Szexi, titokzatos varázsló, vagy gatyátlan vénember? Artúr király legjobb barátjának alakja többféleképpen él tovább a köztudatban: egyfelől több paródia teszi nevetség tárgyává (emlékeztek a Harmadik Shrek bolond bácsijára?), másfelől egyre nagyobb népszerűségnek örvend az ő alakja köré szerveződő angol fantasy tévésorozat – márpedig abban nem a humoré a főszerep. De honnan is származik Merlin története?
Az első források
Merlin néhány 6. századi walesi versben, például az Afallenauban debütált, neve itt még Myrddin volt. Ezekben a versekben még nemigen ismernénk fel Artúr király hűséges csatlósát és tanácsadóját: a szakirodalom sem meri biztosan állítani, hogy a két figura azonosítható. A történet valódi alaphangját egy Nennius nevű (szintén walesi) történetíró adta meg a 9. században, mikor históriájában bemutatta Vortigern király varázshatalmú segítőjét, Ambrosiust.
Ezután újabb háromszáz évig érlelődött Merlin alakja, míg végül Geoffrey of Monmouth Historia regum Britanniae című művében végleges formát öltött: neve Merlinus Ambrosius lett, akit egy ördög által megerőszakolt apáca hozott a világra, és akinek prófétai képessége már gyerekkorában megmutatkozott. Geoffrey of Monmouth 1150 körül egy Vita Merlini című művet is írt, melyet teljes egészében a varázslónak szentelt. Ez a mű itt-ott ellentmondásba keveredik ugyan a Historiából megismert Merlin-figurával, de ez a középkori befogadókat úgy tűnik, nem zavarta: Merlin végérvényesen bekerült az arturiánus irodalomba.
Robert de Boron és a Grál
Robert de Boron egy, a 12-13. század fordulóján élő francia költő volt, akiről szinte semmi mást nem tudunk, mint hogy egy 1212-ben elesett keresztes vitéz, Gautier de Montbéliard szolgálatában állt. Talán pont az ő megrendelésére fogott bele a Grál történetének megírásába. Három verses regényt szeretett volna írni a témában. Az első, Arimatheai József története teljes egészében ránk is maradt. A trilógia második kötete a Merlin (ennek már csak az első pár száz sorát ismerjük, célja az volt, hogy összefüggést teremtsen az arturiánus hagyomány és a Grál-hagyomány között), a harmadik pedig Percevalról szólt, már ha egyáltalán megszületett – erről ugyanis semmilyen adatunk nem maradt fenn.
Szerencsénkre azonban az egész ciklusnak született prózaváltozata. Hogy ezt kinek köszönhetjük, szintén rejtély: a szerző Robert de Boronként nevezi meg magát (de ez igen kevéssé valószínű: a középkori szerzők ugyanis igyekeztek ismert emberek nevével reklámozni saját műveiket). A próza-Merlin főhőse az, akit ma a tulajdonképpeni Merlinként ismerünk: innentől kezdve egészen a mai adaptációkig nem változott jelentős mértékben sem a figura, sem a cselekmény.
És a történet maga
Az ördögök igencsak fortyognak magukban, mivel Jézus feltámadásával megtört a hatalmuk, és eltökélik, hogy valamilyen úton-módon mégiscsak revansot vesznek. Egy gazdag ember családjának megrontását tervezik el: először a férfit, majd három leányát akarják megkaparintani maguknak. A harmadik lány azonban igen erényes, ezért a sátán cselhez folyamodik: a lány ferde utakon járó nővérét ráveszi, hogy dühítse fel testvérét, és mikor az dühében elfelejt este imádkozni, egy ördög megerőszakolja. A nőt erkölcstelenség vádjával egy toronyba zárják, itt születik meg Merlin, aki már csecsemőként tud mindenről mindent, és a következő tárgyaláson okosságával meg is menti anyját a haláltól.
Eközben Vertigier király bölcsei hiába próbálnak választ találni arra a kérdésre, miért omlik össze mindig a király új vára, de mindannyian kiolvassák a csillagokból a varázslatos gyermek létezését, aki az ő bukásukat fogja jelenteni. Ezért azt mondták a királynak: a gyermek vére kell ahhoz, hogy a falak megálljanak. Mikor érte küldenek, a kisfiú Merlin önként megy a király elé, akinek elárulja a falak alatt rejtőző sárkányok titkát és a bölcsek ármánykodását, de a király fejére is ráolvassa bűneit, és megjövendöli erőszakos halálát. A megjelölt időben valóban megérkezik a korábban orvul megöletett Moine király két fia (Pendragon és Uter), és a bűnös Vertigier pontosan úgy végzi, ahogy azt Merlin megmondta.
Merlin ezután (néhány rövidebb, humoros epizódot követően) Pendragon, majd az ő halála után Uter társa lesz, akivel megalapíttatja a Kerek Asztalt. Amikor pedig Uter beleszeret egyik hercegének feleségébe, Egerne-be, és miatta ostromolni kezdi a herceg várát, Merlin segít neki felölteni a herceg alakját, és a gyanútlan nő boldogan üdvözli ál-férjét. Ezen az éjszakán fogan meg Artúr; másnap hajnalban jelentés érkezik a herceg harc közbeni haláláról, és a becsapott, boldogtalan Egerne végül elfogadja Uter házassági ajánlatát. Merlin a születendő gyermek sorsáról kíván rendelkezni segítségéért cserébe, és meg is kapja az újszülöttet, akit (Merlin utasítására) egy nemesember nevel fel.
Mikor Uter (látszólag utód nélkül) meghal, istenítélettel kerül sor az új király megválasztására: aki a csodálatos módon megjelent üllőből kihúzza a benne lévő kardot, az lesz a király. Ez egyedül Artúrnak sikerül, így koronázzák őt meg. Merlin őt is hűen szolgálja, egészen addig, míg a szerelem nem okozza vesztét: az imádott nő saját varázslatával csalja csapdába és zárja be az erdő mélyén. Erről azonban már nem az ófrancia Merlin-regényből értesülünk.
Források:
http://www.timelessmyths.com/arthurian/merlin.html
Robert de Boron (?): Merlin: A varázsló regénye. Ford. Seláf Levente. Kalligram, [h. n.], 2013
Seláf Levente, 2013. „Merlin és a Grál: Utószó a Merlinhez”. In: Robert de Boron (?): Merlin: A varázsló regénye. Ford. Seláf Levente. Kalligram, [h. n.], 2013, 132-150.
Kép forrása: pixabay.com / bykst
