A ReligiOn interjúsorozat részeiben különböző felekezetek képviselőivel készülnek interjúk. Negyedik beszélgetésünk alanya Kübler János. A továbbiakban elérhető a vele készült interjú írásos változata.
Kübler János boldog családapa, nagypapa, 32 éve férj és ugyanennyi ideje lelkipásztor. Ma a Wesselényi utcai baptista gyülekezet vezetője.
Mesélne nekem arról, az útról, ami elvezette személyes hitéig, majd egyházi hivatásáig?
A család, ahol felnőttem keresztény hívő család volt, gyakorló keresztény életet éltek, mindig is közösséghez tartoztunk. Én magam olyan 14-15 évesen jutottam el arra a felismerésre, hogy ez több, mint egy szokás, egy vallásos gyakorlat, személyesen nekem is szükségem van erre; szükségem van az Istennel való kapcsolatra, a beszélgetésre, bátorításra, útmutatásra. Szükségem van a kontrollra is. Így alakult ki egy személyes hit, majd az ezt követő évek alatt megerősödött és letisztult bennem ez a meggyőződés.
Az elhivatottság talán ennél is hosszabb folyamat volt. 20 éves voltam, amikor először szembesültem az elhivatottsággal-egyrészt a bibliát olvasva, másrészt tanításokat hallgatva- azzal, hogy Isten ma is keres, hív embereket arra, hogy közvetítsék az Ő üzenetét, közvetítsék a szeretetét, a bátorítást. Igazából menekültem előle egy ideig, mert úgy gondoltam, hogy ez nem nekem való. Aztán egy este úgy mentem haza, hogy letisztult bennem, ez lesz a küldetésem, így mentem el tanulni a teológiára.
14 éves korra talán még mondhatjuk hogy az ember még nem felnőtt, mégis azt tudja mondani, hogy ez az akkor meghozott döntés, az a személyes hite tart ki azóta is?
Igen. Személyes hit volt, azt gondolom. Nyilván a gyermekkornak megfelelően, de olvastam a Bibliát, kerestem a kapcsolatot Istennel. Az igaz, hogy a késői kamasz korban volt egy nagy hullámvölgyem, amit úgy szoktam magamnak meghatározni, hogy egy képmutató korszak, amikor így utólag visszanézve úgy értékelem, „vasárnapi keresztény” voltam. A templom és a vasárnapi Istentisztelet fontos volt, de hétköznap nem nagyon foglalkoztam a témával. 20 éves voltam-és ez kicsit kapcsolódik is az elhivatottsághoz- amikor szembesültem vele, hogy bizonyos értelemben kettős életet élek és hogy ezt szükséges újragondolni, hogy igenis hétfőn is, kedden is, szerdán is keresztény életet akarok élni. Nem csak a vasárnaphoz vagy a templomhoz a gyülekezethez kötődően, hanem hogy ez a mindennapjaimat határozza meg a, munkámat, az emberi kapcsolataimat, a tanulásomat. Mindent áthasson és meghatározzon. Úgy, hogy voltak benne hullámvölgyek, de 15 éves korom óta ez a személyes kapcsolat megvan. Úgy gondolom ez a hitnek a lényege; az Istennel való személyes kapcsolat.
Milyen szerepe van a személyes hitében annak, hogy lelkipásztor? Tudja a kettő egymást segíteni?
Igen, tudja. Ez a szerep bátorít, motivál, késztet. Benne van ebben persze az is, hogy nagyon szeretem azokat, akiket rám bízott Isten a gyülekezetben. Ebből a közvetlenségből, szeretetből adódhat az is, hogy a hitem sokszor erősödik, mikor lelkészként dolgozok.
Emellett egyfajta példa is vagyok. Aki lelkész vagy lelkipásztor az azon túl, hogy a szószéken felismerhető, vagy leggyakrabban ott látható, a mindennapi életben, a házasságban a gyerekeivel való kapcsolatban is az. Fontos, hogy legyen olyan hatása a hitemnek, ami személyiségemet, jellememet is formálja. Azt hiszem a kettő bizonyos szempontból összekapcsolódik, de azt gondolom, hogy ugyanúgy ápolnom kell az Istennel való kapcsolatomat, mert nekem is vannak kérdéseim, nekem is vannak problémáim, amiket meg kell oldani. Annyi, hogy a hit miatt, az Istennel való kapcsolat miatt én ezeket Vele együtt akarom megoldani.
Tudna nekem mesélni arról, mik voltak a mérföldkövek, mik voltak meghatározóak a hite alakulásában?
Az egyik, mikor a szüleimet elveszítettem. Akkor ez egy hatalmas kihívás volt, hogy amiről én tanítok, beszélek sok temetésen, vagy éppen itt a templomban a szószékről, amikor ez engem ilyen közelről érint akkor azt hogy tudom feldolgozni. Az tényleg egy nagyon érdekes időszak volt, mert tényleg megerősített a hitben az a meggyőződés, hogy nem csak a veszteséget vagy a hiányt éreztem, hanem azt az ajándékot, amit jelentettek a szüleim. Sok évtizeden keresztül ahogy mellettem voltak, támogattak, szerettek, ahogy elfogadtak.
A házasság is egy ilyen kapcsolat. Most harminckét éve vagyunk házasok a feleségemmel, és tényleg egy olyan ajándék, amit fel sem tudok fogni. Tényleg egy Istentől való ajándéknak tekintem őt, és vele is nagyon sokszor ilyen kapcsolatban vagyok. Támogatjuk egymást, mert hát vannak hullámvölgyek neki is meg nekem is. Nagyon sokat jelent ez, hogy mellettem van, a szolgálatban, munkában is. Szoktam is néha mondani, hogy ha nem ő lenne a feleségem, én már nem biztos hogy lelkész lennék.
Ami emellett szintén nagy ajándék, hogy a gyermekeim is elkötelezett keresztények. Azzal együtt, hogy látták a hibáimat és látták a problémákat, amelyekkel küszködtem sokszor, vagy a gyengeségeimet, mégis meglátták benne az igazi értéket, meglátták benne Isten valóságát.
Tehát a mélypontokon, mikor nehézségei voltak, akkor ezek az emberi kapcsolatok tudták segíteni a hitében? Például amikor a szüleit elvesztette; mi volt az, amitől meg tudott erősödni az istenkapcsolata, visszaállni a helyére?
Az az érdekes ebben, hogy szinte mindig más.
Egyszer például, volt egy olyan pillanat, amikor beteg lettem, kórházba kerültem, és a mai napig csodálkozom azon, hogy mennyire reménytelenné váltam. Féltem, kétségbe voltam esve, hogy mi lesz, pedig sokszor beszéltem erről másoknak, hogy hogy kell ilyenkor gondolkodni, viselkedni. Akkor például egy éneket hallottam, ami helyre tette bennem az értékeket, gondolatokat és megnyugtatott. Helyre állt a lelki békém, és visszakaptam tőle a reménységet. Istennek sok féle módszere, lehetősége van arra, hogy a fejlődésben segítsen, a helyreállásban támogasson.
Mit jelent Önnek a spiritualitás? El tudná mesélni egy meghatározó spirituális élményét?
A spirituális élmény mellet, vagy inkább azzal együtt én úgy fogalmaznám, hogy az Istenélmény a meghatározó. Nagyon sok ilyen tapasztalatom van. Nem csak amikor olvastam a Bibliát vagy hallgattam valami zenét, hanem amikor például együtt van a közösség és olyan tapasztalatokat élünk át, akár közösen imádkozunk, éneklünk, vagy valaki elmondja az élettapasztalatait, hogy mit történt vele át és hogy élte meg a mindennapi kereszténységét. Érdekes ezt látni másokon is, amit én magam is átélek, hogy sokszor milyen mélyen megérintenek ezek a spirituális tapasztalatok. Ez bizonyítja azt nekem is, hogy valóság az, hogy az embernek van szelleme, van egy olyan kapcsolódási pontja Istennel, amiről nem is biztos, hogy mindig tudunk, de ahol megérint, megváltoztat és átformál, úgy, hogy ugyanabban a helyzetben, ugyanazok közt a körülmények közt vagyunk.
Ha le kellene írni az Istent három szóban, Önnek mik lennének ezek a szavak?
Az első mindenképpen az, amit megélek, megtapasztalok most már évtizedek óta, hogy szeretetteljes. Alapvető motivációja, indítéka, hogy szeretetteljes, ami megnyilvánul abban, ahogy gondoskodik rólunk, ahogy vigyáz ránk.
A másik, ami nekem nagyon bátorító, a hatalom, hogy nincs előtte lehetetlen, vagy akadály. Hogy amikor megvéd, útra indít, vagy bíztat, akkor mindig tudom, hogy olyan hatalom van mögötte, olyan erőforrás, ami természetfeletti, és ami miatt nincs félnivalónk. Nincs félni valóm akkor sem, amikor egy nagyon kritikus helyzetben mondjuk a szüleim koporsója mellett állok. Hiszek abban, hogy neki van hatalma feltámasztani a halottakat, és emiatt nincs félelem vagy szorongás bennem.
Ami még nagyon izgalmas Istenben, az az időzítés. Olyan elképesztő az „idő-érzékenysége”, hogy mindig tudja, hogy éppen most milyen helyzetben vagyunk és mire van szükségünk, és hogy tiszták az indítékai, motivációi. Ezek jelentenek igazából erőforrást.
A videó és az átirat a Kübler János baptista lelkipásztorral készült interjú összefoglalója.
Az interjút és annak írásos verzióját készítette: Kővári Kincső Kinga
A videót készítette és vágta: Tóth-Heyn Máté
Az intro létrehozásában közreműködött: Pálffy Patrik
