Szenvedélyes galaxisok

A Világegyetem csillagainak majdnem mindegyike galaxisokba tömörül. Ezek a csillagvárosok akár többszáz milliárd tagot is számlálhatnak, és cseppet sem olyan nyugodtak, mint amilyen békés benyomást a csillagos éjszakai ég kelt a szemlélőben.

A múlt század első évtizedeinek egyik legnagyobb csillagászati témájú vitája arról szólt, hogy Tejútrendszerünk (melynek fényes szalagja szabad szemmel is szépen látható kellően sötét egű éjszakákon) vajon megegyezik-e magával az Univerzummal, vagy csupán egyetlen tagja a Világegyetem milliárdos galaxisseregének. Az előbbi nézőpont hívei úgy gondolták, hogy a távcsövek felvételein látható olykor spirális, olykor elliptikus, esetleg szabálytalan alakú galaxisok  a Tejútrendszer részei, ami maga a Mindenség. Nem lett igazuk: hamarosan kiderült, hogy a mi Galaxisunk csupán egy a többi milliárd között, melyektől ezermilliónyi fényévek választják el.

Az évek múlásával a galaxisok fizikája egyre kimunkáltabb részévé vált a csillagászatnak: idővel az is kiderült, hogy szinte mindegyiknek a belsejében megbújik egy fekete lyuk, melynek tömege több millió Napéval vetekszik. A fekete lyukak a Világmindenség legegzotikusabb objektumai közé tartoznak: „felszínükön” (bár konkrét szilárd talajról távolról sincs szó!) a szökési sebesség megegyezik a fénysebességgel. Mindez annyit jelent, hogy még a fény sem elég gyors hozzá (pedig másodpercenként 300 millió métert tesz meg), hogy kiszabaduljon az objektum gravitációs szorításából – emiatt hívjuk őket feketének, elvégre nem bocsátanak ki fényt. A lyuk név azonban elég megtévesztő: korántsem misztikus „lefolyókra”, a semmiben tátongó lyukakra kell gondolni, sokkal inkább gömbszerű tartományokra, melyek nagytömegű csillagok pusztulásával jöttek létre.

A galaxisok közepén elhelyezkedő szupernehéz fekete lyukak arról is árulkodnak, hogy „anyagalaxisuk” (melynek centrumában vannak) miken ment keresztül fejlődése során, mely milliárd éves időskálán zajlott. Az, hogy egy ilyen objektum nem pont középen helyezkedik el, tipikusan arra utal, hogy galaxisa szoros kölcsönhatásba keveredett egy másikkal. Kutatók egy csoportja most egy különösen szélsőséges esettel találkozott: rábukkantak egy alaposan „megtépázott” csillagvárosra. Kicsiny mérete, gyenge fényessége, továbbá a nem teljesen középen elhelyezkedő nagytömegű fekete lyuk mind arról tanúskodtak, hogy valami rendkívüli történt vele élete során. Az is egyértelmű volt, hogy mindehhez köze van a szomszédos, épen maradt galaxisnak is, mellyel egy ionizált anyagból álló híd köti össze.

A kutatók két eshetőséget vázoltak föl: az első szerint a fekete lyuk alapvetően ahhoz a galaxishoz tartozott, aminek a szomszédságában most épp tartózkodik, de kilökődött belőle, és némi anygot gyűjtött maga köré: ez az, amit most a kicsi, halvány galaxisként észlelünk. Ezzel szemben a második teória szerint – és ez bizonyult helyesnek – az eleinte normális jelzőkkel rendelkező galaxis beleütközött a nagyobba, melynek során szinte teljesen szétszakadozott. Ami maradt, az figyelhető meg pillanatnyilag „megtépázott” csillagvárosként.

Azáltal, hogy hasonló eseményekre derítenek fényt, a kutatók jobban megértik, miként keletkeztek és fejlődtek az Univerzum galaxisai. Az elméleti jelentőség mellett a téma „helyi” vonatkozása is jelentős, bár nem túl aktuális: ilyen jellegű ütközésre számíthatunk mi is az Androméda galaxissal az eljövendő évmilliók során. Szóval érdemes most odafigyelni…

Forrás: http://astronomy.com/news/2016/11/nearly-naked-supermassive-black-hole

Kép: theatlantic.com