Az HBO öt epizódos minosorazata a csernobili atomerőmű-katasztrófáról hatalmas visszhangot, illetve rendkívül pozitív visszajelzést váltott ki a kritikusok és a közönség részéről. Az 1986-os események ezáltal újra aktuálissá váltak a közhangulatban.
A belarusz születésű Bendarzsevszkij Anton és társa, Maczelka Márk 2011-ben Csernobilban forgattak, majd Csernobil Öröksége: a Zóna címmel dokumentumfilmet jelentettek meg. Alkotásuk azóta filmszínházi forgalmazásba került, illetve több televízió csatornán is vetítették. Legújabb cikkünkben Bendarzsevszkij Antont kérdeztük a témában…
Követi-e az HBO sorozatát?
Igen, bár egyelőre még nem láttam az összes részt. Rá kell hangolódni erre a sorozatra, elég nyomasztó több részt egyszerre nézni – legalábbis számomra, hisz valós helyzeteket és asszociációkat tudok hozzá párosítani.
Eddig elnyerte tetszését?
Igen! Önmagában már az is jó, hogy az HBO foglalkozik ezzel a témával. Hollywoodban nem volt egy túlzottan népszerű téma Csernobil eddig. Ez a minisorozat azonban egy nagyon sok pénzből készülő jó minőségű alkotás. Nyilván néhány részlet túl van benne dramatizálva, furcsa kicsit angolszász színészeket is látni. Különösen is nyilvánvaló a pripjatyi lakosok esetében például, hogy nem ukránok, oroszok, belaruszok alkotják a színészi gárdát. Ezen felül azonban nem sok kritikát tudnék megfogalmazni.
Mit takar a túlzott dramatizálás?
Amikor kint voltunk terepmunkát végezni, készítettünk interjút egy személlyel, aki doziméteres volt az atomerőműben. A közösségi médián keresztül azóta is tartjuk a kapcsolatot, nemrég épp tőle láttam egy hosszabb bejegyzést arról, hogy néhány, a sorozat szempontjából talán nem túl izgalmas részt fokoztak, drámaibbá tettek. Minden egyes fordulat, minden helyzet nagyon kiélezett. Egy jellemző példa: a baleset után a reaktorból hatalmas fekete füst látható, ahogy áramlik az ég felé. A beszámolók szerint egyáltalán nem volt füst: a grafit színtelenül ég, nem látható. Később a reaktorok hűtéséhez használt víz párolgott a nagy hőmérséklet miatt fehér füsttel. Érthető, hisz játékfilmről van szó, nem egy dokumentumfilmről, az ilyen jellegű részeket nyomatékosítani kellett, érthetővé tenni a nézők számára, különben nem mindenki értené meg, hogy miért nem ég a reaktor.
Kicsit menjünk vissza az időben: ön 1995-ig Belaruszban élt. Milyen benyomások örződtek meg a katasztrófa kapcsán?
10 éves voltam, amikor Magyarországra költöztünk. A csernobili katasztrófa Ukrajna területén történt, de legnagyobb hatását Belaruszban fejtette ki. Az atomerőmű a határ közelében található, a széljárás pedig elsősorban északra, észak-nyugatra hordta a radioaktív anyagot. Belarusz területének egynegyede mezőgazdasági termelésre alkalmatlanná vált,
Belarusz növényvilága gazdag, erdők, tavak, folyók borítják. Minszkben laktunk, de gyakran jártunk a nagyszülők hétvégi házához. Ott a család tagjai korábban gombászkodtak, áfonyát szedtek. Én a katasztrófa idején egyéves voltam, de évekkel később is tiltott volt még ez a fajta tevékenység. Számtalan dologra figyelni kellett, többek között arra is, hogy honnan származnak a tejtermékek, a húsok, a különböző ételek. Kirándulni sem volt szabad bárhova.
A lakosok tudatában voltak a történteknek?
A titkosítás 1988-89-ig volt érvényben Belaruszban is, ezt követően vált fokozatosan ismertté az ország szennyezettségi térképe. Az információk mégis kiszivárogtak. A nagyszüleim arról számoltak be néhány évvel ezelőtt, hogy a katasztrófa másnapján, április 26-án az utcák teljesen üresek voltak, az emberek pedig értesültek arról, hogy nem tanácsos elhagyni a lakást. Persze lehetséges, hogy rosszul emlékeznek, és esetleg nem 26-án, hanem már egy vagy két napra rá történt ez. Ettől függetlenül megtudták, hogy valami történt, a gyógyszertárakból a jód tabletták is gyorsan elfogytak. Nem sikerült mindent titkosítani.
Összefogást, vagy inkább dühöt váltott ki a történés a belarusz emberekben?
Az egyik szakdolgozatomat a belarusz demokratizálódási folyamatokról írtam. Azt vizsgáltam, hogy milyen történések zajlottak le az 1980-as években. Két meghatározó tényező idézhette elő a szuverenitáshoz vezető utat: az egyik a Kuropati tömegsír ügye, ahol szisztematikusan végezhettek ki több százezer embert 1937 és 1941 között. A másik fő tényező a csernobili atomerőmű-katasztrófa. Nem is a katasztrófa ténye okozott felháborodást, hanem az a tény, hogy miként kezelték a történtek következményeit. A szovjet vezetés számos mezőgazdaságra alkalmatlan területről nem adott értesítést, bizonyos állatok húsát is felhasználták húsipari termékekhez, Ez nagyban hozzájárult a szovjet rendszerből való kiábránduláshoz.
Napjainkban mennyire aktuális téma a katasztrófa Ukrajnában, a régió többi országában?
Nincs napirenden a téma. Ukrajnában más témák vannak terítéken az elmúlt években. Ezek az ügyek sokkal nagyobb kihívást jelentenek a kortárs politika számára, mint a már lezárult katasztrófa feldolgozása. Mi 2011-ben forgattunk kint, a katasztrófa huszonötödik évfordulójának idején. Akkor aktuális volt a probléma, hisz új szarkofágra volt szükség. Az új szerkezet megépítésével további száz évig konzerválták a helyzetet, emiatt a bajt úgymond „megoldották”. A fő gond, hogy az atomváros lakói, a dolgozók, a likvidátorok nem kapták meg azt az ellátást, ami számukra járt volna. Az ő helyzetüket még a Szovjetunió kezelte, az ukrán állam pedig az állítja, nem rendelkezik elegendő forrással az ellátás és illetmények biztosításához. Ezek az emberek méltatlanul el vannak feledve. Bízom benne, hogy a sorozat előidézhet valamilyen változást.
Milyen érzés volt kint lenni?
Pripjaty mindenkire hatással van. A katasztrófát megelőzően mintavárosnak tekintették, rendkívül fejlett volt. Most egy szellemváros. Azóta sok mindent kirámoltak, elvittek, de még mindig hihetetlen az a hangulat, ami a lakásokból árad. A város tele van lenini szovjet plakátokkal is: az egész helyszín az 1986-os állapotát őrizte meg. Talán az egyetlen hely a földön, ahol a szabad ég alatt még mindig szovjet szlogeneket, lenini plakátokat láthat az ember, mintha megállt volna az idő…
Eljutottunk az atomerőműhöz is a forgatás során. Napjainkban is több ezren dolgoznak ott. Bár nekik szokványos lehet, számomra furcsa volt a csernobili atomerőmű menzáján ebédelni. Az ablakból a sérült négyes számú atomerőmű egy karnyújtásnyira található. Szürreális élmény volt ételt fogyasztani Csernobilban.
Ha jól értesültem, a dokumentumfilmnek nem csak múltja, hanem jövője is van…
Igen, a filmünk 2011-ben jelent meg először filmszínházi forgalmazásban Magyarország tizenhat városában. 2012-ben több televízió csatorna is megvette a film jogait. Ezt követően feltöltöttük az anyagot a YouTube csatornánkra. A film angol és magyar narrációval, illetve orosz felirattal is megtalálható. Azóta eltelt nyolc év. A televíziós csatornákon másfél millió ember tekintette meg a filmet, a videómegosztó portálon az angol és a magyar változat pedig fél millió megtekintésnél jár. A minisorozat forgalmazásba kerülése óta a látogatottság egyre erőteljesebb. Nemrég megkerestek minket, hogy DVD-forgalmazásban is kiadják a munkánkat. Júniustól a DVD már ott van a nagyobb könyváruházak, műszaki áruházak polcain is.. Örülök neki, hogy van érdeklődés a téma iránt.
Várható-e, hogy a közeljövőben újra Csernobilban forgatnak?
Maczelka Márk vágó-operatőr kollégámmal többször beszéltünk erről. Az általunk készített dokumentumfilm egyik része azt a kérdést vizsgálja, hogy milyen lesz majd az új szarkofág, ha megépül. Ez a szarkofág azóta megépült, így érdekes lenne esetleg ezzel kapcsolatban forgatni. Erősen gondolkodunk rajta, ha lesz időnk, megcsináljuk.
Egyre több vállalkozó szellemű ember szeretne eljutni Csernobilba. Mi a legkönnyebb út ehhez?
Korábban ezt illegálisan lehetett megtenni, most már számtalan legális módja van. Több utazási iroda is szervez csernobili látogatást. Persze szabadon senki sem bóklászhat, nem hozhat el akármit – például bizonyos eszközök, tárgyak sugárzási mértéke még ma is magas -, de alapvetően nincsenek nagy veszélyek. A katasztrófaturizmus tehát megvalósulhat Csernobilban.
Köszönjük az interjút Bendarzsevszkij Antonnak!
A fotók a film készítőinek tulajdonát képezik. További információ az alkotásról ide kattintva elérhető.
