S az, hogy e két dolog megvalósult, a versenyzők összeszedett, tömör, strukturált előadásának volt köszönhető. Gyógypedagógus hallgatóként és „civilként” külön öröm volt a TTT Szekcióról tudósítani – meglévő ismereteim közé újakat építhettem be, és a többségi pedagógia világába is bepillantást nyerhettem, sőt a prezentációk végig nyitott beszélgetések által saját tapasztalataink megosztásának is tere volt. A cikkben leírt előadások összefoglalója ugyanis egyszerre szolgál újdonságokkal hozzáértőknek és laikusoknak, egyetemistáknak, dolgozóknak, szülőknek, nem szülőknek; egyszóval minden ember és világ iránt érdeklődő személynek. A Szekció keretén belül az Anyanyelvi nevelés, Művészeti nevelés módszerei tagozatokon jártam.
Ugyan a XXXIV. OTDK Tanulás- és Tanításmódszertani, Tudástechnológiai Szekciójának neve igen hosszú, bonyolult és nehezen megjegyezhető, az ott hallott és látott tudományos előadások mégis egyszerre tudtak szakmaiak és rendkívül könnyen érthetőek lenni.
Benczeová Erika előadásában a Kokas-módszer elméletéről és óvodai kipróbálásáról esett szó. Ez módszer Kokas Klára zenepedagógus nevéhez fűződik; a komplex és hatékony jelzőkkel illethetjük. Komplex, hiszen megjelennek benne énekes, improvizációs, képzőművészeti, vizuális és mozgással kapcsolatos elemek, valamint a művészet és a tevékenység kapcsolódik össze; ez teszi sokoldalúvá ezt a különleges pedagógiai tevékenységet. S hatékony is, mivel ez az eljárás minden gyerekcsoport körében sikeresen alkalmazható: a tipikusan fejlődő, a tanulási zavarral küzdő és a hátrányos helyzetű gyerekek egyaránt tudják élvezni a foglalkozásokat, miközben fejlődnek. Hiszen a módszer nemcsak „élvezetes” órákat jelent, hanem fejlesztő hatása megmutatkozik a részt vevő gyerekek személyiségének, kognitív, szociális és érzelmi képességeinek pozitív irányú változásában.
Hollósi Johanna előadása szintén egy komplex módszer előnyeit mutatta be: A Kodály-koncepció alkalmazása a mindennapos testnevelés keretében c. előadása és munkája és tapasztalatai szintén hasznosíthatók az oktatás világában. A Kodály-koncepció ugyanis egy eszköz a gyermekek személyiségfejlesztésére és közösségi emberré formálásra. Ahogyan ez a művészeti módszereknél várható, a Kodály-féle módszer sem egyoldalú: a népzene, a népi játékok, a népdalok és a mozgás, azaz a néptánc is hangsúlyos szerepet kapnak, így téve szórakozássá a komoly fejlesztő órákat. Az előadó azzal a problémafelvetéssel kezdte munkája bemutatását, mellyel minden diák, tanár és szülő találkozik az iskolában: a mindennapos testnevelés kötelező érvényű minden tanulóra, viszont a kivitelezésére a feltételeket nem minden iskola tudja megteremteni. Erre a problémára kínál a Kodály-koncepció és a néptánc egy remek megoldást! A napközbeni vagy délutáni néptáncórák során fejlődik a gyerekek ritmusérzéke, az egyensúlyozó képessége, a szociális kompetenciája, a memóriája, énekhangja és számtalan egyéb olyan készsége, mely sikeressé teszi őt az iskolai és tanórán kívüli boldogulásban. Kifejezetten érdekes momentuma volt az előadásnak az a rész, ahol az írás körül felmerülő problémák taglalására került sor. Az alsóban jelentkező, írást, olvasást, számolást érintő nehézségek a belső ritmus hiányában is kialakulhatnak (a számsoroknak, sorozatoknak, betűírásnak, rövid és hosszú magánhangzók differenciálásának és kimondásának, valamint a hangos olvasásnak mind köze van egy belső ritmushoz). Ezt kiválóan korrigálja a néptánc és népzene jól érezhető ritmusa.
Kocsis Ágnes a művészetek felől egy sokkal kézzelfoghatóbb téma felé irányította a figyelmem, mely nem más, mint a nyelvtanoktatás és az informatika. Kocsis Ágnes egy új módszert fejlesztett ki e két terület ötvözésére: a metódus az Informatika a Nyelvtanórai Kutatásban (INK) nevet kapta. Elsőre személyesen nehezen tudtam összekapcsolni ezt a két igen távoli területet, azonban miután meghallgattam az Informatikai gondolkodás a nyelvtan órán előadását, sok ötletet kaptam, melyeket a munkámban én is és minden szakmabeli hasznosítani tud majd. Az előadó három olyan kutatást említett, melyekből azt a következtetést vonták le, hogy a tanulók attitűdje negatív a nyelvtan órák felé, a diákok nagy része nem szereti ezeket az órákat, unalmasnak tartják őket, míg az informatika órákra a kellemes jelzőt használták. Így a kutatás célja az, hogy valahogyan élvezetessé, szerethetővé, hasznosabbá tegye a nyelvtan órákat. Hogy hogyan lenne szerethetőbb ez a látszólag száraz tananyag? Úgy, ha az órák során aktív tanulási formákban, készségfejlesztés közben, kutatás alapú tanulás és tanítás közben, az informatikát bevonva tanítanák meg a magyar nyelv szabályszerűségeit. Ebben az új helyzetben a pedagógus facilitátor szerepben lehetne jelen, míg a diákok kutatóként működnének. Most is hangsúlyozandó, hogy ez a módszer is jó néhány területet fejleszt: a kognitív folyamatokat, az informatikai gondolkodást, a kreativitást, problémamegoldást, kritikus és logikus gondolkodást. A huszonegyedik századi gyerekeknek pedig pontosan azzal segíthetünk a legtöbbet, ha ezeket a területeket fejlesztjük. A módszer különlegessége az, hogy a nyelvelméleti háttere a funkcionális kognitív grammatika. Az elsőre ijesztőnek hangzó kifejezés mögött csupán annyi rejtőzik, hogy ez a megközelítés a nyelvet olyan stratégiák halmazának tekinti, melyek segítik a beszélőt a szándéka elérésében – azaz napjainkban hasznosítható tudást kíván átadni. Az INK elemei tehát a kutatás alapú tanulás, az informatikai gondolkodás és készségfejlesztés, valamint a funkcionális kognitív grammatika.
És ha már a magyar anyanyelv a téma, lépjünk vissza pár évet az iskolában: Németh Szandra a balkezes gyermekek helyzetét vizsgálta az írástanulás tükrében. Ahogyan a többi előadás esetében, úgy itt is nagy erénye az előadónak és munkájának a gyakorlati vonások bemutatása és hangsúlyozása, hiszen így a tudományos munka az elméleti magaslatról a gyakorlati alkalmazás szintjére ereszkedik, hasznosíthatóvá téve azt a jelenlevő közösségnek. Kutatásának fő része az írásoktatás és nehézségeinek feltérképezése a balkezes gyermekek körében. A következő problémákat sikerült definiálni a munka során: az iskolában a balkezes tanulók gyakran nem látják, amit írnak (ennek oka lehet a rossz eszköz- és papírtartás, valamint a rossz szögből beeső fény), maszatolnak a papíron, tükörírással írnak, rossz ceruzafogás és laptartás is megjelenik. A balkezes tanulók füzet- és papírtartási nehézségeire egy nagyszerű kreatív ötletet tárt elénk az előadó: színes ragszalaggal a padon ki kell jelölni a füzet helyét (a test középvonalától 30-45 fokban megdöntve), így segíthetjük meg az iskolai írástanulásukat.
Az OTDK tehát egyszerre tudományos konferencia és gyakorlati ötletbörze is, ahol a kortársaim mutatják meg, hogy a jó szakemberré váláshoz szükséges a biztos elméleti alap, valamint a tanultak gyakorlati alkalmazása.
A cikk írója Saufert Eszter, a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium tagja
