XXII. Budapesti Pszichológiai Napok – mi már felkészültünk!

A Pszinapszis – Budapest Pszichológiai napok idén 22. alkalommal kerül megrendezésre április 13-15-e között, 2018-as főcíme és ezzel központi témája a Léleklabirintus, mely a saját magunk és mások lelke felé vezető út összetettségét és szépségét jelképezi. A háromnapos programsorozatból álló konferencia több szempontból is különleges.

Először is, több egyetemről érkező önkéntesek munkájának köszönhető, hogy idén is megvalósulhat az esemény, amely Európában a legnagyobb önkéntesek által szervezett pszichológiai témájú, egyszerre szakmai és kulturális előadásokat kínáló konferencia. Másodszor, bár legfőbb célközönsége a végzős középiskolás és egyetemista korosztály, különös tekintettel a szakma pályakezdőire, egészen széles réteghez kíván szólni, s a elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy valóban egészen változatos területekről érkeznek érdeklődők, például pedagógusok, orvosok is. A rendezvény a fiatal tehetségeket is felkarolja, a Jövő Kutatói szekcióban szakmai zsűri előtt mutathatják be kutatómunkájuk eredményeit.
A Pszinapszis egyik célja az a tévhitek eloszlatása és a közérthetően, ugyanakkor hitelesen megfogalmazott ismeretterjesztés. Ezt szolgálja a számos előadás, melyek keretében a pszichológia leghíresebb képviselőivel találkozhatnak a vendégek, és megismerkedhetnek a legfrissebb kutatási eredményekkel. A szervezők azonban nem elégednek meg ennyivel, saját élmények megszerzésére is lehetőséget biztosítanak az idelátogatóknak, akik különféle műhelyeken vehetnek részt, belekóstolva az egyes módszerekbe.
A harmadik különlegesség a színvonalas tudományos tartalom mellett, hogy helyet kap a kikapcsolódás, a játék is, két előadás között társasozás, csapatépítő játékok és sok más program segíthet a felfrissülésben. A sokszínű felhozatalt táncos- és zenei produkciók, illetve slam poetry verseny egészíti ki, emellett lesz lehetőségünk különböző civil szervezetek munkásságával is megismerkedni, ezen kívül szélesíthetjük látókörünket az Élő Könyvtár program keretében.

Az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban helyet kapó rendezvény fiatal és idős, laikus érdeklődő, pszichológus palánta és évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember számára egyaránt izgalmas lehetőséget jelent arra, hogy tanuljunk egy kicsit magunkról, egymásról és a pszichológia tudományának sokféle területéről.

 

Erdélyi Boróka