Legújabb cikkünkben Horváth Árpád SJ-t, a Szív magazin főszerkesztőjét, a Jézus Szíve Templomigazgatóság igazgatóját kérdeztük többek között Ferenc pápa erdélyi látogatásáról, az AutoMáté bankkártyás perselyről, illetve a jezsuiták legújabb kezdeményezéseiről.
Több fontos esemény is történt a Jézus Szíve Jezsuita Templom életében az elmúlt időszakban. Kezdjük a pápalátogatással. Melyek voltak az esemény főbb tapasztalatai, legkedvesebb pillanatai?
Jezsuita szervezésben tizenegy busznyi ember utazott Csíksomlyóra abból az alkalomból, hogy Ferenc pápa eljött a magyarok legjobban látogatott zarándokhelyére. Én főleg a vasárnap esti nyolcas misénkre járó fiatalok zarándoklatáért voltam felelős, csak ebből a közösségből három busznyi fiatal felnőttet indítottunk útra Csíksomlyó felé. Péntek este indultunk, szombat délelőtt megérkeztünk a szent helyre, részt vettünk a pápai szentmisén, és még aznap este jöttünk is vissza.
Igazi zarándoklat hangulat volt, már a megterhelés is, hogy nem volt gondosan megvetett ágy, tisztálkodási lehetőség hotelszobában, hanem elindultunk a pápalátogatás helyszínére, jelen voltunk a szentmisén, és aztán nem sokkal a szertartás után indultunk is vissza. Jól megáztunk közben, de ez így volt teljes, a zarándoklat nem a kényelemről szól, nem kirándulásra mentünk, hanem hogy a megpróbáltatások ellenére is, a Jóisten akaratát keressük.
Egy zarándoklathoz a megfelelő hozzáállás, hogy az önként vállalt utunk során semmi sincs véletlen, minden végső soron a gondviselésről szól, a nehézségek is. Azt gondolom, nagyon sokat kaptunk ettől az úttól. Számunkra, jezsuita szerzetesek számára az is fontos volt ezen az úton, hogy így egészen közel lehettünk a barátainkhoz, munkatársainkhoz, akikkel útra keltünk.
Az akolszag, amiről Ferenc pápa beszél, hogy a közösségek a pásztoraikat ne csak az oltár körül, tisztes távolságból láthassák, hanem néha egészen közelről is, itt aztán tényleg érezhető volt.
Ahogy ott a pápalátogatás kezdetén együtt áztunk, együtt fáradtunk el, aztán pedig együtt örültünk a felhők mögül kibújó napsütésnek, mindez nagyon jó alkalom volt arra, hogy csakugyan közel kerüljünk egymáshoz emberileg is.
A pozitívumokon túl a pápalátogatás megosztást is hozott: kis túlzással a különböző erdélyi portálok komment szekcióit elárasztották azok a hozzászólások, amelyek etnikai és vallási konfliktusról szóltak, radikálisabb esetben pedig összeesküvés-elméletekkel is előálltak. Hangos kisebbség, vagy megoldásra szoruló megosztottság?[1]
Nem szabad túldimenzionálni a hőbörgéseket, főleg úgy nem, hogy a különböző közösségi hálózatok lehetővé teszik, hogy akár arc nélkül is hozzáokoskodjunk bármilyen témához, méghozzá úgy, hogy igazából semmi tétje sincs a szavainknak.
Sokszor olyanok írják a leghevesebb kommenteket, akikkel normális körülmények között egy adott témában szóba sem állnánk, mert emberileg nem érik el azt a szintet, hogy egyáltalán komolyan vegyük őket.
Olyan ember pedig még nem járt a föld színén, aki mindenkinek nagyon tetszett volna minden lehetséges vonatkozásban. Tehát, ha valaki nagyon akar kötözködni, a világhálón nyugodtan ventilálhatja saját rendezetlenségeit. A kommenthábórúk és a világhálón minden valódi számonkérési lehetőség nélkül közzétehető publikációk tartalmát tudni kell hová tenni. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán ne figyeljünk mindezekre, és pláne a megjelenéseinkre ezeken a fórumokon, de nem szabad túldimenzionálni a jelentőségüket.
Ferenc pápa látogatása Csíksomlyón történelmi jelentőségű. Ő nagyon is jól tudta, hogy hová jön, és azzal is tisztában volt, hogy ki az a százezer ember, akik őt várták Csíksomlyón a zuhogó esőben, akik imádkoztak vele és hálájukat kifejezve érkezésekor és távozásakor meg is tapsolták őt.
Nem hinném, hogy a román diplomácia nagyon szorgalmazta volna, hogy Ferenc pápa éppen Csíksomlyóra is ellátogasson. Ő akarta, nyugodtan állíthatjuk: az ő kifejezett kérése volt, és mindent meg is tett, hogy ez a látogatás megvalósuljon.
Ő velünk akart találkozni, éppen velünk, magyarokkal is. És ezen aztán hogy ki hogyan fanyalog, teljesen másodrendű kérdés.
A lényeg, hogy egy történelmi jelentőségű látogatásról volt szó, ami lelkipásztori szempontból a magyar egyháznak nagyon sokat hozott. Ezért hálásak is lehetünk a Jóistennek, a Boldogasszonynak, és az erdélyi magyar egyháznak, akik kiválóan megszervezték ezt a látogatást.
Térjünk át a templom felújítására. Meséljen kicsit a részletekről, az elérni kívánt és eddig elért célokról!
Egy templomot állandóan kell újítani, mint ahogy egy jó otthon karbantartása is állandó feladat. A középkorokban a gótikus katedrálisokat is folyton építették – az ég felé, a Jóistennek. A templomok esetében az építkezés nem csak meló, feladat, nem csak anyagi kérdés, hanem a közösség építkezése is – tükröznie kell a lelki építkezést.
Mint ahogy a családok esetében ügyelni kell arra, hogy az építkezés, a sok munka ne váljon a családi élet meghittségének a kárára, úgy egy templomi közösség életében is ügyelni kell arra, hogy a lelki dimenzió elsődleges helyen maradjon akkor is, ha történetesen fel van állványozva a templom és melósok hangoskodnak a falai között néha nem éppen a legméltóbb módon egy olyan épülethez, ami amúgy az Isten házának számít.
A tetőhéjazat teljes cseréje történt meg a nyáron, illetve a főhajót festettük ki, közben pedig kicseréltük a nagyon elhasználódott elektronikus vezetékeket is. A szentély is megújul, új bútorzatot kap majd a templom legszentebb része. Itt az elhasználódott szőnyeget is kicseréljük, mégpedig úgy, hogy ezen a részen padlófűtés is lesz, hogy a leghidegebb hónapokban majd a gyerekek itt tudják végighallgatni a szentmisét.
Őszre az orgonánk teljes rekonstrukciója is elkészül, és nagyon szép lesz. Az egyik legérdekesebb neoromantikus orgonánk lesz majd az egész fővárosban. Egy baba-mama szoba is elkészült időközben a templomunk hátsó részén, ami nagyon fontos a legkisebb templombajáró barátaink, és persze a szüleik szempontjából, akik behúzódhatnak ide, ha a gyerekkel esetleg valami gond támadna.
AutoMáté. A bankkártyás perselyként funkcionáló eszköz által újra a középpontba került a Jézus Szíve Templom. Bár több alkalommal szólalt már meg az ügyben, de a tisztázás érdekében: miért volt szükség erre a lépésre?
Csakugyan nagyon felkapta a média ezt az új fejleményt, hogy Magyaroroszágon katolikus templomban először üzemeltettek be egy bankkártyás perselyt. Ehhez talán a politikai uborkaszezon is hozzájárult, hogy a nyár közepén volt egy ilyen figyelemre méltó hír, más pedig nem nagyon.
Azért van erre a kis masinára szükség, mert a mai fiatal felnőttek közül, –. nagyjából az y-generáció tagjai -, sokan már nem is hordanak maguknál készpénzt. Ez a kis automata megnyitja azt a lehetőséget, hogy az emberek a bankkártyájuk segítségével is jótékonyak tudjanak maradni még a templomunkban is.
A Máté név pedig Lévi-Mátéra utal, aki adószedő volt, tehát pénzember, akit Jézus meghívott, hogy küldetésében az egyik legközelebbi munkatársa legyen. Ő lett Máté apostol, akinek a nevéhez később az egyik evangéliumi hagyomány is kötődik. AutóMáté nálunk nagyon bevált. Körülbelül egyharmadával több lett így a perselybevételünk, miközben a koppanós persely adományai sem apadtak meg nagyon. Tehát tényleg szükség volt AutóMátéra, mert valóban van egy réteg, bizonyára a mai fiatalok, akiknek egy része csakugyan nem hord már magánál készpénzt, viszont ettől még szeretne nagyvonalú támogatója lenni a templomunknak.
Közkeletű, hogy az emberek nem mindig fogadják el az új dolgokat. Mégis úgy tűnik, hogy az Egyház falain belül a reformok befogadása az átlagosnál is nehézkesebb. Sokak számára profán a kézbe áldozás, ahogy az AutoMáté is. Miként érdemes kezelni az ilyen, talán nem teljes mértékben megalapozott, azonban jóindulatúnak nevezhető félelmeket?
Azt hiszem, az egyház nem a legnehézkesebb, vagy legmerevebb intézmény a mai világban. A katolicizmus egy csaknem másfélmilliárdos közösség, igazából a földkerekség legnépesebb, de mindenképpen legszínesebb közössége. A hívek között vannak ilyenek is, olyanok is. Egy papnak mindenesetre nagyon ügyelnie kell, hogy ügyesen moderálja a fura hangokat, amelyek azért erőre kaphatnak időnként a közösségi életünk során. És nem minden hang jóindulatú.
A mi templomunkba egy normális hétvégén nagyjából ezerötszáz ember jön el a nyolc vasárnapi misére. E másfélezer ember között, akikkel hétről hétre találkozom, akad nagyjából tizenöt olyan személy, akiknél világos, hogy emberileg eléggé komoly gondjaik vannak: személyiségzavarosak, esetleg túlzottan szorongók, vagy rendezetlen viszonyok között élnek, ezért aztán saját rendezetlenségeiket alaposan rávetítik a környezetükre.
Ez a mintegy tizenöt ember az ezerötszáznak egyetlen százaléka, de ha lelkipásztorként nem ügyelek, akkor ez az egyetlen százalék annyira ráülhet a közösség életére, hogy a másik kilencvenkilenc százalék érdekei, kérdései, gondjai, örömei teljesen háttérbe szorulhatnak. Ezért aztán nagyon fontos, hogy ha kell, helyre tudjuk tenni a dolgokat, határokat vonjunk, a közösségi életünk irányát megszabjuk, hogy aztán mindannyian a cél felé mozdulhassunk.
Az egyház nem lehet kizárólag a lelki bicebócák gyülekezete, vagy más szóval, az egyháznak ügyelnie kell arra, hogy ne keltsen olyan benyomást, mintha a kereszténység egyenélő lenne a lúzerok közösségével.
Lehetőleg legyünk azon, hogy mindenki képes lehessen megsejteni azt a titkot, vagy misztériumot, hogy templomainkban egy olyan közösségi élet építése folyik, amely végső soron nem is annyira rólunk szól, mint inkább a Mindenhatóról, aki a saját életét osztja meg velünk.
Visszakapcsolódunk kicsit a második kérdéshez. Az AutoMáté esetében is jó néhány olyan visszajelzés érkezett, hogy az eszközt további lépések követik: az oltár eltüntetése, majd a kereszt lecserelése félholdra. A közéleti események okozta befolyás mennyire érinti rosszul a magyar keresztények hozzáállását Ön szerint?
Ezeket nem hallottam, és annyira abszurd, hogy igazából már vicces. Nem hinném, hogy bárki is komolyan gondolja, hogy egy katolikus templomból el akarjuk tüntetni az oltárt. Miért tennénk?! Az más kérdés, hogy a jelenlegi oltárt, ami a második vatikáni zsinat után hamarjában készült – és formáját tekintve engem egy kissé emlékeztet a régi Singer varógépek formavilágára – csakugyan le szeretnénk cserélni egy másik oltárra a szentély eléggé szedett-vedett, és alaposan megkopott bútorzatával együtt. Egyébként a mostani oltárt is használni fogjuk, de majd az altemplomban, ahol talán a leghidegebb, vagy éppen a legmelegebb hónapok idején tartani fogunk egy-egy hétköznapi szentmisét. Most a felújítások alatt ott miséztünk, és érdekes volt látni a híveink reakcióját, akiknek általában tetszett, hogy a szentmise alatt is közelebb lehetünk egymáshoz, köszönhetően a szűkebb térnek. Az a negyven-ötven fő, akik a hétköznapi miséinkre járnak, így sokkal közelebb lehetett egymáshoz és persze a miséző lelkipásztorhoz. Ennek tényleg van egy sajátos bája.
De hogy a kereszt helyett majd félholdakat szerelnénk fel a templomunkban, ezt senki sem gondolhatja egészen komolyan. Viszont sokat elmond arról, aki ilyen hatványozott butaságokat terjeszt. Nem kell mindent meghallani.
Milyen eseményekre lehet számítani az elkövetkezendő időszakban? Arról már értesültünk, hogy Sajgó Szabolcs atya vezetésével a jezsuiták meghódították a Szabadság-hidat. Ezen felül érkezik további nyári érdekesség?
A szentmise a Szabadság-hídon nagyon szép esemény volt, egy próbálkozás arra, hogy ezen a hídon – amit a júliusi hétvégéken lezárnak és mindenféle közösségi programokat szerveznek rajta, amelyek egyébként általában nagyon népszerűek – a keresztények számára is legyen egy program, hiszen mi is része vagyunk ennek a társadalomnak, nem is olyan jelentéktelen súllyal.
Közben a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülünk, ami 2020-ban az egyik legjelentősebb rendezvény lesz a fővárosban. Így jöhetett az ötlet, hogy legyen egy szentmise is a hídon. Sajgó Szabolcs atyát megkeresték, és ő felvállalta, hogy beáll ennek az ötletnek a kivitelezésébe, ami nem kis szervezést igényelt.
És Szabolcs atyánál aligha találhattak volna talpraesetteb jezsuitát, aki ennyire odaadóan beleadja magát ennek a rendhagyó szentmisének a megszervezésébe. Akit csak tudott, mozgósított, és nagyon sok embert elértünk így, még a világsajtó is felfigyelt rá, hogy mi történik itt Magyarországon, szentmise a hídon!
Ez egyébként nem annyira a jezsuitákról szól. Más is misézhet a hídon, és máshol is. Ez egy szentmise volt elsősorban, egy közösségi esemény, egy nagyon szép helyen, sokrétegű mondanivalóval, hogy híd, hogy a Szabadság-híd, hogy az ottani programszervezők megkeresték az egyházat is, hogy gyertek, ti is kaptok erre egy-két órát, legyetek ti is a hídon, a Duna felett. És e szimbolikus mozzanatokon túl tényleg nagyon sok ember bekapcsolódott a szervezésbe, és sokan voltak, akiket itt tényleg meg tudott szólítani a mi szépséges katolikus hagyományunk, hogy vasárnap, hogy szentmise, elhangzott ott az evangélium vagy kétezer ember előtt, közöttük olyanok is hallhatták, akik amúgy nem biztos, hogy elmennének templomba csak azért, mert vasárnap van. Összességében pozitív a mérleg, én azt látom.
Én nem nevezném ezt hódításnak. Meghívás volt, és éltünk vele. És találkozás volt, nem is csak egymással, hanem végső soron a Jóistennel.
Mi jezsuiták egyébként nem annyira az érdekességeket keressük, hanem a mélység lehetőségeire figyelünk. Nem szórakoztató cég vagyunk, nem bulikat szervezünk, hanem a találkozás lehetőségeinek igyekszünk a sáfárai lenni. Teret nyitni az olyan találkozásoknak, amelyekbe a Jóisten is meghívottnak érezheti magát.
Köszönjük az interjút Horváth Árpád atyának!
A fotók a Jézus Szíve Jezsuita Templom tulajdonát képezik.
[1] A kérdés megértéséhez: azon hozzászólásokra gondolok, amelyek Ferenc pápát magyarellenességgel, a magyaroktól való elfordulással, kettős mérce kialakításával vádolták, továbbá azon gondolatok, melyek a pápát egy, a kereszténység vesztét elérni kívánó, esetlegesen más vallás érdekeit képviselő (iszlám) rossz vezetőként írják le. Azért térek ki erre a témára, mert mind a fórumokon, mind a személyes beszélgetéseim során (elsősorban idősebb korú Székelyföldön élő emberekkel) gyakran előjött a félelem, számtalanszor a migráció-iszlám-kereszténység hármas összekapcsolásával.
