Mihez kezdj egy új kultúrával avagy az integráció iskolája5 perc


Gyakran hallhatod a következőt: a cél az integráció. Talán már benned is felmerült, hogy pontosan mit jelent ez, és miért kívánatosabb, mint bármi más? Egy nem rég feltárt készség, az ún. interkulturális kompetencia új irányból közelíti meg a kérdést, és az eddigi eredmények szerint hatékony módszereket ad a kezünkbe.

Mi is az az integráció?

John Berry kanadai szociálpszichológus elmélete szerint ha valaki egy új kulturális közegbe kerül, négy eshetőséggel számolhatunk:

  • Elvesztheti a régi identitását, és kirekesztődhet az újból, ekkor egy súlyos identitászavar lép fel
  • Feladhatja saját kulturális identitását és átveheti a másikat, azaz asszimilálódhat
  • Kirekesztődhet az új kultúrából, (megtagadhatja azt) és ragaszkodhat a sajátjához, azaz szegregálódhat
  • Vagy megtarthatja a saját kultúráját és ezzel párhuzamosan elsajátíthatja az újat, tehát integrálódhat.

Az integráció azonban nem egy 50%-50%-os középutas megoldás, hanem a két kultúra egymásra hatását foglalja magában, ezáltal egy szerves és alkotó folyamat. Ahhoz, hogy megvalósuljon, mindkét közegnek alkalmazkodnia kell. A kultúra itt egyfajta anyanyelvként értelmeződik, ami szerint élünk, az új kultúra pedig egy elsajátítandó idegen nyelvként, amely nagyjából ugyanazokat a tartalmakat máshogy fejezi ki.

Olyan helyzetben, mikor több etnikum él egymás mellett, a sikeres integrációhoz mindkét fél törekvésére szükség van. A kisebbség részéről az integrációs stratégia támogatandó. A domináns fél részéről pedig a multikulturális stratégia, ahol mindkét kultúra változik és idomul, az egyének pedig mindkettőt megtarthatják. Megfigyelt eredmény az is, hogy már maga a támogató közösség is segíti az integrációt, minden különösebb stratégia nélkül.

Ezt a folyamatot segítheti a nemrég feltárt interkulturális kompetencia, ami egyrészt szociális adottság, másrészt egy fejleszthető készség.

Interkulturális kompetencia

Az interkulturális kompetencia kifejezés Margaret Cohen-Emerique nevéhez fűződik, aki felismerte, hogy a tárgyszerű ismeretek birtoklása nem jelenti azok alkalmazásának képességét is. Például hiába tanítunk roma népismeretet a magyar etnikumú iskolában, ha nem tesszük valós interakciókba a gyerekeket, a megszerzett tudást nem tudják majd használni és ugyanúgy értetlenül állnak az “üvöltöző és hadonászva háborgó cigány” előtt, mivel nem szokták meg, hogy ebben a kultúrában a hangosabb és érzelmeket nyíltan kifejező kommunikáció az általános. Ezért Cohen-Emerique kidolgozott egy képzési programot franciaországi bevándorlókkal és a velük foglalkozó szakemberekkel. 101 kritikus incidenst gyűjtött össze, majd ezeket öt kulturális szegmenssé sűrítette, amelyek mentén kulturális konfliktusok alakulhatnak ki.

Ezek megfelelő kezelésére, értelmezésére való készség a kulturális kompetencia, amelynek elsajátítása az ún. kulturális intervenció által lehetséges. Ez a program azért újszerű, mert nem beavatkozásra, hanem az igények kifejezésére épül, a beilleszkedési folyamatot kölcsönös ráhatásként értelmezi. A konfliktusokat lehetőségeknek tekinti, amin keresztül megérthetjük, miben gondolkodik másképp a számunkra új kultúra tagja és mi is feltárhatjuk saját referenciakeretünket. A program három lépésből áll, és a készségek három csoportját jelöli ki:

  • a decentráció, tehát a kultúránkra való külső rálátás képességét,
  • a másik értelmezési keretének megismerését
  • a mediációs vagy negociációs készséget, ami az érdekek összeegyeztetését és a közös pontok meglátását jelenti.
Ezt olvastad már?  Nevetéssel az egészségért

A gyakorlatban ez olyan szituációs játékokat és megteremtett szituációkat jelent, amelyekben a különböző kultúrájú felek valószínűleg kulturális konfliktusba kerülnek. Ilyen lehet egy egyszerű kirándulás megszervezése, vagy egy osztályterem berendezése, de akár az az elképzelt helyzet is, hogy gyermekünk egy másik kultúrájú partnert hoz haza vacsorára.

Mára szinte minden akkulturációval foglalkozó kutatás magáénak vallja az ún. interkulturális megközelítést, tehát elfogadja, hogy minden kultúrát a saját szemszögéből kiindulva lehet megérteni, kívülről nem. Továbbá arra épít, hogy megismerjük, milyen tényezők nehezítik a kulturális különbségek elismerését, a másokkal való kommunikációt, együttműködést. Mivel ezek a tényezők főként tudattalan folyamatok, ahhoz, hogy tudatosodjanak és kezelhetőek, értékelhetőek legyenek, meghatározott ismeretek, készségek és attitűdök tervezett fejlesztésén keresztül vezet az út.

Források:
Asher, S.R. &Parker, J. G. (1989) Schneider, B.H., Attili, G., Nadel, J., Weissberg, R. P (Eds.), Significance of Peer Relationship Problems in Childhood In Social Competence in Developmental Perspective (5-25) London: Kluwer
Balogh, J. (2010) Interkulturális konfliktushelyzetek észlelése és megoldási módjai cigány-magyar kontextusban. [szakdolgozat] Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
Berry, J. W. (1990) Psychology of acculturation. In J. Berman (Ed.). Cross-cultural perspectives, Lincoln, NE: University of Nebraska Press
Hetherington, E. M. (1983) Socialization, Personality and Social Development. In Mussen, Paul H., Handbook of Child Psychology, (4) New York: K. Ann Renninger & Irving E. Sigel

Kép: PR Herald

Oláh Julianna

Az ELTE PPK-n hallgatok pszichológiát, immáron második éve, emellett a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium tagja vagyok. Különös odaadással fordulok a szociálpszichológia és a humanisztikus irányzatok felé, továbbá rajongok a képzőművészetért és a versekért. OKJ-s képzésen grafikát tanulok.


1 Trackback / Pingback

  1. A roma gyerekek pszichológiája - TudományON

Válasz írása

Az email címed nem lesz látható.