„Köx, jol vok, csak beszelni nem tok”- mondja az átlagos iskolás. A digitális eszközhasználat nemcsak az írás változását idézi elő, hanem a beszédre is kihatással van. Emellett az iskolai tanórák, egyetemi számonkérések sem az élőszót, hanem inkább az írásbeliséget támogatják. Nem is csoda, hogy a fiatalok beszéde egyre egyszerűsödik, kopik, sekélyesedik. Ez azt jelenti, hogy mindenkit újra kéne tanítani beszélni?
A digitális eszközök elterjedése hatással van mindennapi kommunikációnkra: csökken a személyes találkozások minősége, inkább az internet segítségével tartjuk a kapcsolatot. Az írás hatékonyságának fokozása érdekében törekszünk az egyszerűségre és gyorsaságra, gyakran használunk szleng szavakat vagy idegen kifejezéseket, elmaradoznak az ékezetek és írásjelek is. Az írásban bekövetkezett változások pedig az élőszóban is megfigyelhetők.
Az élőszó háttérbe szorulásának problémáját az iskola sem oldja meg. Sőt tetézi is a problémát, hiszen a tananyagot leginkább írásban kérik számon. A fiatalok baráti beszélgetésekben és kötött szituációkban (pl. érettségi feleléskor) egyaránt nehezen fejezik ki magukat. Pedig az iskolában eltöltött órák lehetőséget adhatnának arra, hogy figyelmet fordítsunk beszédünkre, fejlesszük vitakészségünket, gyakoroljuk a szép beszédet.
Miért olyan fontos a beszéd?
A beszéd nemcsak azt árulja el, milyen gondolatokat szeretnénk közvetíteni a hallgatóság számára, hanem arról is információt hordoz, kik vagyunk (kor, nem), milyen állapotban vagyunk (éberség, hangulat), milyen a viszonyunk az adott témához. Erről a tartalmi elemek, azaz a szókincs, grammatikai szerkezeteket árulkodnak, illetve az ún. szupraszegmentális formai elemek – a beszéd dallamossága, ritmusa, tempója és hangereje.
Jó esetben ezek a tulajdonságok segítenek eldönteni, hogy szép beszédként ítéljük-e meg a hallottakat. Érdekes, hogy ezzel szemben egy 2015-ös kutatásban résztvevő pedagógus és gyógypedagógus hallgatók szerint a szép beszédben a tartalom fontosabb a formánál. A választékos szókincset használó, de monoton, kevésbé artikulált beszédet inkább találják szép beszédnek, mint azt, ha egyszerűbb szókinccsel, kevésbé bonyolult szerkezetekkel, de érthetően, megfelelő hangerővel, tempóval, változatos hangszínnel beszélnénk.
A mai fiatalok beszédében is többnyire a tartalmi elemeket jelölik problémásnak. A megkérdezett pedagógus és gyógypedagógus hallgatók szerint a fiatalok beszédére jellemző
„A SZLENG ERŐTELJES HASZNÁLATA, SOK RÖVIDÍTÉS, TRÁGÁR BESZÉD, RÖVID VÁLASZADÁS, HELYTELEN, HIBÁS HANGKÉPZÉS, HELYTELEN NYELVTANI FORMÁK HASZNÁLATA, HADARÁS, IDEGEN SZAVAK HASZNÁLATA, A SZEMTŐL SZEMBE BESZÉD HIÁNYA, KEVÉS SZÓKINCS, SOK SZÓISMÉTLÉS, LEEGYSZERŰSÍTETT KOMMUNIKÁCIÓ, VÁZLATOS BESZÉD, A TISZTELET HIÁNYA A BESZÉDBEN.
Úgy tűnik, a leendő pedagógusok sem a szupraszegmentális elemek gyakoroltatásával fogják kezdeni pályafutásukat. Valószínűleg elsősorban a tartalmi „hibákat” fogják javítani. Pedig mondandónkat csak akkor érti meg igazán a másik fél, ha kellő hangerővel, megfelelő tempóval, a hangokat pontosan megformálva beszélünk. Az már igazán a finomságokhoz tartozik, ha a beszédhelyzetnek megfelelően a hangszínünket és a beszéd ritmusát is alakítani tudjuk.
Ki tanítja meg beszélni a fiatalokat?
A beszéd fejlődése során az egyéni jellemzők mellett nagy szerepe van a környezetnek is. Elsősorban természetesen a család felelőssége, hogy a gyermek milyen beszéd- és kommunikációs mintákat lát. Az életkor előrehaladtával a kortársakra is egyre nagyobb befolyásoló szerep jut. Nem feledkezhetünk meg azonban az iskolában eltöltött időről sem, a leendő pedagógusok, gyógypedagógusok szintén beszédpéldák lesznek a fiatalok számára. Láthatjuk, hogy az élőszó gyakorlásának többfajta színteret kell adni, így a legideálisabb az lenne, ha több területen is volnának lehetőségek: a családban vacsora közbeni „hogy vagy?” kérdések, digitális eszközök helyett hagyományos játékok, vitaalkalmak, vagy akár beszédórák az iskolában.
Rajtunk is múlik, hogy mennyit foglalkozunk saját és környezetünk beszédével formai és tartalmi szempontból. Minden esetre kicsit sajnálom, hogy a témáról most is interneten írok, nem pedig élőszóban beszélek…
Kép: Caitlin Regan / flickr.com
