Hogyan okozz ökológiai katasztrófát – lépésről lépésre5 perc


Felfoghatatlan az, hogy milyen gyors tempóban és milyen felelőtlenül tudjuk tönkretenni a környezetünket. Azt a gondatlanságot, amivel egy érintetlen területet pár évtized alatt teljesen le lehet nullázni, a Macquarie-sziget esete igen jól szemlélteti. 

Sajnos általánossá vált, hogy az emberek úgy tesznek-vesznek a bolygón, hogy semmit nem vesznek figyelembe önmagukon kívül. Nem is szoktunk belegondolni, hogy egy-egy élőhely kialakulásához és megmaradásához milyen harmóniának kell fennállnia a környezetben. Emiatt azt is elfelejtjük, hogy ha ezt a harmóniát és egyensúlyt kívülállóként gondolkodás nélkül megbontjuk, akkor milyen rohamos tempóban rombolhatjuk a természetet, mely akár teljes ökológiai katasztrófához is vezethet.

Van egy hely a Föld déli féltekén, a Csendes-óceáni- és az Ausztrál-lemez határán, Új-Zéland és az Antarktisz között félúton. Egy vulkanikus sziget, amit talán úgy jellemeznénk, hogy „ahol még a madár se jár”. E sziget esetében madarak pont jártak, ember viszont annál kevésbé. A hely neve: Macquarie-sziget.

A szigetet 1810-ben fedezték fel, és már első blikkre szembetűnő volt, hogy madarak igenis laknak ott. A sziget terület szempontjából ötödakkora, mint a Balaton, de mintegy 4 millió madár költ ott. Több pingvinkolónia él a szigeten, több albatroszfaj fészkelési helye, de emlősök is voltak a sziget őslakói között, például a fókák számos alfaja.

Első lépés: nyírd ki az őshonos állatokat

Ha már egyszer felfedezték a szigetet, gyorsan ki is használták a benne rejlő lehetőségeket. A szigetről ugyanis hamar kiderült, hogy ugyan alkalmatlan állandó lakásra, ellenben kiváló pozíció egy tábor számára, ahol a déli tengeren hajózók és az Antarktiszra utazó felfedezők megállhatnak például készleteiket feltölteni, valamint magának a szigetnek is voltak kiaknázatlan erőforrásai. Ezért igen hamar kialakítottak egy tábort és raktárt a szigeten.

Ezalatt például óriási katlanokba dobálták a fókákat és a pingvineket, amikben elégették őket, és kifőzték a zsírjukat, melyet lámpaolajként és kenőolajként hasznosítottak. Az 1889 és 1920 között végzett tevékenység következtében a korábban több százezres pingvinkolóniáknak mindössze 3400 egyede maradt. 

tim_green_flickr.jpg

Második lépés: hozd magaddal a háziállataidat 

Visszatérve az állomás kialakítására: a felszerelések és élelmiszerek mellett természetesen egyéb nemkívánatos elemek is partra szálltak: egerek és patkányok, valamint nyulak, melyek a gondatlanság miatt és természetes ellenség hiányában igen hamar túlszaporodtak. A rágcsálók egyre nagyobb károkat okoztak az élelmiszertartalékokban, és a szigeten található fészkek alján lapuló tojásokat is szívesen fogyasztották, így hát magától értetődő volt, hogy el kell őket pusztítani. Így kerültek a szigetre a szintén nem őshonos macskák. A cél az volt velük, hogy visszaszorítsák a kártevőket – de mindenki tudja, hogy a macskák makacsok, és a maguk urai. Így, bár az ember csak azt a szerepet szánta nekik, hogy a rágcsálókra vadásszanak, ők (is) hamar felfedezték maguknak a szigeten költő madarakat és az azok védtelen fészkeiben lévő tojásokat.

A macskák megjelenése és elszaporodása évente 60 000 tengeri madár halálát okozta. 

1985-re tarthatatlan lett a helyzet, és elkezdték a macskák kiszorítását a szigetről. 2000-re sikerült a már 2500 egyedre duzzadt állományt kitessékelni, de a rágcsálók tovább folytatták ámokfutásukat, immár teljesen szabadon. Az egerek és a patkányok mellett a nyulak is szép karriert futottak be: 1870 és 1970 között a pár darab nyúl megjelenése óta 130.000 egyedre nőtt populáció legelt a szigeten. A szaporodásukat valamelyest a macskák még lassították, de az ő távozásukkal már senki sem állhatott az útjukba. A nyulak olyan erősen károsították a vegetációt, hogy a sziget meredek partjai egyre instabilabbak lettek. Eleinte ez a magaspartokon költő madarakra volt veszélyes, melyek fészkeit egyre több kőomlás pusztította. De 2006-ban újra a pingvinek voltak az áldozatok. Egy heves esőzés a sziget keleti oldalán a már amúgy is instabil lejtőt meggyengítette, és az megcsúszott. A földcsuszamlás a sziget egyik legnagyobb pingvinkolóniáját és -költőhelyét szinte teljes egészében maga alá temette.

Ezt olvastad már?  Alvás közben is tanulunk, pedig nem is emlékezünk rá

Harmadik lépés: költs dollármilliókat a kárrendezésre, de ne gondolkodj

2007-re megelégelte az ausztrál kormány a helyzetet, és megállapodás született a sziget – mely addigra már az UNESCO Világörökségi listáján szerepelt – kártevőinek kiirtásáról. A kormánynak ez hét évébe és 24 millió AUD-ba került.

A szervezett irtást azonban hamarosan egy kis időre fel kellett függeszteni, és újra kellett gondolni, mert a kiképzett kutyák mellett csalikkal és méreggel is igyekeztek a kártevőket elpusztítani, de ahogy a macskák se csak a rágcsálókat fogyasztották, így a csalikra sem csak a rágcsálók kaptak. Ennek következtében ismét számtalan madár került veszteséglistára.

2014 áprilisára a szigetet hivatalosan is rágcsálómentesnek nyilvánították, és ezzel lezárult a sziget két évszázados kálváriája. A szigeten mind a mai napig működik egy kutatóállomás. Reméljük, nem fog újraindulni a körforgás.

 

Források:

http://www.ng.hu/Termeszet/2006/10/Feszekdulo_vadnyulak

ELTE-TTK – Környezeti izotópgeokémia: órai jegyzet

 

Képek forrása: antarctica.gov.au


Szólj hozzá elsőként!

Válasz írása

Az email címed nem lesz látható.