Az izomrostjaid miatt nem bírsz maratont futni3 perc


Születésünk előtt eldől, hogy mihez van tehetségünk. Az egyes sportágak ugyanis specifikus izomösszetételt kívánnak, ami genetikailag kódolt.

Az emberi izmot kétféle izomrost építi fel. Az I. típusú az úgynevezett vörös izomrost, amely hosszantartó, tónusos munkára képes anélkül, hogy elfáradna. A II. típusú a fehér izomrost, amely gyors, robbanékony munkára képes. Ennek további két alfaja a II. B, amely az igazi gyors, erős erőkifejtésre alkalmas fehér rost, illetve a II. A, amely ugyan csak közepes erőkifejtésre képes, cserébe azonban bizonyos mértékben ellenáll a fáradásnak.

Az izomrostok sejten belüli összetételükben különböznek egymástól. A lassú vörös rostokban minden megtalálható, ami a lassú, de takarékos, oxigénben gazdag (aerob) energiafelhasználáshoz szükséges: mioglobin, mitokondriumok, körülöttük pedig gazdag érhálózat. A fehér rostok ezzel szemben a gyors, de kevésbé takarékos oxigénszegény (anaerob) anyagcserére szakosodtak: tele vannak szénhidrátokkal és a szénhidrátok bontásához szükséges enzimekkel.

Ez a több típusból álló rostösszetétel tesz képessé bennünket a változatos izommunkára. Vörös rostjainkat használjuk a tartós erőkifejtésre, mint például az egyenesen állás vagy éppen a maratonfutás. Ezeknél a tevékenységeknél képesek vagyunk kiegyensúlyozott munkát végezni anélkül, hogy elfáradnánk. A fehér rostok húzódnak össze a robbanékonyságot igénylő mozgásokkor, mint például a menekülés vagy a rövidtávfutás. Ilyenkor a szervezetünk a gyors rostjainknak köszönhetően nem törődik a takarékossággal, és rövid idő alatt óriási energiákat mozgósít. Az egyes rosttípusok közötti választás persze észrevétlenül, az idegrendszerünk tudattalan működése által automatikusan történik.

Ezt olvastad már?  Kávé a gyulladás ellen

Mivel az izomrostok számán fogantatásunk után már nem tudunk változtatni, a változatos rostösszetételnek köszönhetjük a sporttehetséget is. Az átlagemberek vörös-fehér rostaránya ugyanis nagyjából 55-45%. Néhány sportághoz éppen ez az ideális: ugyanilyen rostösszetétele van a középtávú versenyzőknek és az erősportolóknak. A szélsőséges munkát kívánó sportokhoz azonban különleges adottságokra van szükség. Egy élvonalbeli rövidtávfutó akár elképesztő 37-63%-os aránnyal is büszkélkedhet, míg egy vezető maratonfutó a másik végletet képviseli hihetetlen 80-20%-os aránnyal. Ezeknek a sportolóknak nem is lenne alkalmas az izomzatuk semmi másra, csak arra, amiben bajnokok lettek.

Ezek után nem csoda, ha egyes nemzetek képesek genetikájuknak köszönhetően évtizedekig uralni egy sportágat, és az sem, ha nehezen állunk fel a fotelből maratont futni.


Forrás: Pavlik Gábor: Élettan, sportélettan, Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2011

Bárdos Dávid

A Semmelweis Egyetem végzős orvostanhallgatója vagyok. Sebész szeretnék lenni, de rajongok mindenért, ami az élet- és orvostudománnyal kapcsolatos.


Szólj hozzá elsőként!

Válasz írása

Az email címed nem lesz látható.