Az okostelefonok kék fénye veszélyeztetheti a látásodat4 perc


Sokszor hallhattuk már, hogy az elalvás előtti okostelefon-használat beavatkozik az alvási ciklusunkba, rontja a pihenés minőségét. Az új kutatások szerint azonban a túlzásba vitt telefonozás további káros következményekkel is járhat. Az elektronikus eszközök által kibocsátott kék fény ugyanis komoly fizikai és mentális egészségügyi problémákhoz vezethet.

A kék fény

A fény teljes spektrumának része a kék szín is, amellyel mindennapi életünkben legtöbbet a napsütésben találkozunk. Azonban az okostelefonok, tabletek és egyéb kijelzők által kibocsátott kék fénynek való éjszakai kitettség nemcsak a melatonin hormon termelését nyomja el – megzavarva ezzel az agynak az alvásra tett utasításait – hanem a szemre is káros hatással lehet. Önmagában ahogyan az alvási ciklus összekuszálódik, úgy betegségek széles skálájára való hajlamosságunk is megnövekszik.

Személyes elektronikus eszközeink a fényessége miatt használják a kék színt, ugyanis így lesz a kijelző napfényben is jól látható. Ennek viszont nem várt következményei is adódnak. Mivel ennek a színnek a koncentrációja csak az utóbbi 10-20 évben nőtt meg jelentősen, ezért a hosszú távú hatások még nem ismertek, de hasznos, ha tudatában vagyunk a kockázatoknak.

A szemre gyakorolt hatás

Ha a szemet közvetlen kék fénynek tesszük ki, az károsíthatja a retinát. Az Amerikai Makuladegeneráció Alapítvány arra figyelmeztet, hogy a kék fény által okozott kár a retinában akár makuladegenerációhoz is vezethet. A makula, más néven sárgafolt az ideghártyának az a központi területe, amely az éleslátásért felelős. Amennyiben ennek sejtjei elpusztulnak (a makula degenerálódik), az a központi látótérben való éleslátás elvesztéséhez vezet – azaz konkrétan annak megfigyelésére tesz képtelenné, ahová nézünk. Ez a betegség általában az idős korra jellemző, azonban a kék fény által minden korosztály érintett.

A kék fény lehetséges veszélyeit árnyalja, hogy az ezt kutató tanulmány a szemészeti eszközökre és vizsgálatokra koncentrált, ahol a páciens szeme egészen közel van a fényforráshoz, míg a telefonnal tipikusan nem ez a helyzet. Megjelent egy olyan állítás is egy évtizedes gyakorlattal rendelkező szemésztől, hogy a szürkehályog kialakulásához köze van a kék fénynek, de erről még csak most kezdődtek a kutatások.

Ezt olvastad már?  Légzéssel győzd le az álmatlanságot

bi-graphics_bluelight_effects.png

Éjszakai mellékhatások

Amint korábban említettem, a világos kék fény befolyásolja a melatonin hormon termelését. Ez teljesen helyénvaló napközben – gondoljunk csak a kék égre. Késő este, lefekvéshez készülődve viszont beleavatkozik a természetes alvási ciklusba. Az alvási ciklus megzavarása pedig problémák hosszú sorának ágyaz meg az elhízástól a depresszión át a memóriaproblémákig.

A melatonin alvássegítő funkciója mellett más szerepet is betölt: antioxidánsként is funkcionál, amely testünk létfontosságú alkotóeleme, a betegségek megelőzésében fontos szerepe van. Egy kutatás arra a megállapításra jutott, hogy a zavartalan sötétségnek védő szerepe van a rák ellen. Konkrétan éjszakai műszakban dolgozó munkásokat vizsgáltak, akiknek értelemszerűen nem volt természetes mértékű a melatonintermelése, és körükben magasabb volt a rákbetegségek előfordulásának aránya. Az eredmények itt is kezdetiek még, ezért a témában további kutatások szükségesek.

Megoldások

És mit javasol mindezen problémák ellen a tudomány? Az alvási ciklust segít szabályozni szakértők szerint, ha reggel egy órát természetes fényben töltünk, különösen ha ezt napszemüveg nélkül tesszük. Emellett vannak alkalmazások telefonra és számítógépre is, amelyek a napszaknak megfelelően szabályozzák a kék fény mennyiségét a kijelzőn: használjuk ezeket!

Források:
http://uk.businessinsider.com/blue-light-sleep-affects-body-2016-11?r=US&IR=T
http://www.businessinsider.com/smartphones-effect-on-vision-and-health-2014-9
https://gigaom.com/2014/09/01/what-is-the-blue-light-from-our-screens-really-doing-to-our-eyes/?utm_source=digg&utm_medium=email
Melatonin, sleep disturbance and cancer risk. Sleep medicine reviews 2009 Aug;13(4):257-64.
Blocking the blue. P Hawse. The British journal of ophthalmology 2006 Aug; 90(8): 939–940.
http://www.hazipatika.com/betegsegek_a_z/makuladegeneracio/415?autorefreshed=1

 

Képek:

flickr.com/japanexperterna.se
http://uk.businessinsider.com/blue-light-sleep-affects-body-2016-11?r=US&IR=T
Vesztergombi Tamás

Az ELTE jogi karának ötödéves hallgatója vagyok, hobbim a fényképezés, biciklizés.


Szólj hozzá elsőként!

Válasz írása

Az email címed nem lesz látható.