„A bölcsészettudománynak van egyfajta luciferi szerepe: mindig megkérdőjelezi a dolgokat.” – mondta nekünk egy ifjú bölcsész az áprilisi hóesés idején. Tudósításunk a pécsi OTDK-ról.
„Ha én nem égek, te nem égsz, s mi nem égünk, mitől oszlik el a sötét?” – Nazim Hikmet gondolatával zárta Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke a XXXIII. OTDK Humán Tudományi Szekcióját, amelynek április 18. és 21. között az idén 650 éves Pécsi Tudományegyetem adott otthont.
Az ország legrégebbi alapítású egyetemével büszkélkedő Pécs „a tudomány művelésére különösen alkalmas” – olvasható V. Orbán pápa 1367-es egyetemalapító bullájában. S ha a mediterrán tavasz nem hóviharral lepett volna meg bennünket, magunk sem kételkednénk benne.
448 nevezett dolgozat, 423 bemutatásra alkalmasnak ítélt pályamunka és 403 előadó közül 127 díjazott – ezekkel a számokkal jellemezhető a 2017-es Humán Tudományi Szekció, tudtuk meg Borsodi Csabától, a Humán Tudományi Szakmai Bizottság elnökétől. Idén új területként jelent meg a fordítástudomány, fájdalmas visszaesés volt azonban tapasztalható a néprajzi tagozatban. A számokból kiolvasható az is, hogy húsz hallgató nem jelent meg az előadáson (ami sokszor megnehezítette tudósítóink munkáját is). Borsodi Csaba ezért arra intette a jelenlévőket, hogy ne elégedjenek meg a pályamunka elkészítésével: becsüljék meg azt a lehetőséget, amit hungarikumként egyedül Magyarország ad meg határon inneni és határon túli tudóspalántái számára, s legyenek részesei a több mint 60 éve töretlenül megrendezésre kerülő konferenciasorozatnak.
Dr. Fedeles Tamás, a Humán Tudományi Szekció ügyvezető elnöke a záró ünnepségen (Pete László szavaival élve) a pécsi konferenciát a „HóTDK” elnevezéssel illette. A mediterrán városban ugyanis csak egy valamit nem sikerült biztosítani: a jó időt. A kétnapos szélvihar, havas eső és ezek egyvelege tudósítóinkat is megpróbálták, s az esernyővel folytatott küzdelem miatt sajnos előfordult, hogy lekéstünk egy-egy tagozat megnyitásáról és első előadásáról.
Az atomháborútól a mongol női ideálig
A Humán Tudományi Szekció szépsége és nehézsége, hogy „az atomháborút és a mongol szépséget kellett összehasonlítani” – mondta Szendrő Péter. S valóban: az irodalom, a történelem, sőt még a nyelvészet is képes egy délelőtt alatt távoli világokba kalauzolni a nyitott füllel és szemmel járó hallgatóságot. A 19-én és 20-án lezajlott tagozati üléseken az ifjú tudósok segítségével még arra is választ kaphattunk, hogyan függ össze a norvég irodalom a szülői szerepek modernkori felbomlásával.
Az idén első alkalommal megrendezett Populáris irodalom és kultúra tagozatot bár a fantasyról és fantasztikus irodalomról szóló előadások dominálták, a meseregényekkel foglalkozó hallgatók is itt kaptak helyet. Kiss Orsolya dolgozatával és előadásával arra akarta felhívni a figyelmet, hogy a hazai kritikaírás jó ideje adós a meseregények véleményezésével, így a pedagógusoknak igencsak nehéz a dolga, amikor a könyvesboltok gyermekirodalmi részlegén próbálnak megfelelő olvasmányt találni tanítványaiknak.
„Leendő tanítóként elkerülhetetlen, hogy olyan kisiskolással találkozzak majd, aki identitáskereséssel küzd” – hangsúlyozta Orsolya. S épp ez az, amiben a jól megválasztott olvasmány segítheti a gyermekeket.
Berg Judit Rumini című meseregényéről szóló előadásával Orsolya nem csak a jelenlévőknek szólt: „Célom volt az is, hogy tudományos diskurzust indítsunk el a meseregény-elemzés hiányáról.”
A populáris mellett a tradicionális is helyett kapott az előadások között. Puchla Nikolettől, akit „lenyűgözött a miénktől annyira eltérő szépségideál”, a mongol nők öltözködési szokásairól, hajviseletéről és ékszereiről hallhattunk.
A gyakran férfias, „unisex” kinézettel vádolt, kemény fizikai munkát végző nomád nők ünnepnapokon olyan díszben jelennek meg, amelyre a nyugati társadalmak asszonyai méltán irigykedhetnek.
Koszta Nikolett Zsuzsanna Tiszacsegére kalauzolt bennünket. Előadásával fel akarta hívni a figyelmet arra, hogy a magyarországi nyelvjárások kutatása háttérbe szorult, s a vizsgálatok a határon túli magyar területekre koncentrálódnak. Amikor a zsűri arról kérdezte Nikolettet, vajon miért kutatja egy 21 éves budapesti egyetemista egy Tisza-menti falu nyelvjárását, ifjú előadónk bátran kiállt a népnyelv határainkon belüli ügyéért.
Mi végett e világon?
S épp a tiszacsegei nyelvjárások nyomán elhangzott kérdés az, amely minden ifjú kutatóban felszínre kell, hogy törjön. Kozmács István, a Fonológia, nyelvtörténet és finnugrisztika tagozat zsűrielnöke értékelő beszédében arra hívta fel a figyelmet: a kutatás, amit a hallgatók végeznek, példaértékű, de nem elég. Újra és újra fel kell tenni a kérdést: mire jó mindez? Mit tudhatunk meg a vizsgálat által, s miért leszünk gazdagabbak a megszerezett tudás birtokában?
Kozmács István olyan kérdést pedzegetett, amely talán leggyakrabban merül fel a bölcsészhallgatókban: Miféle haszna lehet a filológus munkájának, mennyiben van szükség a humán tudományra a társadalom építésében? Owaimer Olivert, a Klasszikus magyar irodalom tagozatának első díjasát kérdeztük erről:
„A bölcsészettudománynak van egyfajta luciferi szerepe is: mindig megkérdőjelezi a dolgokat, s igyekszik újabb és újabb válaszokat adni.” – válaszolta.
„Egzisztenciális krízisben vagyok.” – szögezte le, majd hozzátette: „Magam sem tudom, mire jó egy-egy elemzés, de gyakran úgy érzem, erre születtem, ebben vagyok tehetséges.”
Lásd és láttasd!
Ha akad még olyan – akár bölcsész, akár nem – aki úgy véli, a humán tudományi kutatás értékessége megkérdőjelezhető, annak útravalóul Szendrő Péter, az OTDT elnökének szavait adjuk. „Dosztojevszkij szerint »a szépség menti meg a világot.« Önöknek, a humán tudósoknak éppen ez a feladatuk.” S hozzátette: „Az alkotások értékesek, de Önöknek felelősségük is van.” S bár az OTDK-s bagolyszemüveget már mindenki ismeri, a rajta olvasható szöveget Szendrő Péter így egészítette ki: „Ne csak lásd: láttasd más szemmel a világot!”
Képek forrása: Mánfai György, Haraszti Rajmund
