Patkánykísérletekkel a teljesítménynövelésért: OTDK sportszekció

Ellátogattunk az OTDK sportszekciójára, ahol megtudtuk, hogyan kell az okos mászófalat tervezni, idős patkányokat fitten tartani, és a sport társadalmi, valamint egészségügyi szerepéről is sok újdonságot hallottunk. Képes riportunk következik.

Csütörtök este történt a teljes OTDK megnyitása, amit semmiképpen nem hagyhattunk ki. Érdekes volt látni, hogy bár a hallgatóság körében többségben voltak a női versenyzők, a pódiumon férfi túlsúly volt, és a megnyitón valamennyi beszédet férfiak tartották.

dsc_7107.jpgSzabó István, az EMMI államtitkára többek között azt is elmondta, hogy ő első helyezést kapott annak idején az OTDK-n. Arról is beszélt, hogy a rendezvény felelőse, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) idén integrálva lett az Emberi Erőforrások Minisztériumába, ezzel pedig az OTDK lehetőségei kibővültek. Fekete Dávid alpolgármester adta vissza a tromfot, szabadkozva bár, de nem hallgathatta el, hogy ő két első helyezés tulajdonosa, a publikum hálás nevetését kapva jutalmul. A szekciók egyik fő támogatója, egy autóipari beszállító cég vezetője következett, szemlátomást lokálpatrióta, három kulcsszava az új, kiváló és sokszínű voltak. Végül Szendrő Péter, az OTDT elnöke méltatta a krisztusi korba lépett rendezvényt, emellett külön üdvözölte a határon túliakat, akik szép számmal érkeztek.

A szervezők a beszédek közben alaposan átmozgatták a vendégeket a hosszú ülős rész előtt, a megnyitó egyhangúságának elkerülése érdekében még egy fafúvósegyüttest is bevetettek. Ez elnyerte a hallgatóság tetszését.

dsc_7100.jpg

A megnyitót a lazább és rövidebb szekciómegnyitók zárták, ahogy Ihász Ferenc megjegyezte: ahogy a (fafúvós) zenészek a nyálukat, mi az izzadságunkat adtuk a megnyitóra. Mindezek után nagyszabású fogadás várt minket, jobbnál jobb falatokkal.

Teljesítményméréstől a patkánykísérletig

Pénteken zajlott a konferencia érdemi része: ekkor mérettettek meg az előadások. A 8 tagozaton ugyanannyi előadás folyt egyszerre, így kénytelenek voltunk erősen szelektálni az előadások között a címek érdekessége alapján, ami nem volt könnyű feladat, hiszen a tagozatok sokrétű témákat öleltek fel biológiai, pszichológiai, társadalomtudományi kitekintéssel.

dsc_7122.jpg

A sporton belüli fejlődés lehetőségét boncolgatta Wittmann Tamás, aki a hosszú távú triatlon versenyekre való kerékpáros felkészülést vizsgálta. A külföldi mintákkal összehasonlítva a gyenge eredmények okát többek között a kevés, évi 5000 km alatti edzésmennyiségben találta meg, bár a zsűri kérdése nyomán a domborzati különbségek is felmerültek lehetséges magyarázatként.

Természetesen a felmérések mellett a konkrét kísérletek sem maradtak el: a sportbiológiai vizsgálatok tagozatáról származott a kedvenc előadáscímünk: „A teljes test vibráció, mint passzív testedzési módszer hatásai idős patkányokon”. A kísérlet célja ennek a speciális vibrációnak a hatásmechanizmusának felmérése volt, vizsgálták a motorikus képességek javulását, amelynek során például egy lécen kellett végigsétálni. Felmérték a viselkedési eltéréseket is a kontrollcsoporttal, az állatok a kezelés után bátrabban merészkedtek ki egy szoba közepére, csökkent a szorongásuk. Reméljük, hogy az eredmények embereken is sikeresen alkalmazhatóak lesznek.

dsc_7123.jpg

Olimpiától az okos mászófalig

A menedzsmenttel és turizmussal foglalkozó tagozaton ért bennünket a hétvége legnagyobb meglepetése: a nevek között átsiklottam az általánosnak hangzó Varga néven, így véletlenszerűen ültünk be Varga Tamás, a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó előadására egy debreceni vízilabdagáláról.

A tagozaton további színvonalas versenyzőket is hallhattunk: Kókai András okos mászófalat tervezett, jó volt látni egy olyan terméket, amely már készen áll a piacra lépésre. Nagy Oxána a rekreációdiploma hiányzó pályakövetési adatait pótolta, megállapítva, hogy a közhiedelemmel ellentétben a végzettek több mint 60 százaléka a szakterületén helyezkedik el.

dsc_7109.jpg

Sport és társadalmi alkalmazásai

Jövőbe mutató gondolatkísérletként Morvai Lajos és Szabella Olivér az e-sportot közelítették meg sportszakmai szempontból, amelynek üzleti nagyságrendjét milliárd dollárosra becsülik a szakértők két éven belül. Vizsgálatuk szerint az aktív sportolók kevésbé tekintik sportnak a számítógépes játékokat az átlagembernél, de ez a hozzáállás a zsűri szerint is változik például a sportban megszokott rekreációs helyiségek kialakításával.

dsc_7141.jpg

Társadalomtudományi kérdéskörben a divatsportokról szóló prezentációt hallgattuk meg: szó szerint, mivel csalódottságunkra az előadó felolvasta a diákat, amit a zsűri is erősen kifogásolt. A kérdőívben egyébként a TRX, a speedfitness, a crossfit és a bodyart elterjedését vizsgálta, megállapítva például, hogy a lányok fogékonyabbak az ilyen jellegű újdonságokra.

Egy munkahelyi egészségfejlesztő program hatásait vizsgálta meg Kovács Zsófia, megállapítva a cég munkavállalóin az oktatás folytán tudatosabbá váló cselekvéseket: kevesebb dohányzó, több étkezés naponta, megnövelt alvásidő. A sportprogram viszont kevésbé volt hatékony, mivel olyanok jelentkeztek csak, akik amúgy is sportoltak.

dsc_7148.jpg

Élvezetes volt ennyire különböző, mégis egy irányba, a fejlődést és a jövőt szem előtt tartó előadásokat meghallgatni, a zsűriktől kompetens dicséretek és őszinte kritikák hangzottak el, a közönség is gyakran érdeklődött egy-egy ki nem fejtett ponttal kapcsolatban. A prezentációk is többnyire jó minőségűek voltak, külön kiemelnénk Kókai Andrást, aki az alábbi szórólapot osztogatta:

dsc_7117.jpg

Péntek délután még egy városnézésre is lehetőségünk volt, estére is kitűnő programok szerepeltek kis füzetünkben: a város gyönyörű volt zsinagógájában adtak az egyetem hallgatói komolyzenei koncertet, majd zenés-táncos mulatságon lazíthattunk.

dsc_7191.jpg

Másnapra az eredményhirdetés, valamint a stafétabot átadása maradt, amelynek során a számos díjazott elégedettségét láttuk. Lehet, hogy évtizedek múlva ők is vezetőként fognak beszélni az elért helyezésükről? Nem tudjuk. De az előadások színvonalát nézve: elképzelhető.

dsc_7176.jpg

Képek: Vesztergombi Tamás