Közös európai hadsereg, a globalizáció jövőbeli alakulása, Ipar 4.0, visegrádi együttműködés, Instagram és a toleráns társadalmak kérdésköre – ilyen és ehhez hasonló témakörökben végeztek kutatást az OTDK Társadalomtudományi szekciójában szereplő, kiemelkedő képességű fiatal kutatók. A konferencián ismét bebizonyosodott: a társadalom működését kutató tudományok a diszciplináris határok között lavírozva, azokat egyedi megközelítésben egybefogva a jelen és a jövő kérdéseinek vizsgálatára tökéletesen alkalmasak. Szerkesztőnk ezért lenti beszámolójában kifejezetten az OTDK azon előadásait mutatja be, melyek a 21. században élő ember és a magyar társadalom életének – és jövőjének – valószínűleg legfontosabb kérdésköreit boncolgatják.
„A jövő Te vagy!” – hirdeti a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia mottója, hangsúlyozva a kétévente, országosan megrendezésre kerülő előadássorozaton bemutatkozó fiatal tudósok potenciálját a jövő tudományának formálására. S hogy ez mennyire nem mellébeszélés, az abban is megmutatkozik, hogy az európai szinten is nívós és egyedülálló hallgatói országos verseny immár több mint hat évtizede termeli ki a különféle szaktudományok elsőrangú hazai művelőit. A nagy jövő előtt álló fiatal kutatók itt kapják meg első, komoly szakmai elismeréseiket a különféle helyezések és különdíjak formájában, mely jelentős lökést ad nekik azon törekvésük beteljesítésére, hogy kutatásaikkal a társadalom jövőjének megalapozói lehessenek.
„A három nap alatt elhangzott magas színvonalú tudományos előadások egyértelműen azt mutatják, hogy a magyar kutatás-fejlesztés és innováció megújítása elengedhetetlen a mindennapjainkban.” hangsúlyozta Dr. Palkovics László (nem összetévesztendő a szintén egyetemi tanár, innovációs és technológiai miniszter személyével), a gödöllői Szent István Egyetem rektora az OTDK díjátadó és záróünnepségén.
Az április 26-ai záróbeszéd amúgy a XXXIV. OTDK teljes lezárását is jelentette, a társadalomtudományi szekció ugyanis az idei OTDK záró konferenciája volt. Rektor úr szavai rávilágítottak az OTDK alapelveire, mely a jövőorientált, aktuális kérdésekre fókuszáló kutatások fő támogatója a magyar egyetemi szférában.
A SZIE tantermeiben és előadóiban április 24-25 között pedig a társadalomtudományok fiatal kutatói maximálisan bemutatták, hogy a jövő kérdéseinek vizsgálatában a társadalom számíthat majd az ő szakértelmükre. Remélhetőleg ezek a diákok szem előtt tartják majd Dr. Csorba László számukra adott bölcs javaslatát, melyet a bonyolult nevű Művelődéstörténet és –elmélet, tudomány- és technikatörténet Tagozat elnökeként fogalmazott meg a Nemzeti Múzeum egykori történész igazgatója: Professzor úr szerint az OTDK a tudományos vérkeringés legfontosabb frissítési mechanizmusa, azonban a diákoknak nem szabad megállniuk az elméleti kutatásnál; alkalmazott módon új összefüggések, elméletek és elképzelések kidolgozásába kell fektetniük energiájukat és megszerzett, óriási lexikális tudásukat; így válhatnak a mai fiatalok a tudomány zászlóvivőivé.
A jövőre, a lehetőségekre és a fejlesztésekre fókuszáló megszólalások méginkább felbuzdították az írót, hogy a TudományOn olvasói számára azon OTDK-s előadásokat közvetítse, melyek a jelen és a jövő évszázada, a 21. század legfőbb társadalomtudományos témaköreit elemzik. Jelen írásunkban igyekszünk a tudományterület legfőbb aldiszciplínáit mind felölelni, így az olvasó belátást nyerhet a szociológia, a politológia, a kommunikáció- és médiatudomány, a nemzetközi tanulmányok, valamint bónuszként a művelődés- és tudományelmélet legaktuálisabb kutatási területeibe.
Mi a tolerancia? Milyen egy toleráns társadalom?
Burai Krisztina, az ELTE ÁJK politológus-hallgatója az új-zélandi merényletek példáján egy ideológiai-eszmetörténeti gondolatmenet segítségével beszélt egy jelenségről, amit ő a „liberalizmus belső ellentétének”, avagy A tolerancia paradoxonjának nevezett. A nyugati társadalmat legfrissebben megrázó terrortámadások az előadó szerint figyelmeztető jelei a toleráns társadalmak válságára. Mert hát mi is a tolerancia: a teljes szólásszabadság, vagy a gyűlöletbeszéd tilalma még beleférhet? Ezt a kérdést nevezte ő a tolerancia paradoxonának és rámutatott, hogy ha semmivel sem védekezünk a gyűlöletbeszéd ellen, az magának a toleráns társadalomnak a halálát okozzuk: erre hozta példaként a jobboldali populizmus terjedését és az új-zélandi terrortámadásokat is, egyaránt. Karl Popper elméletét bemutatva az előadó arra jutott, hogy a tolerancia alapvetően a közös igazságkeresésről szól: a beszélgetőpartner véleményét el kell fogadni, még ha nem is értünk egyet, valamint egyszerű, érthető nyelvi diskurzusban közösen kell az igazságot keresni: ezzel pedig az előadó szerint a politikai korrektség szembemegy, mivel ott az elfogadott nyelv használatával remélik a rend fennállását és eredendően nyomják el az ennek a nyelvhasználatnak nem megfelelő véleményeket.
Popper szerint a vélemények szintézise szükséges az igazság megtalálásához, ennek kulcsa a tolerancia, amikor csak akkor hallgattathatjuk el az ellenfelet, amikor az nem érvekkel száll már vitába velünk. Az előadó szerint Popper azon elvét kell követni a toleranciában, miszerint az ésszerű vita keretei közt senkit sem hallgattathatunk el, csak ha azon túlmegy a dolog, szembeállítva ezt a PC jelenlegi felfogásával, mely Rawls-tól ered, miszerint: a magasabb cél érdekében lehetséges vita nélkül elhallgattatni egyes véleménycsoportokat. Hangsúlyos mondanivalója volt az előadásnak, hogy a toleráns kultúra falszifikálásra épít, míg az intoleráns egyből verifikálni akar: a bírálók szerint a magyar társadalom verifikáló kultúra és itt nagyon nehéz a toleranciát ténylegesen gyakorolni. A jövő toleráns társadalmait az efféle előadások során felvetett kérdések alapján lehet lassanként létrehozni.
Az EU jövője – közös hadsereg, illetve a V4-ek
A nemzetközi tanulmányok tagozataiból két előadást mutatunk be röviden, melyek politikai közösségünk, az Európai Unió jövőjét mutatták be, más-más aspektusokból. Horváth Klaudia, a Közszolgálati Egyetem hallgatójának „A visegrádi együttműködés szerepe az európai politikai erőtérben” című előadása a tagozat III. helyezését érdemelte ki. Horváth Klaudia lendületes, mély analízis alá vette a V4-ek szövetségét, ami véleménye szerint sohasem volt integráció, inkább együttműködési folyamatként írható le a visegrádi országok kapcsolata. Ez azt jelenti, hogy mindössze egy közös szerv van, a Nemzetközi Visegrádi Alap, amibe mind a négy ország, Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország is beletartozik, az intézményi fórumok azonban alulfejlettek és intézményes érdekegyeztetésre egyelőre kicsi az akarat.
Ezt azért is kéne megváltoztatni a jövőben, mert a visegrádi együttműködésnek a fő szerepe a közép-kelet-európai országok egységes érdekképviseletét kéne megvalósítania Európában – az alapítás előtt egy évvel, 1990-ben Antall József is ezt a célt tűzte ki a visegrádi négyek koncepciójának. A biztonságpolitikában már jól működik a V4 szövetség, emellett Szlovénia, Ausztria, Románia, Bulgária és a Balti-államok is jó viszonyt ápolnak a négyekkel, ez egy szélesebb közép-európai fórum alapja lehetne. A balkáni bővítés tervét – mely új piacokat hozna a V4-eknek, emellett az új EU-s költségvetésből a kisebb részesedést, a menekültkérdésben egységes álláspontot és az Oroszország miatt függőben lévő energiabiztonságot csak szorosabb együttműködésben tudja kiharcolni a V4-szövetség. Nem is beszélve arról, hogy az Uniónak mindannyian kormányközti és nem föderatív, azaz nemzeti hatáskör-elvevő szerepet szánnának a jövőben – ennek eléréséhez azonban még szélesebb alapokra kell helyezni a V4-eket és a nyugati nagy országok véleményét is meg kell változtatni.
Föderatív az álláspont az EU két legjelentősebb országában, Németországban és Franciaországban, akik a közös európai haderő létrehozását is támogatják. Szabolcs Viktória Laura erről a jövőbeli vízióról adott elő „A közös európai haderő koncepciója” címen. Az előadó felhívta a figyelmet, hogy a 2013-as krími válsággal egy új fejezet kezdődött az EU védelmi politikájában: a védelmi költségvetései a legnagyobb országoknak folyamatosan emelkednek, új hadszervezetek alakultak létre, melyek egy új, közös európai hadsereg felállítását vetíthetik előre. Ezzel a koncepcióval a németek és a franciák is egyetértenek, valamint az olaszok előző kormányai is (kivéve a mostanit). A közös hadsereg szempontjából ígéretes, hogy az ENSZ-es hadsereggel megkerülhető a jogi duplikáció, az euprópai hadsereg ugyanis csak kiegészítő szerepben működne. Az előadó szerint most, Trump elnöksége és a jelenlegi szituációban tűnik eddig a valaha volt legvalószínűbbnek egy ilyen haderő létrehozása, mely igencsak föderatív, integráló irányba tolná magát az Európai Uniót is.
Globalizáció – kulturális konvergencia, vagy divergencia?
A szociológus hallgató Král Angelika jelen előadásával elnyerte a Gyalog Csaba külödíjat, melyben a „Globalizmus – Strukturális antropológia – Konvergenciaelmélet” név alatt azt vizsgálta, hogy a cégek szervezeti kultúrájának változása alapján a globalizáció elősegíti-e a kultúrák közeledését, vagy éppenhogy távolodást idéz elő. Igen komplikált, emiatt azonban eredeti is a soron következő analízis, ezért érdemes minden részletére figyelni – az egész kutatás ugyanis egyetlen gondolatmeneten alapul: miszerint a nemzeti cégek szervezeti kultúrája a globalizáció sikeres integrálóerejét tükrőzi.
Az előadó Geert Hofstede híres IBM-kutatásait vette saját analízise alapjául. Hofstede a szervezeti kultúrák vizsgálatával megállapította, hogy a nemzeti kultúrák és egy helyi cég felépítése között óriási hasonlóságok, összefüggések fedezhetőek fel. Hofstede 5 változót hozott létre, melynek mentén a szervezeti kultúrán keresztül minden egyes nemzet jellemezhető. Azaz, minden nemzet azonosítható egy öt kódból álló számkombinációval. Král Angelika a szervezeti kultúra vizsgálatával egy olyan vitába szállt bele, amely a globalizáció nagy dilemmája: a kultúrák közeledését, vagy távolodását idézi-e elő a globalizáció folyamata. Hofstede a távolodás mellett áll egyértelműen, mivel az információ gyorsulása szerinte kihozza a karakteres különbségeket a kultúrák között. A strukturális antropológia atyja, Claude Lévi-Strauss szintén ezt vallja: szerinte ugyanis minden kultúrának mély rétegei vannak, melyeket nem lehet csak úgy egyik napról a másikra megváltoztatni. Az előadó szembeszállt ezekkel az elméletekkel és úgy értékelte, hogy van egy kialakulóban lévő domináns kultúra, mely kezdi egyre jobban befolyásolni normarendszerével a nemzeti kulturákat: ez pedig nem más, mint az amerikai fogyasztói kultúra.
Ennek bizonyítására hat céget vizsgált az előadó, honlapos tartalomelemzéssel, majd őket Hofstede eredményei alapján kategorizálta – hogy mennyi tartalmi jellemző tartozik a Hofstede által megállapított nemzeti kultúrához és mennyi az előadó által feltételezhetően létező globális domináns (amerikai) kultúrához. Két Hofstede-dimenzió alapján vizsgálódott, a hatalmi távolság és az individualizmus alapján, melyeknek értékeit ismerjük az előadó által vizsgált országokra: Spanyolországra, Németországra és Magyarországra. 1-1 német, magyar és spanyol cég honlapján olyan kifejezéseket keresett, melyek ehhez a két dimenzióhoz társíthatók (pl. kollektivizmus: a cég történetére, családi eredetének tisztelete a honlapon; individualizmus: ugyanitt a megannyi, személyre szabott fogyasztási lehetőség hangsúlyozása), valamint megvizsgálta még mindhárom országban 1-1 amerikai cég lányvállalatát. Az eredmény megdöbbentő volt: az előadó által a „globális kultúra” szervezeti és kulturális mintái 50% fölött jöttek elő mind Spanyolország, mind Magyarország, mind a három leányvállalat esetében. Ez azt jelenti, hogy létezik egy domináns nemzetközi kultúra, ami átalakítja a nemzeti és helyi vállalati normarendszereket, azaz a konvergenciaelmélet a jövőben nagyobb elismerést kell, hogy kapjon.
Instagram – az irodalom új felülete?
A médiatudománnyal foglalkozó előadók számára igazán sok új témakört rejteget a 21. század tech-világa. Az új médiumok adta lehetőségek kihasználásának módjai igen szerteágazóak. Ennek az egyik lehetőségét elemezte kiemelkedő előadásában a verseny végén a Human&Quality Bt. különdíjában részesülő Tisza Eleonóra, aki Könyvek az instagramon címszó alatt megtartott előadásában a nagy közösségi médium bookstagram nevezetű alzsánerét mutatta be. Az előadó rámutatott arra, hogy a művelődés helyszíne egyre inkább átkerül az internetre és azon belül már a közösségi oldalakra is. A bookstagram az egyik első ilyen próbálkozás. Hogy ez még keveseket mozgat meg, nem meglepő: nagyon újfajta információátadásról van szó, a blogos formátumtól a képek dominanciája miatt eleve eltér a bookstagram.
Az előadó egy részvételi akciókutatás keretében már több mint egy éve létrehozott egy profilt a bookstagramon, azóta 3600 követővel büszkélkedhet már. Elmondta, hogy a tudatos irodalmi posztokkal befolyásolni tudta követőinek olvasását, műveltségét és rengeteg pozitív visszajelzést kapott, azaz az emberek számára megfelelő tartalmakat tudott gyártani irodalom témában, mindössze ízléses képek és hozzáfűzött ajánlások segítségével. Az előadó hangsúlyozta, hogy az irodalmi influencerkedés valószínűleg még hatásosabb lehet a jövőben. Követőinek már most 41%-a külföldi egyes angol nyelvű posztok miatt. Emellett viszont például 81%-a a követőknek nő és általában a fiatal generáció képviselteti magát, ezért még csak egy kezdeti fázisról beszélhetünk. Az előadó kifejezett eredménynek könyveli el, hogy posztjai segítségével rá tudta venni a fiatal lányokat mindenféle irodalom olvasására, akik ugyanis elsöprő többségben szinte csak romantikus irodalmat olvastak.
A negyedik ipari forradalom – miket várhatunk el a 21. század dolgozótól?
Ipar 4.0: egy fogalom, mely mindössze az utóbbi évtizedben született meg, mégis most már a vállalatok fő fókuszterületévé vált világszerte. A negyedik ipari forradalom a digitalizáció után következő, 21. századi ipari átalakulás, mely a jól bejáratott foglalkoztatási szerkezeteket radikálisan meg fogja változtatni.
Ez a témakör talán nehezen illeszthető be a Művelődéstörténet és – elmélet, tudomány- és technikatörténet tagozat tematikájába, Kohut Mariannak az Ipar 4.0 – A menedzsment kihívásai a negyedik ipari forradalomban című írásával ez mégis sikerült. A negyedik ipari forradalom ugyanis most már a technikatörténet része, a Sas Institute Kft., valamint az Agromon Oktatási Alapítvány különdíjában részesülő előadás pedig fő fókuszát arra a témakörre vetette, hogy az ipari szerkezet átalakulása miképpen érinti az oktatást és a munkáltatók elvárásait – ez pedig a művelődéstörténet része. Kohut Mariann szerint a digitalizáció magával hozta, hogy az információ megfelelő kezelése egyre nagyobb kulcskérdés a mai szakmákban, emellett a robotizációval egyre inkább eltűnnek az eddig széles foglalkoztatást adó transzfer munkák (könyvelés, adminisztráció) és megjelennek az új, gépi intelligencia kezelésére szakosodott munkák. Az új, megváltozott ipari világban azonban az oktatásnak is meg kell változnia, hogy versenyképes munkavállalókat tudjanak kitermelni az egyetemek: kompetencialalpú oktatás kell, „multiszkill” hozzáállást kell tanítani, ahol a gyorsuló, változó világhoz kell hozzászoktatni a fiatal munkavállalókat, akiknek bármikor bármit képesnek kell lenniük újra megtanulni, akár a nulláról.
Ez persze nem megy egyik napról a másikra, és az előadó kutatása éppen ezt mutatta be: kérdőíves- és interjús kutatásai alapján ugyanis egyértelművé vált, hogy a mai menedzsment, az Ipar 4.0 előnyeit meglovagolni vágyó vállalati vezetőség elvárásai a munkavállalókkal szemben egyáltalán nem tükrözik azokat a kompetenciákat, amelyeket egy mai fiatal munkavállaló általában birtokol. A menedzsmenttel készült interjúk során kiderült, hogy a fiatalok az elvártakhoz képest ambíciózusabbak, nagyobb lexikális tudással rendelkeznek, ezt azonban a gyakorlatban nem tudják alkalmazni, emellett lassan tanulnak be és elég türelmetlenek. Emellett a menedzserek olyan tulajdonságokat várnának el egy jó munkaerőtől, mint az alkalmazkodóképesség, döntéshozatali készség, problémamegoldó készség, és elkötelezettség, míg a fiatalok a szorgalmat és a csapatmunkát tartják mindenek előtti kompetenciának, ami az előadó szerint a 4.0 időszakában már nem számítanak központi készségeknek. Az előadó szerint a duális képzés és a speciális számítógépes képzések adhatnak megoldást a problémára, és így egy 21. századi, kompetens munkaerő tud majd létrejönni.
A magas színvonalú előadások ismertetése után meg kell említeni azt a magas színvonalú szervezést is, mellyel a gödöllői SZIE kampusza örvendeztette meg a konferencia résztvevőit, hogy azok nyugodtan és kényelmesen mélyülhessenek el a szakmai előadásokban. Az amúgy is csodálatos környezetben működő egyetem kiváló helyszínt biztosított az OTDK-nak, az előadói termek teljes felszerelése, valamint az étkezéssel és szállással való teljeskörű ellátás mellett kulturális és sport programok szervezésére is maradt idő, emellett kerekasztalos és szakmai beszélgetéseken is részt vehetett a látogató. Az esemény záróvacsorájára pedig méltó, bőséges lezárást biztosított az előadó diákok, a bírálók és minden más meghívott számára is.
További információ és az OTDK három napjának eseményeiről való bővebb tudósítás a Társadalomtudományi Szekció honlapján érhető el.
Az OTDK-ról a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium szociológia szakos hallgatója, Pudleiner Kristóf tudósított
