‘Majdnem királyok’ – a napkeleti bölcsek szerepe a Megváltásban

Ha félretesszük Gáspár, Menyhért és Boldizsár népi legendáit, kiderül, hogy a tények szintjén semmit sem tudunk arról, hogy a Jézust meglátogató keleti emberek hányan voltak, mi volt a nevük, vagy hogy egyáltalán királyok voltak-e. A napkeleti bölcsek azonban ezen információk hiányában is az egész Föld Jézus által való megváltottságát jelképezik.

Sok korszak sok népe sokféleképpen tisztelte az úgynevezett napkeleti bölcseket, akikről egyedül Máté evangélista ad szerény leírást az Újszövetségben. Bár az evangélista nagyon szűkszavú velük kapcsolatban, mítoszuk töretlen népszerűségnek örvend és megannyi változatban él a világ népeinek emlékezetében.

Az őskeresztény korban a történet még a maitól egészen különböző verziókban élt a köztudatban, ám az utóbbi kétezer évben keletkezett tengernyi apokrif történet, egyházi értekezés, himnusz és népi elbeszélés igencsak megszínesítette a napkeleti bölcsek legendáját – így született meg Gáspár, Menyhért és Boldizsár alakja, akik a lángos csillagot követve, Vízkeresztkor jutottak el Jézus jászolához.

A Háromkirályok mítosza Spanyolországtól Szírián át egészen Kínáig nagy hagyományokkal rendelkezik. Minek köszönhető azonban az említett bibliai alakok iránt tartósan tanúsított, térben és időben is állandó érdeklődés? Ennek kiderítésére mindenekelőtt meg kell vizsgálnunk a különböző népek Háromkirály-narratíváit.

 

Napkeleti históriák

Az ősi közel-keleti egyházak hagyományaiban a ma megszokott történettől egészen eltérően emlékeznek meg a Máté által ‘magoi apo anatolón’-ként (azaz keletről jött tudós emberekként) megnevezett mítikus figurákról: az örmény keresztények úgy tartják, hogy 12 napkeleti bölcs ment Betlehembe, míg a szírek és a perzsa területeken élők legendái hozzánk hasonlóan három emberről beszélnek, viszont más, a fő erkölcsöket szimbolizáló nevekkel ruházzák fel őket. Utóbbiak egy síremléket is emeltek a bölcsek tiszteletére, ennek létezéséről Marco Polo leírásai alapján tudunk.

A kínai egyház más utakon járva úgy tartja, hogy a Han-dinasztia csillagászai voltak a csillagot Betlehemig követő, keleti látogatók, míg egy, a középkorban jól ismert apokrif, A napkeleti bölcsek kinyilatkoztatása egy kitalált helyszínt, a távol-keleti Shir városát nevezi meg a bölcsek otthonának.

A királyok születése 

A történet az európai keresztény egyházak berkeiben sem hangzott mindig ugyanúgy, azonban itt egy egységes, sztenderd, ám az idők során nagy változásokon keresztülment legendáról beszélhetünk. A napkeleti bölcsek mítoszának katolikus változataira kifejezetten elmondható, hogy alakjukat a kultúra – és az Egyház- az adott korszak jellemzőinek és igényeinek megfelelően ruházta fel tulajdonságokkal. Ez is egyértelműen rámutat szimbolikus jelentőségükre.

A bölcseket a II. századtól kezdve ábrázolják. A legkorábbi illusztrációkon általában 2-8 fiatal férfi látható, frígiai sapkával, vagyis a keletiek/ázsiaiak szimbólumával a fejükön. A II-III. században élt Tertullianus és Órigenész szentírás-magyarázók túlléptek a ‘keletről jött emberek’ koncepcióján és elhintették a mai legenda alapjait.

Órigenész az Ószövetségben is sokszor megjelenő hármas motívum miatt a bölcsek számát háromban állapítja meg. Ezt a Bibliában említett három ajándék (arany, tömjén, mirha), és a korszakban megjelenő Szentháromság-koncepció is erősítette. Tertullianus ‘majdnem királyoknak’ hívja a bölcseket, mivel Jézust szinte elsőként látták, ami a pogányok közt királlyá teszi őket. Emellett a Zsoltárokra és Ezékielre is hivatkozik, akik arról írnak, hogy a Megváltónak királyok hódolnak majd. A napkeleti bölcsek kettejük hatására váltak Háromkirályokká.

 

Fehéren, feketén

A Háromkirályok kanonikus nevüket a VIII. században élt angol szerzetes, Szent Beda Venerabilis írásai alapján kapták. Beda egy VI. századi vatikáni írás és a ravennai mozaik alapján nevezi el a bölcseket a ma ismert módon. Ő írja le először, hogy a Háromkirályok az akkor ismert három kontinenst, Európát, Afrikát és Ázsiát jelképezik. A bölcsek legendáriumának e kiszélesedése nem lehetetlen, hogy a mindhárom kontinensre kiterjedő muszlim hódításnak, valamint a muszlim-keresztény kapcsolatok erősödésének az eredménye.

Később, a XIV. századtól kezdve vált uralkodóvá a nézet, hogy a Háromkirályok konkrétan a három földrészről érkezett emberek, s ezt bőrszínük is jelzi. A művészeti ábrázolások a nagy földrajzi felfedezések után kifejezetten erre a motívumra fókuszáltak – így lett Boldizsár a szerecsen király. Ma, a multikulturális világ forgatagában, minden korábbinál hangsúlyosabb szerepet töltenek be a Háromkirályok a társadalmi és etnikai reprezentációban.

 

A teremtett világ megjelenítői 

Láthatjuk, hogy kortól és országtól függetlenül a Háromkirályokról alkotott kép mindig arra irányult, hogy az Isten fia előtt hódoló alakok az egész világmindenséget, vagy legalábbis az ismert világot illusztrálják. Jó példa erre a fentieken túl az első évezredben élt elképzelés, miszerint a Háromkirályok a három életkorban – fiatal, középkorú és öreg – voltak, jelképezve, hogy idős, felnőtt és gyermek egyaránt leborul Jézus előtt. Ezen felül a Gáspár, Menyhért és Boldizsár nevek indiai, héber és babiloni eredetűek, melyek mind a messiás eljövetelére utalnak.

A három alak jelentősége tehát abban rejlik, hogy rajtuk keresztül az egész világ hódol a megváltónak. A keresztény ember kapcsolódását a Háromkirályokhoz pedig végső soron az adja, hogy a három figura tanúja volt az istenember születésének, s így rajtuk keresztül, a fentiek értelmében, az egész világ is megtapasztalhatja Krisztus megváltásának igazságát.

 

Források:

Múlt-kor, (2010). A három király mítosza.

Németh, Gy. (2008). Milyen színű Boldizsár? Vallástudományi szemle, 4(4), pp. 129-141.

S. Nagy K. (1992). A háromkirályok, avagy a napkeleti bölcsek története. Liget, 5(4), pp. 85-94.

Kép: deviantart.com/ Kevinrichardfineart