Kiberbűnözésről, drónokról, oktatásfinanszírozásról – jogi OTDK-n jártunk

Bárki lehet internetes támadás áldozata és az USA nem fog belemenni a drónok korlátozásába – ezt tudtuk meg többek között Miskolcon, ahová a jogi OTDK miatt látogattunk el. Az is kiderült, hogy az opponensek szigorúbbak voltak az idei konferencián, mint két éve. Tudósításunk.

Meglepően korán beköszöntött meleg, és az újból üzemelő szökőkút várta az OTDK résztvevőket a díszaula felé vezető úton. Pár hónap múlva már lelkes végzősök, el nem múló mosollyal az arcukon fognak megmártózni a hűs vízben, most azonban egyelőre csupán a Miskolci Egyetem díszét képezi a díszes szökőkút.

Március végén az Állam- és Jogtudományi Tanszék 18 év után 35 éves születésnapján tarthatott ismét szekcióversenyt. A konferencián 11 intézmény legjobbjai 32 tagozatban mérhették össze tudásukat.

Ha egy évre előre gondolkodsz, vess el egy magot, ha tíz évre előre, ültess egy fát, ha pedig száz évre előre, akkor neveld az embereket. (Konfuciusz)

Ezekkel a szavakkal nyitotta Torma András a Miskolci Egyetem rektora az Állam és Jogtudományi szekciót. Konfuciusz tehetséggondozást hangsúlyozó gondolatára rímelt Sulyok Tamás az Alkotmánybíróság elnökének beszéde is, aki az életen át tartó tanulás fontossága mellett érvelt és kijelentette: Az OTDK a hazai tudományos karrier előszobája.

Szendrő Péter az OTDK elnökének beszédében felhívta a figyelmet, hogy határon túli versenyzők is vannak idén.. „Lásd más szemmel a világot!” – szólította fel a közönséget, majd színes szemüvegek kerültek elő, melyeket az elnökségi tagok hordtak is pár perc erejéig:

otdk_2017_1_nap-64.jpg

 Infokummunikációs jog: a világ minden pontján aktuálisan folynak a kibertámadások

Friss pogácsa, péksüti, életmentő kávé, üdítők hada és – mert az egészség fontos – alma várta kora reggel a résztvevő diákokat, tanárokat az OTDK helyszínein. A prospektusokban nagyon bölcsen nem szerepeltek kezdőidőpontok, így minden résztvevő kényelmes tempóban foglalhatta el a helyét és a folyosón álldogálók lassan szivárogtak be az őket érdeklő tagozat termeibe.

Minket először az Infokommunikációs Jogi tagozat csábított el Szabó Aliz (KRE- ÁJK) előadása miatt, mely az online-térben terjedő deviancia és cybercrime kérdésekkel foglalkozott. A téma aktuális:

Trójai programok, vírusok, csalások áldozata lehet bárki, aki nem kellő körültekintéssel használja az internetet.

Használni márpedig muszáj, így a legfontosabb teendőnk – hangoztatta az előadó – a védekezésmechanizmusok elsajátítása. Munkáját érdekes ábrával szemléltette, amelyen a jelenleg folyó online  támadások 1%-a látható. A fekete ábra színes villózásba kezd… gyakorlatilag kiderül: a világ minden pontja aktuálisan érintett. A támadások veszélyességének illusztrálásához nem is kell messzire mennünk. Gondoljunk csak a „Kék Bálna” tragédiákra, aminek immáron magyar áldozata is van!  – hívta fel az esetre a figyelmet Szabó Aliz.

Nemzetközi jog: az USA nem fog leállni a drónok bevetésével

Mi pedig már rohantunk is tovább a Nemzetközi Jogi tagozatra, ahol Kis Kelemen Bence (PTE-ÁJK) előadása után a drónháborúról beszélt nekünk. Kérdésünkre elmondta, hogy a témaválasztást egy 2015-ben megrendezett kölni konferencián ért impulzusok hatására kezdte el boncolgatni. Minket pedig nagyon érdekelt, hol áll most a drónok szabályozása.

Az USA ott csapott le, ahol csak akart, nem volt kontrollálva a drónok bevetése. Ezidáig nem születtek nemzetközi egyezmények,csakis a II. Világháború óta fennálló erőszaktilalmi rendszer, valamint a humanitárius jog és/vagy emberi jogok vonatkozhatnak a drón akciókra. – nyilatkozta Bence.

Jelenleg egy egyezmény van tervben az USA részéről. A kérdést a nemzetközi jog hatályos normái szabályozzák, ha nem is feltétlenül sikeresen. Tudtuk meg az előadótól.

 

otdk_2017_2_nap-139.jpg

Büntetőjog: a mulasztás alkotmányosan aggályos bűncselekmény

A folytatást megelőzte egy rövidke kávészünet. A hatalmas termosz pillanatok alatt kiürült, de a két srác már hozza is az új ellátmányt. Nagy szükség volt egy kis pihenőre, kell a szellőztetés az agynak és a testnek is. A menetrend (még ha csúszva is) szoros, így haladtunk gyorsan tovább.

A Pénzügyi Jogi tagozaton jártunk, ahol a különdíjat nyert Csizmár Ada (ME-ÁJK) válaszolt a kérdéseinkre. Az oktatásfinanszírozásról prezentáló versenyző elmondta: az opponensek idén különösen alaposak voltak és minden részletre kiterjedt a véleményük. Ilyen szempontból Ada témája érzékeny volt, hiszen figyelnie kellett arra, hogy nyílt politikai felvetések ne szerepeljenek a konklúzióban.

Az ebédidő meglepően gyorsan elérkezett: a megkérdezettek elmondása alapján az étkezőben kialakult sor és várakozás jelentősen csökkentette a résztvevők energiáját, de cserébe az ebéd finom volt. Még egy flakon víz, még egy ebéd utáni kávé és hajrá! Irány a Büntetőjogi Tagozat!

Tapodi Péter Ádám (SZTE-ÁJK), éppen a folyosón készült az előadására, úgy válaszolt a kérdéseinkre. A mulasztás témájában kutató versenyző, elmondta, úgy érzi, a téma aktuális, csak éppen nem itthon.

Az Alkotmánybíróság sem érzékelte a problémát, hogy egy alkotmányosan aggályos bűncselekményről van szó.

Hozzátette, hogy magyar anyagot ezért nem is igen talált, egyszerűen nem foglalkozik a témával a magyar szakirodalom. Ehelyett külföldi, főleg osztrák anyagokból dolgozott, melyeket saját maga fordított le.

Szintén a Büntetőjogi szekcióról sikerült beszélnünk egy rendezővel is, aki elmondta, hogy természetesen vannak visszatérő témák a korábbi évekről. Hozzátette, hogy az opponensek viszont sokkal kritikusabbak, mint a korábbi években, de ez csak még több beszédtémát ad egy-egy dolgozattal kapcsolatban. Megjegyezte azt is, hogy a címeket böngészve belebotlott természetesen pár ígéretes, egyedi témába is.

Ennyi volt a jogi OTDK Miskolcon…

A tagozatok végeztével délután lehetőség volt az érdeklődőknek megtekinteni Miskolc egyik látványosságát a Diósgyőri várat, ahol korhű jelmezes bemutató várta a résztvevőket. Majd vacsora és a tapolcai barlangfürdő csalogatta a hosszú nap után kikapcsolódni vágyókat. A java azonban a zsűrinek csak ezután jött. Késő éjszakába nyúlóan hozták meg a végleges döntéseket a díjazottakról.

otdk_2017_2_nap-299.jpg

A tanulók ezt követően indulhattak haza, élményekkel, barátokkal, díjakkal, de mindenképp egy eseménydús három nappal a hátuk mögött. Zárógondolatnak szeretnénk megjegyezni Szabó Imrének, az Állam- és Jogtudományi Szakmai Bizottság elnökének legfontosabb üzenetét:

Az OTDK-n a konferencia a lényeg, a verseny másodlagos!

Somlyai Dóra

ME-ÁJK

Mentés