Mitől függ, hogy éppen milyen színű a zúzódásunk?

Mindenki megfigyelhette már magán, hogy amikor beüti valahova a kezét, vagy sportolás közben megrúgják a lábát, akkor az adott területen a bőre elszíneződik – piros, kék, zöld, sárga árnyalatokban. Vajon milyen folyamatok állnak a zúzódás okozta bőrszínelváltozások hátterében?

Mikor beütöd a kezed, az adott helyen található apró erek megsérülnek, aminek következtében vér áramlik a környező szövetbe. Mivel a vérnek az erekben a helye, ezért ez nem egy normális állapot, melyre a szervezetnek gyorsan kell reagálnia fehérvérsejtek bejuttatásával az adott területre. A fehérvérsejtek feladata, hogy az érpályából kikerült vörösvértesteket eltávolítsák. A zúzódások változó színei mögött a szervezetnek ez a kis reakciója áll a kialakult helyzetre.

Ahhoz, hogy megértsük, pontosan mi is történik, vetnünk kell egy pillantást a hemoglobinra. Normális körülmények között az elöregedett vörösvértesteket a szervezet újrahasznosítja, és a helyükre új, egészséges utánpótlást termel. A vörösvértestek élettartama körülbelül négy hónap (~120 nap), mely letelte után a szervezet eliminálja azt. A vörösvértestekben levő hemoglobin különböző összetevőkre bomlik, melyek közül néhány újrahasznosul (pl. a vas), míg mások kiürülnek a szervezetből a beleken vagy a veséken keresztül (pl. a bilirubin).

Kövessük a képen a számokat! A hemoglobin hemre és globinra bomlik. Majd a globin aminosavakra, míg a hem vasra, biliverdinre és bilirubinra bomlik. A zúzódás során mindezen folyamatok a bőr alatt történnek, így láthatóvá válik a bomlás minden terméke, mely a különböző színekért felel.

Attól függően, hogy a hemoglobin lebomlása milyen fázisban tart, a zúzódás ennek megfelelően változtatja a színeit.

Először vörös: amíg a hemoglobin hordozza még az oxigént, piros színű.

Ezután a zúzódás kék vagy lila színű lesz: ezt már az oxigénjét vesztett hemoglobin okozza.

Ezt követi a zöld szín: a hemoglobint makrofágok veszik fel (a fehérvérsejtek egy csoportja), melyek elsődleges feladata, hogy bekebelezzék és eltakarítsák a szervezetben a sejttörmeléket, baktériumokat és minden egyéb idegen testet. A makrofágok belsejében a hemoglobin először biliverdinre bomlik, melynek zöld a színe.

Ezután sárga lesz a zúzódás: ezért a színért a bilirubin felel, mely a biliverdin bomlásterméke. Májbetegeknél a bilirubin szintje magas lehet a vérben, melynek következtében a betegek bőre sárgul.

Ezt követően jelenik meg a barna szín: a hemosiderin egy complex, mely a vas tárolására alkalmas és a makrofágokon belül található meg. A vas a hem fehérjének egy alkotóeleme, melyet a szervezet általában újrahasznosít más folyamatokban, vagy új vörösvértestek szintézisében. Ha azonban a zúzódás következtében a vér a bőr alá kerül, ahonnan nem tud azután eltűnni, akkor a hemosiderin ideiglenesen – a bomlási folyamatoknak köszönhetően – felhalmozódik a bőr alatt, hogy összegyűjtse és tárolja a rengeteg, feleslegben levő vasat, mely felszabadult a zúzódás területén.

Végül pedig a zúzódás eltűnik: a szervezet idővel megszabadul a hemoglobin összes bomlástermékétől, és a bőr ismét visszanyeri eredeti színét. A legtöbb zúzódás eltűnése általában egy hetet vesz igénybe. Azonban minél mélyebb és nagyobb a véraláfutás, annál hosszabb ideig gyógyul, akár hónapokig is. Ha rengeteg vér gyűlt össze a bőr alatt, vagy egy létfontosságú szerv körül, akkor a zúzódás jelentős fájdalommal járhat.

Ezek a színváltozások egyszerre jelentkezhetnek egy zúzódásban. Egyes részek már a sárga fázisban lehetnek, mikor más területek még a lila vagy piros fázisban vannak.

Ha a zúzódások indokolatlanul gyakran fordulnak elő, akkor az vérrendellenességekre, örökletes betegségekre vagy vérszegénységre utalhat. Ilyen esetekben minél előbb orvoshoz kell fordulni.

 

forrás: https://www.futurederm.com/whats-in-a-bruise/