Az okostelefonok kék fénye veszélyeztetheti a látásodat

Sokszor hallhattuk már, hogy az elalvás előtti okostelefon-használat beavatkozik az alvási ciklusunkba, rontja a pihenés minőségét. Az új kutatások szerint azonban a túlzásba vitt telefonozás további káros következményekkel is járhat. Az elektronikus eszközök által kibocsátott kék fény ugyanis komoly fizikai és mentális egészségügyi problémákhoz vezethet.

Az iskolai zaklatás a közösség minden tagjára hatással van

Ha felidézünk egy iskolában eltöltött napot, biztosan lesz olyan momentum benne, amikor valakit bántalmaztak, zaklattak, kiközösítettek. A zaklatás leglátványosabb résztvevői az aktív tagok, de igazából valamilyen formában az egész közösség részt vesz a kiközösítésben. Olyannyira, hogy a későbbi életükre is kihatással van a zaklatás. Még szerencse, hogy a pedagógus nagyon sokat javíthat a helyzeten.

Gleccser végveszélyben – olvad az Aletsch

flickr.com / Small

A Svájcban található Aletsch az Alpok leghosszabb gleccsere a maga 23 kilométeres hosszával, azonban svájci kutatók riasztó jövőképet vázolnak fel róla: jégmennyiségének 90%-a olvadhat el a század végére, miközben hossza jelentős részét is elveszítheti.

Tanulási zavarok: megelőzés vagy kezelés?

Egyre több iskolás gyermek küzd számolási, olvasási és helyesírási problémákkal, amelyek oka főleg idegrendszeri eredetű. Sajnos mégis gyakran lustának, butának bélyegzik őket, pedig a megfelelő képzés elegendő lenne a felzárkózásukhoz.

Így készíts üzleti tervet!

Kép forrása: http://blog.luz.vc/wp-content/uploads/2015/10/Business-plan.jpg

Sokat hallani a jobbnál jobb startupok, egyéni vállalkozások, éttermek felbukkanásáról Budapesten. Ennek hátterében viszont kellő mértékű előkészület, kutatás, és komoly tervezési munka áll. Nézzük, mégis miből áll össze egy frappáns üzleti terv!

A csokoládé tragédiája

story-of-chocolate

Ami megromolhat, az meg is romlik – így van ez a közkedvelt édesség esetében is. Mindannyian ismerjük azt a kiábrándító élményt, mikor az ízletes csokoládé helyett valami fehér szemcsés felületű anyag fogad minket a papír alatt. Akár a lejárati idő előtt is járhatunk így, aminek magyarázata a csokoládé anyagszerkezete, egész pontosan polimorfiája.

„Dr. Zwack, das ist ein Unikum!” – Avagy hungarikumok a dualizmus idejéből

Magyar Hírlap

Zwack, Herz, Pick, Törley. A szavak hallatán egyből büszkén gondolunk a közismert termékekre: Unicum, szalámi, pezsgő. Ám kevesen vannak tisztában azzal, hogy ezen márkák mindegyike egy-egy családról kapta nevét, s még kevesebben ismerik a vállalatok történetét. A négy brand egyik közös jellemzője az, hogy mindegyiket hungarikumként tartjuk számon.

A roma gyerekek pszichológiája

A roma gyerekek sajátos pszichológiai jegyekkel bírnak, amiket több tudományos kutatás is igazolt már. Bizonytalanok, félénkek, és integrációra vágynak. Mindezen vonások társas eredetűek, és megértésre várnak.

A globális felmelegedés veszélyezteti a szőlőket

Amikor a globális felmelegedés hatásaira gondolunk, víz alá kerülő városok és sivatagok képei ugranak be, pedig Magyarországon is jóval súlyosabb következmények várhatók, mint a téli szánkózás elmaradása. A kutatások szerint az elkövetkezendő évtizedekben gyökeres átalakulásnak lehetünk szemtanúi a szőlőtermelésben.

Szenvedélyes galaxisok

A Világegyetem csillagainak majdnem mindegyike galaxisokba tömörül. Ezek a csillagvárosok akár többszáz milliárd tagot is számlálhatnak, és cseppet sem olyan nyugodtak, mint amilyen békés benyomást a csillagos éjszakai ég kelt a szemlélőben.