Előző rövid írásomban bemutattam a Pszinapszis Budapesti Pszichológiai Napok alapvető célkitűzéseit és legalább említés szintjén a főbb programpontokat is, így ebben a cikkben inkább a személyes benyomásaimat és tapasztalataimat szeretném összegezni.
A három napból én a hétvégieken vettem részt, koradélelőttől estig fel-alá rohangálva a művelődési házban, hogy minél több mindenbe belekóstolhassak, bár az már első pillantásra is nyilvánvaló volt, hogy ilyen gazdag kínálatból úgysem lesz időm mindenre. A második napra már komoly tervezettel érkeztem, hogy időben tudjak regisztrálni, legyen helyem az előadásokon, beférjek a kiscsoportos foglalkozásokra. Szükséges is volt némi logisztika, hiszen a rendezvény hatalmas népszerűségnek örvend, a legtöbb teremben nagy tömegek verődtek össze, és nem maradt sok üres hely a teaházban vagy a könyves standoknál sem. A teljesség igénye nélkül – ennyiféle lehetőség mellett ez amúgy is reménytelen- mesélnék egy pár szót néhány programról, amire eljutottam a hétvégén.
A szakmai előadások közül meghallgattam Boross Ottiliáét a 21. századi életmód és az evolúció során kialakult adottságaink feszültségeiről, a moden világhoz való adaptáció kihívásairól, illetve arról, mit tehetünk az oktatás, a munkaerőpiac és a gyermeknevelés területén annak érdekében, hogy megkönnyítsük ezt a folyamatot. Részt vettem a méltán népszerű Pál Feri atya előadásán is a bennünk rejlő, sokszor egymásnak ellentmondó késztetések témájában, illetve Dr. Almási Kittién, aki az önazonosságról, a egyéni utakról és arról beszélt, mennyire korlátok közé szoríthatja az embert, ha nem mer néha szembemenni a környezetében élők véleményével. Lazításként azt sem tudtam, mit is válasszak a sokféle kikapcsolódási lehetőség közül, végül a Hangfürdő Kórus koncertje mellett döntöttem. Az egy órában, amíg egy kényelmes matracon heverészve élveztem a különféle énekhangok és hangszerek alkotta zenét, a külvilág minden feladata és zaja eltűnt, és kipihenve indultam tovább.
A következő állomásom az Élő Könyvtár volt, ahol a társadalom által sokszor csodabogárnak tartott emberekkel beszélgethettek a vendégek, volt közöttük hajléktalan, homoszexuális, Williams-szindrómás és apáca is. A lehetőséget kihasználva megismerkedtem egy lengyel származású meleg férfival, aki jelenleg Magyarországon él, és élettársával együtt egy félárva kisfiú pótapukája. A kisfiú autóbalesetben vesztette el édesapját, ekkor karolta fel őt a két pótapa, akik kivették a részüket a gyermeknevelés szépségeiből és nehézségeiből egyaránt, szülői értekezletekre éppen úgy elmentek, mint az Állatkertbe. Nagy élmény volt megtapasztalni, milyen szokatlan módokon tudnak segíteni egymásnak az emberek, hogy végül egy kezdeti tragikus eseményből valami jó születhessen. Meghallgattam egy apáca élettörténetét is, és megint csak azzal szembesültem, hogy a Gondviselés milyen kacskaringós utakon tud minket vezetni, amíg végül a helyünkre kerülünk.
Sok időm nem volt töprengeni a hallottakon, ugyanis perceken belül kezdődött következő előadás, ami felkeltette az érdeklődésemet. L. Stipkovits Erika a testvérkapcsolatokról beszélt, szó esett a születési sorrend jelentőségéről, illetve arról is, hogy milyen hatással lehet az életünkre egy elveszített vagy felnőttként megismert testvér. A gondolatébresztő előadás után a hallgatóság feltehette kérdéseit, illetve meg is vásárolhattuk a témában írt, Ölelni és ölre menni című könyvét a Könyvesházban. Ide is ellátogattam hát, és gyors körbenézés helyett egy bő órára ottragadtam, legszívesebben a fél pultot hazavittem volna. Laikusok és pszichológus hallgatók számára is bőven akadt olvasnivaló, tornyokban álltak szakkönyvek, ismeretterjesztő és önsegítő kiadványok, amelyeket ráadásul tetemes kedvezménnyel voltak kaphatóak. Önmérsékletet erőltetve magamra, egyetlen kötettel távoztam, mert hallottam, hogy a nagyteremben már felcsendült az aláfestő zene a Pszicho-Dance Team produkciójához. A fiatal önkéntesekből álló formáció a Mesekő Alapítvány részeként dolgozik a mentálhigiénés edukációért. Műsorukban a tánc nyelvén jelenítik meg a társadalom aktuális problémáit, a Pszinapszisra hozott előadásukban a barátság, a párkapcsolatok, a virtuális valóság témái kerültek elő.
Kis pihenő a Big Ben teaház mangós italkölteményével a kezemben, majd jógaórával kerekítettem le a napot. De mennyi minden volt még, amire alig jutott idő: rajzelemzés, önismereti társasjátékok a kortárs segítőkkel, gyors masszázstanfolyam és a Civil utca, ahol különféle képzésekről, alapítványokról és megannyi szervezetről tájékozódhattam, emellett nyereményjátékok, pecsétgyűjtés, ínycsiklandó ételek a Gasztropark jóvoltából, segítőkész, talpraesett és mosolygós szervezők mindenütt, és sok-sok, méltán elégedett vendég, fiatal, idős, pszichológus, hallgató, érdeklődő, nagy szaktudással vagy csak az új élményekre nyitottan. Biztos vagyok benne, hogy egyikük sem csalódott, és a legtöbbükkel a jövő évi Pszinapszison is összefuthatok majd, hisz aki egyszer belekóstolt az itteni fesztiválhangulatba, ami a tudományos színvonalhoz társul, alig várja a következőt. Köszönet az önkéntes szervezők rengeteg munkájáért, ismét fantasztikusat alkottak.
Erdélyi Boróka
(A Pszinapszis honlapja ide kattintva elérhető.)
