“Az Atya fénnyel és szeretettel teljes, végtelen tere” – interjú Prof. Dr. Csermely Péterrel12 perc


A ReligiON sorozat különkiadásában Prof. Dr. Csermely Péterrel készült egy írásos interjú.

Csermely Péter 1958-ban született, vegyészként a Semmelweis Egyetem orvosi közegében lett professzor. Kutatásaiban a komplex rendszerek adaptációs, tanulási és döntéshozatali mechanizmusait vizsgálja – mindezt hálózatosan. 1995-ben indította el a KutDiákot, amely több mint tízezer hazai és határon túli magyar tehetséges középiskolás diáknak nyújtott lehetőséget a Magyarországon folyó legmagasabb szintű kutatásokba történő bekapcsolódásra. 2006 és 2016 között a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, 2012 óta az Európai Tehetségsegítő Tanács elnökeként a tehetséggondozás összefogásán munkálkodik.

Mikor fogalmazódtak meg benned először hittel kapcsolatos kérdések? Hány éves lehettél, milyen körülmények között történt, milyen reakciót kaptál a külvilágtól? 

Apai ágon több mint kétszáz éves evangélikus múltra visszatekintő család sarja vagyok. A felmenőim közül nagyon sokan kántortanító-presbiterek voltak. A nagynéném, Csermely Ilona 52 éven át tartó tanítónői-diakonissza szolgálatára még ma is igen jó szívvel emlékeznek a pécsiek. Édesapám Ordass Lajos püspök 1958-as félreállítása után meghasonlott az evangélikus egyházzal, így aztán nem voltunk templomba járók. A hit igazi mélységeit édesanyám mutatta meg nekem egészen kiskoromban. Sok akkori tanácsának az igazi fontosságára csak mostanában döbbentem rá. Pl. a “Kicsi vagyok, erőtelen; édes Jézus, legyél velem” gyermekkori imám igazi mélysége is csak nemrég mutatkozott meg a számomra. (Ezt az imát ma már úgy mondom, hogy: “Kicsi vagyok, erőtelen; drága Uram, Veled vagyok. Kérlek, hogy Te is legyél velem.” – mert a Krisztus Urunkkal való kapcsolat első lépésévé a saját magam átadása vált.) Anyám volt az is, aki egészen kicsike koromban “kioktatott”, hogyha valaha az ördög megközelít, vonuljak vissza a szívembe, és nagy önátadással mondjam ki, hogy “Úr Jézus Krisztus!” – mert ettől az ördög meghátrál. Ezt akkoriban “anyai egyszerűsítésnek” éreztem. Mekkora volt a megdöbbenésem nem is olyan régen, amikor olvastam, hogy “hivatalosan is” ez a “legkomolyabb fegyver”. Nagy hatással volt az is rám, amikor a nagyapám, aki a pécsi gyülekezet meghatározó tagja volt, 84 évesen rám hagyta a Bibliáját: “Szeretettel adom Csermely Péter kedves unokámnak azzal a kéréssel, tudakozd a Bibliát, mert ebben életedhez hűséges vezérfonal, az örök élethez útmutató lesz.” Azóta is ezt a nagyapám széljegyzeteivel teleírt Szentírást forgatom.

Mik voltak a fordulópontok a hitéletedben? Egy meghatározó esemény volt, vagy egy hosszabb, akár „láthatatlan” módon fejlődő belső folyamat?

Kiskorom után eltávolodtam az aktív hitélettől. Az angyalföldi konfirmációi oktatásból egyedül a celluxragasztó-tépő maradt meg igazán mély emlékként. Kiskoromban ugyanis a visszaragadó cellux hosszas és hiábavaló kapargatása visszatérően keserves élményem volt. 1973-ban nagy újdonság volt látni azt, hogy ezt a “kolosszális” problémát egy igen egyszerű szerkezet meg tudja oldani. Utána belevetettem magam a tudományba és a közösség-formálásba, és a hitéletre “alig maradt idő”. (Erről a “mire marad idő” dologról ma már tudom, hogy mekkora öncsalás…) De az imák megmaradtak, és pár hónapja nagy megdöbbenéssel olvastam el egy harminc évvel ezelőtti írásomat, amelyben csaknem olyan intenzív hitvallást írtam le, mint amire mostanában jutottam. Ma már tudom, hogy Jézus mindig, életünk minden pillanatában ott van mellettünk – így aztán csak magunkat hibáztathatjuk, ha “nem marad rá idő”. Nagy öröm a számomra, hogy a Gondviselés visszavezetett a Grendorf-házaspár által pásztorolt angyalföldi evangélikus gyülekezetbe (http://angyalfold.lutheran.hu/), ahol összehasonlíthatatlanul többet találtam, mint az egykori celluxragasztó-tépőt.

Volt-e, hogy elbizonytalanodtál, voltak-e kísértések? Hogyan találtál vissza a hitedhez?

Édesanyám mély hitéből is fakadóan a kezdetektől egy “ősbizalom” élt bennem az Atya és Krisztus iránt. Emiatt nem voltak igazán meghasonlásaim Istennel. Valahol a gondviselő szeretet megérzése és továbbadása az egész életemre jellemző volt. (Ezt régebben erénynek gondoltam, ma már nagy kegyelemnek tartom.) Ez a szeretet-irányítottság egészen bizarr helyzetekben is megmutatkozott. 1987-ben a KISZ Központi Bizottsága tagjaként a középiskolások azért választottak meg a vezetőjüknek, mert úgy érezték, hogy csaknem 30 éves, kopasz alakként is hiteles vagyok, amikor jót akarok tenni. A Gondviselés különös kegyelmének tudom be, hogy néhány éves “politikai” pályafutásom alatt soha nem kerültem olyan helyzetbe, amelyben a hitem megtagadásának a kérdése konkrétan felmerült volna. Így utólag könnyű mondani, hogy “biztos kitartottam volna”, de a puding próbája mindig az evés. Nehéz teher lenne az egész életemben, ha hitehagyóvá váltam volna – bár tudom, hogy Krisztus végtelen kegyelme még az ekkora bűnből megtért bűnösnek is megbocsát, amiért nem lehet elégszer és eleget hálát adni életünk minden pillanatában. (Mindezt olvasván Szent Ignác  bizonyára nagyon szigorúan nézne. Az ő meg nem alkuvásába mindez nagyon nem férne bele. Bár én nem a végletes megfogalmazások, és még kevésbé az elítélések embere vagyok, megértem és megkövetem mindazokat, akik semmilyen megalkuvást nem tűrő, szigorú mércét állítanak.)

Mit jelent számodra a spiritualitás?

A spiritualitás nekem az Atya szeretetével, Krisztus Urunk áldozatával és Út-mutatásával, valamint a Szentlélek sorsfordító erejével való közvetlen találkozást jelenti. Ezek a találkozások mindenkinek az életében ott vannak, csak nagyon sokan nem veszik észre őket. Nagyon katasztrofális az utóbbi néhány évszázad ebből a szempontból. A spiritualitás tabu-téma lett a beszélgetésekben. Körülbelül úgy kezelik a legtöbben, mint valami perverziót. Ez is kedvez annak, hogy mindenféle barkácsolás, varázslás, botcsinálta szellemidézgetés ugyanolyan (ha nem sokkal intenzívebb) mértékben terjed és “hat”, mint az Isten Teljességével megszentelt, legfontosabb és legmélyebb életélmények. Ez mérhetetlenül elkeserítő a számomra – azért is, mert így az sem jön rá arra, hogy spirituális élményei voltak, akinek elképesztően mély spirituális élményei voltak. (Tapasztalatból beszélek, mert néhány barátomat már rádöbbentettem arra, hogy amiről azt hitték, hogy “hülyeség”, az valójában egy mély spirituális élmény volt.)

Ezt olvastad már?  "A vallás az életem" - interjú Sulok Zoltán muszlim vezetővel

Elmesélnél egy megható vallási/spirituális élményed?

Több mint egy éve mindennapos szent-ignáci lelkigyakorlatot folytatok. Az egyik imabeszélgetésem alkalmával nagyon nagy ajándékot kaptam az Atyától. Valahogyan az a kérés fogalmazódott meg bennem, hogy mutasson egy képet magáról. (Az ilyen “kérések” nem igazán tudatos működés eredményei nálam. Egyrészt már régóta nem kérek semmit sem az imáimban, csak azt, hogy követhessem és szolgálhassam Jézust. Másrészt az ilyen “kérések” a megfogalmazódásuk után engem szoktak meglepni a legjobban: “Te most tényleg ezt kérted az Atyától? Hogy mutasson egy képet magáról? Hát elment neked az eszed. Hát tudod, hogy az Atya nem látható!”) Erre bejött egy gyönyörű kép egy templomról, amelynek a szentélye felül nyitott volt. HATALMAS volt a tér. Annyira lélegzetelállítóan hatalmas volt ez a tér (most is beleborzongok, ahogyan leírom), hogy elveszett benne a hang: az Atya végtelen Terében gyönyörűséges, tiszta Csend volt. Ahogyan elteltem azzal, hogy az Atya mennyire kifeszíti a Teret, és megadja a lét alapját ezzel, és milyen nyugodt, milyen szép ez a Tér, egyszer csak megváltozott a kép. Egy felhőkarcolót láttam, amelynek a legfelső emelete izzott. Sugárzott, dőlt a fény. Elképesztő látvány volt, az intenzitása miatt. Annyira nem lehetett az embernek levenni a szemét erről az izzásról a magasban, hogy észre sem lehetett venni, hogy mi van akárhol másutt a környezetben. Az Atya végtelen tere nem üres tér. Krisztus, mint egy világító torony, meghatározza az Utat és az Irányt az Atya sugárzó dicsősége felé. Ahogyan gyönyörködtem ebben, és a lelkem bizonyosságot talált abban, hogy ez az Egyetlen Irány, valami hiányérzet járt át odabent. Valami még nincsen itt, ami az Atya lényege… Ez volt az a pillanat, amikor egy olyan szeretet-zuhatag öntött el, amely teljesen elmosott engem, mint különálló lényt. Belemosott egy boldog végtelenségbe, ahol az Atya szeretete volt csak egyedül.

Milyen jelzőkkel írnád le Istent?  (előbb csak három szót írj le. Ezt követően fejtsd ki, miért épp ezen szavak mellet döntöttél.)

Tér, fény és szeretet. Isten tere megadja a világnak az esélyt, hogy létezhessen. Az Isten dicsőségéből áradó fény Utat mutat Egyszülött Fia által. Isten szeretete a Szentlélek mindent átalakító forgatagával kitép bennünket a saját kis életünkből, és Krisztus áldozata miatt megadja az Örök Életet. (Ámen.)

Mi a hited rövid üzenete, összefoglalója? Egy „képzeletbeli” beszélgetésben egy nem hívő ember számára milyen tanácsokat adnál?

A hit a számomra a világban élő jóság és szeretet legintenzívebb megtapasztalása. Ez igazi jó hír: evangélium. Van olyan Erő ebben a világban, ami jóra vezethet mindannyiunkat. Isten szeretetének ereje akkora, hogyha az ember tényleg megéli, akkor elsodorja. Képtelen lesz máshogyan élni, semmint a szeretetben. Ez a megváltás, az evangélium ereje. Érdemes vágyakozni rá, mert akkor rádöbben az ember, hogy ott van a lelkének a közepén.

A blogod március 2-ai bejegyzésében (http://csermelyblog.hu/kenyer) gyönyörű, már-már meghökkentő személyes élményekről számoltál be. Mit mondanál azon hívők számára, akik törekednek Istent jobban megismerni, de hasonló élményekben eddig nem volt részük és emiatt elbizonytalanodnak?

Két válaszom is van erre. Az egyik, hogy nekem sem voltak ilyen élményeim hatvan éven át, ameddig el nem olvastam Ávilai Szent Teréz “A Belső Várkastély” című könyvét, amely megmutatta, hogy milyen, az Atya Teljességéhez vezető csodálatos utazás legelején állunk mi valamennyien. A másik válasz, hogy Isten szeretetének a lényege nem spirituális élményekben jelenik meg. Azok csak ajándékok (ízelítők, ahogyan Szent Teréz fogalmazta). Isten szeretetének a lényege a Gondviselés. Hogy rábízhatjuk az életünket, és ha ezt tesszük, akkor életünk legjobb (és egyben egyetlen fontos) döntését tettük meg, mert az után már minden a helyére kerül.

Milyen élményekkel gazdagodtál utazásaid során spirituális szempontból? Mennyire találkoztál más elképzelésekkel különböző kultúrákban? Mi érintett meg leginkább?

Elképesztő az a számomra, hogy mennyire közös az Isten lényegéről vallott gondolkodás a különböző kultúrákban. A Távol-Keleti országok közül Indiában, Japánban és Kínában volt módom hosszasabban élni. Mindhárom kultúra igen azonosan gondolkodik Isten fenséges Csendjéről, a világ szeretetáramáról, a harmóniáról, és ennek szolgálatáról.

Mit gondolsz, hogyan valósulhatna meg igazán a vallásközi párbeszéd?

Úgy érzem, hogy a kereszténységen belül egy gyönyörű kort élünk meg. A második vatikáni zsinat új fejezetet nyitott az egyház történetében. Szent-ignáci lelkigyakorlatot végző evangélikusként különös öröm volt a számomra az, ahogyan a Szentatya és a Lutheránus Világszövetség vezetői testvéri öleléssel köszöntötték egymást a reformáció 500. emlékévének a kezdetén, Lundban. A teológiai viták helyett (amelyekre egy református testvérünk igen találóan mondta azt, hogy “itt mi olyan elméleti alapvetéseket akarunk közös nevezőre hozni, amelyeket elődeink úgy és azért találtak ki, hogy ne lehessen őket közös nevezőre hozni“) a Szentlélekre kell hagyatkoznunk, és akkor igen kreatív megoldások kerülnek elő. Gondolta volna-e például valaki, hogy egy református is részt vehet Szentségimádáson? Hát persze. Csak annyit kell kitalálni, hogy az Oltáriszentség mellé kitesszük nyitva a Szent Bibliát is. Bánt ez valakit? Nem. Segít ez valakinek? Nagyon. Hát ilyen megoldásokból kellene sok. Ámen.

 

A ReligiOn Facebook oldala ide kattintva elérhető.

Az interjút készítette: Fábian Armin Vincentius

Fábian Armin Vincentius

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának koreai szakos hallgatója, az Európai Tehetségsegítő Hálózat Ifjúsági Tagozatának képviselője vagyok. Aktuális, XXI. századi kérdések foglalkoztatnak, érdeklődéssel fordulok közéleti kérdések felé. Emellett szívesen kutatok vallástudománnyal és filozófiával kapcsolatos területen is.


Szólj hozzá elsőként!

Válasz írása

Az email címed nem lesz látható.