Tévhitek és igazságok a mesékkel kapcsolatban

A mesemondás művészete minden kultúrának, minden korszaknak fontos része. Aktív fantáziamunkát eredményez, a képek és szimbólumok használata az érzékszervek finomítását idézik elő. A népmesék alapvető tudást, megoldási stratégiákat kínálnak a hallgatóknak. Gyógyító hatásuk mára már orvosi műszerekkel is kimutatható.

A mesék már az archaikus kultúrákban is kitüntetett szerepet kaptak, ügyeltek rá, hogy pontosan továbbadják őket, hiszen a bennük rejlő tudásanyag ismerete elengedhetetlen volt bármelyik ifjú számára. A mesemondók kiváltságos emberek voltak, köztiszteletnek örvendtek, szavukat a hallgatóság igaznak ítélte, elfogadta. A mese egy univerzális értékrendet képvisel, a kollektív bölcsesség által letisztított üzeneteket hordozza. Szimbólumok, megküzdési stratégiák és életutak speciális gyűjteménye, egy viszonyítási alap, amely segítségével kapcsolatba kerülhetünk vágyainkkal, lehetőségeinkkel, szellemi gyökereinkkel.

Ami a mesében történik, összhangban van/lehet azzal, amit a valós életben tapasztalunk. A mese megoldásokat kínál, segít az ellentétes érzelmekkel megbirkózni, leválni, elválni, tartós kapcsolatokat létrehozni, de a lét mélyebb kérdéseit is érintik. Tudatmódosító ereje van, azaz a mese hősein keresztül belátásra, majd változásra készteti a hallgatót. A mesehősöktől tanulni lehet, nincs múltjuk, állandóan a jelenben élnek, nem elképzelnek, hanem cselekszenek, konkrét lépéseket tesznek az életük alakításáért, felelősségre szólítanak fel saját magunkért, életünkért.

Öt tévhit a mesékkel kapcsolatban

„A mesék gyermekeknek szólnak.” A mesék a 19. sz. végéig csak felnőtteknek szóltak, a szórakoztatás mellett az ismeretátadás legfontosabb eszközeként működtek. A gyerekek hallgathatták őket, de elsődleges célcsoportjuk a felnőttek voltak.

„A mesék pusztán a parasztság vágyteljesítő történetei.” A meséket nem köthetjük társadalmi réteghez, a világ működésére és a törzsek eredetére vonatkozó meséket már az archaikus kultúrákban is ismerték.

„A meséknek nincs köze a valósághoz.” A mesék nem „kitalációk”, „fantáziaelemek”. Témájukat az életből merítik, példájukat konkrét esetekre alapozzák. Propp orosz mesekutató szerint a valóságot elbeszélő történeteknek mágikus funkciójuk van, és ez mozgósítja a pszichét. A tündérmese nem a pszichéből indul, hanem a múlt történeti valóságában gyökerezik.

„A mesékben minden szép és jó.” A mese mozgatórugója a konfliktus. Az ideális állapot mindig megbillen benne, és áldozatok árán, egy más szinten tér vissza. A hősnek valójában mindenért meg kell dolgozni, a „szép és jó” nem ölébe hullik, hanem megküzd érte.

„A mese az illúziók világa.” A tévhittel ellentétben a mesében nincs lehetetlen, nincs megvalósíthatatlan. A meséket fenntartó és továbbadó közösségek nem érzékelik hamisan a világot, ezért minden, ami bennük van, igaznak tekinthető.

A történethallgatási transzállapot

A történethallgatási transz a fejből mesélés hallgatása közben jön létre. A történethallgatási transz egy alternatív tudatállapot, egy intenzív fókuszált figyelem. Ebben az állapotban a hallgató személy nyugodt, éber, fizikailag mozdulatlan, viszont mentálisan igencsak aktív, légzése nyugodt, arca ragyog, szeme csillog. Ilyenkor a jobb és bal agyfélteke működése kiegyensúlyozódik. A történethallgatási transz megléte függ a mesélő személyiségétől és a különböző környezeti feltételektől. A hallgató eldöntheti, hogy mit és mennyit fogad be, ezeket a tudástartalmakat hogyan veti össze saját élményeivel.

Milyen mesetípusok vannak?

A világ mesekincse rendkívül nagy alapbázis. A Nemzetközi Mesekatalógus 2000 mesetípust különböztet meg, melyeknek további alváltozatai lehetnek. A változatok, átírások nyomán meseromlás következhet be, amely tudatos vagy akaratlan hiba a szövegben. A meseromlás esetenként lehetetlenné teszi a mélyebb megértést, a belső logika szerinti összerendezést.

A szaktudományos mesetipológia szerint megkülönböztetünk állatmeséket, legendameséket, novellameséket, rászedett ostoba szörny meséket, falucsúfoló meséket, tréfás meséket, hazugságmeséket, formulameséket és tündérmeséket, vagy más néven varázsmeséket. Egy következő bejegyzésünkből az is kiderül, hogy melyik mesetípus mit jelent részletesebben.

Forrás: Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia. Mesék a gyógyításban és a mindennapokban. Budapest, Magvető Kiadó

Kép: flickr.com/kate hiscock