Így bizonyítsd az evolúciót – bárkinek

Így bizonyítsd az evolúciót – bárkinek

Törökországban száműzik az evolúció oktatását az iskolák tanterveiből, mondván: az elmélet túl bonyolult, és amúgy is ellentmondásos. A probléma azonban nemcsak Törökországé, hiszen a mi hétköznapi életünkben is előfordulhat, hogy vitába keveredünk az evolúció tényét illetően, netán nekünk magunknak támadnak kételyeink.

A fajok eredete 1859-es kiadása óta nem csitulnak a kedélyek az evolúcióelmélet körül. Darwin óta sokat bővültek az ismereteink, a genetika tudománya pedig teljesen új dimenzióba emelte az evolúciós gondolatot. Mára rájöttünk, hogy az élő anyagot csak az evolúciós kontextusban érdemes vizsgálni. Mégis, sokszor tapasztalhatjuk, hogy ellenállásba ütközik az evolúció megértése. Ezt nagyban nehezítik a különböző tévhitek, amik igen szélesen elterjedtek az evolúciót el nem ismerő laikusok körében. Ha az evolúció mellett szeretnénk érvelni, először meg kell szabadítanunk vitapartnerünket a prekoncepcióitól.

1. Az evolúcióelmélet nem állítja, hogy a majmoktól származunk

Talán lélektanilag a legfontosabb az, hogy tisztázzuk: nem a majmoktól származunk.

Azt a tévhitet, hogy az evolúcióelmélet szerint az ember a majmoktól származik, Zallinger ikonikus ábrája, a March of Progress is erősíti, amin fokozatosan felegyenesedni látjuk az emberelődöket. A fajok fejlődési vonala azonban nem lineáris, hanem inkább egy ágas-bogas fára hasonlít.

A mutációknak, variációknak köszönhetően a fejlődési vonalak elágaznak, a sikeresebb fajok egyedei kiszorítják a vetélytársaikat, de az ősök nem egyszerűen átalakulnak az utódokká. Mi, emberek, nagyon közeli rokonai vagyunk a mai majmoknak, mégpedig azért, mert a majmokkal közös a családfánk, de ük-ük-ükapáink nem csimpánzok voltak. Valójában inkább a csimpánzzal közös ük-ük-ükapától származunk.

2. Még a legbonyolultabb szervek is levezethetők az evolúcióból

A másik gyakran előkerülő tévhit, hogy néhány szerv puszta léte zavarba ejti a tudósokat, és elbizonytalanítja őket az evolúció valóságosságával kapcsolatban. A klasszikus példa a szem, amiről egyébként maga Darwin is megjegyezte, hogy nehéz elhinnie, hogy pusztán a szelekció hozta létre. A szem nagyon sok alkatrészből áll, amiknek ráadásul első ránézésre önmagukban semmi hasznuk nincs, tehát látszólag a szem nem alakulhatott ki szépen fokozatosan, ahogy azt az evolúcióelmélet feltételezi.

A valóság azonban az, hogy a tudósok nincsenek zavarban, hiszen ma is élnek olyan élőlények, amelyek a szem különböző bonyolultsági fokon lévő változatával rendelkeznek.

És egyszerű józan ésszel is megérthetjük a szem evolúciójának logikáját: még a legegyszerűbb szem is jobb, mint a vakság. A Rimicaris exoculata nevű garnélaráknak például két csupasz retinaszerű fényérzékeny lebeny van a hátán. A kígyókarú tengeri csillagnak pedig a karjain vannak fényérzékeny sejtjei, amiket ráadásul kalcitkristályok borítanak. Kalcit előfordul az ő közeli rokonaikban, a tengeri sünökben is, náluk azonban ezek a kristályok tökéletesen megfelelnek lencseként. Az emberi szemlencse ugyan fehérjékből áll, de ez sem probléma: a szemlencsét alkotó proteinek már a gerincesek egy primitív rokonának, a zsákállatnak a lárváiban is megvannak, mégpedig az agyában. Elég egy kis változás a genomban, és ezek a proteinek tévedésből a fényérzékeny sejtek környékén jönnek létre: kész is a primitív szemlencse.

Ez utóbbi jelenség rámutat egy nagyon fontos logikára: a szerveink sosem a semmiből jönnek létre, egyik faj sem találta fel a spanyolviaszt. A legtöbb dolog már megvolt, a szelekció csupán új helyet, új funkciót talál nekik, és kész az áttörés, a változat elterjed. Így járt a cápák hyomandibula nevű porcrúdja, ami náluk az állkapcsot és a koponyát köti össze, nálunk viszont kengyel néven hallócsontocskaként vezeti a levegő rezgéseit a dobhártyára.

3. Az evolúció nem véletlenszerű

Felvethetnénk, hogy ilyen Ilyen rövid idő alatt a véletlen által vezérelve nem alakulhattak ki olyan tökéletes szervezetek, mint például az ember. Közkeletű példázat az evolúció ellen, hogy ha leültetünk egy majmot egy írógép elé, vajon mennyi az esélye, hogy megír egy Háború és béke kaliberű művet. Nyilván semmi. Na de akik ezt a képet hozzák fel, félreértenek pár alapvető dolgot az evolúcióval kapcsolatban. Először is, az evolúció nem véletlenszerű.

A majom nem random módon üti le a billentyűket, hanem bizonyos betűk nagyobb valószínűséggel követnek egyes más betűket, mint a többiek. Például ha a T után nagyobb valószínűséggel üt le O-t, máris növekszik annak a valószínűsége is, hogy Tolsztoj nevét begépelje. A való életben az evolúciót jól megszabott biokémiai, fizikai és ökológiai törvényszerűségek irányítják, nem a puszta véletlen.

Másrészt, egész kevésnek tűnik az idő még a nem teljesen véletlen leütésekkel való könyvírásra is. Valójában bár pl. 4 millió év földtörténetileg valóban elenyészően kevés, azonban az evolúcióban a generációk száma számít. A legtöbb élőlény igen rövid életű, és egy egy-két évet élő primitív életforma szempontjából ez a 4 millió év nem is olyan kevés. Ráadásul a fajokból nem csak egy egyed létezik, sőt, egy egyed (többsejtűt feltételezve) sok sejtből áll, ezekben a sejtekben pedig sok bázispárnyi genetikai információ van, mindegyik egy „próbálkozás” a nagy könyv megírása közben.

4. Ne tévesszen meg az antropomorf gondolkodás!

Az evolúcióval kapcsolatos tévhitek legtermékenyebb táptalaja, hogy emberek vagyunk. Sokszor nagyon nehéz az evolúciós gondolat keretében gondolkodni, hiszen ez nagyon idegen számunkra. Ráadásul ott van a mi büszkeségünk. A példára visszatérve: nehéz megszabadulni a gondolattól, hogy mi vagyunk annak a majomnak a tökéletes, befejezett nagyregénye. Holott valójában, mint minden faj, az ember is egy epizódja a próbálkozásoknak. Az a mű nem fog elkészülni, hiszen az evolúció nem tervez előre, nem is akar semmit sem írni. Folyamatosan kísérletez, és mi is ennek vagyunk a részesei.

A cikksorozat első részében a közkeletű tévhiteket mutattuk be, a másodikban az evolúció egyszerű és látványos bizonyítékairól lesz szó, a harmadik részben az evolúció lelki/vallási vonatkozásairól foglalunk állást.

Források:
Shubin, Neil (2010) A belső hal, Budapest: Vince Kiadó
Lane, Nick (2012) Hajrá, élet! Budapest: Akadémiai Kiadó
Szathmáry Eörs & Smith, John Maynard (2012) A földi élet regénye, Budapest, Akadémiai Kiadó

Kép