Kettős gyilkossági tárgyalás, ami nem a gyilkosságokról szól – The People v. O. J. Simpson: American Crime Story

Rovatunk első epizódjában a Netflixen is elérhető, American Crime Story sorozat első, 2016-ban megjelent évadát mutatjuk be. A sorozat a hírhedt O.J. Simpson-ügyön alapul, mely a legnagyobb nyilvánosságot kapott büntetőjogi tárgyalásként vonult be az amerikai történelembe. Nem csoda, hogy az évszázad ügyeként is tekintettek rá!

Kezdjük kicsit a valósággal, ugyanis érthető, ha nem mindenki számára ismerős Orenthal James Simpson neve. Orenthal James, avagy O.J. amerikaifutball-játékosként került a köztudatba: nyilván európaiként ez nem feltétlenül jelent sokat, ám O.J. az egyik legkiválóbb játékos volt a maga idejében, az 1973-as szezonban például elsőként teljesítve 2000 yardot az NFL történetében. O.J. bekerült a hírességek csarnokába, ahogy többször volt az év játékosa is az Egyesült Államokban, ám mégsem emiatt beszélnek róla a legtöbben: a hagyatéka sokkal inkább az, hogy megvádolták ex-felesége, Nicole Brown Simpson és új párja, Ron Goldman meggyilkolásával. A brutális tett egyetlen valódi gyanúsítottja volt a futballjátékos, ám a bírósági tárgyalás végén – sokak megdöbbenésére, mások hatalmas örömére – mégis felmentették.

A sorozatnak ez a legnagyobb előnye és hátránya egyben: mindenki tudja, hogy mi fog történni, mégis úgy kell 10 epizódot megtölteni, hogy az érdekes maradhasson a nézők számára.

Ez pedig sikerül is – bár az első 3 epizód kevésbé egetrengető! Ennek fő oka, hogy a sorozat képes mélyebbre ásni, így a történeten túl társadalmi problémákat, belső érzelmeket, jellemfejlődést és emberi drámákat is bemutat. Az O.J. Simpson-ügy ugyanis kezdetektől fogva több volt, mint egy brutális gyilkosság: egy olyan eset, ahol az afroamerikai közösség társadalmi igazságtalanságot vélt felfedezni, ami az 1992-es Los Angeles-i zavargások után két évvel aggodalomra adott okot. Ezt használják ki O.J. védőügyvédei is: Robert Shapiro (John Travolta) és Johnnie Cochran (Courtney B. Vance) az egész ügyet a rasszizmus mentén igyekeznek megoldani, míg a vád vezetői, Marcia Clark (Sarah Paulson) és Christopher Darden (Sterling K. Brown) bármennyire is próbálkoznak konkrét tényekkel meggyőzni az esküdtszéket, mégsem képesek rá.

Még a DNS bizonyítékok részletes ismertetése sincs hatással az esküdtszék tagjaira, igaz ekkoriban az ilyesfajta bizonyítékokat még kevésbé használták a bírósági eljárásokban.

Valójában minden szereplő rendelkezik a saját nemes vonásaival: Johnnie a fekete közösség jogaiért való küzdelemként látja az ügyet, míg Bob (Shapiro) kompromisszumkészségéről szóló hírnevét kívánja megőrizni. Ezzel egyetemben Marcia egyedülálló anyaként, saját gyermekei gyerektartási tárgyalása közepette küzd az igazságért, míg Chris Darden az áldozatok hozzátartozói felé érzett kötelezettségből cselekszik.

Mindenkiben van jóság, csak épp a főszereplőből hiányzik teljes mértékben.

O.J. Simpson (Cuba Gooding Jr.) a gyávaságon és félrevezetésen túl semmit nem mutat. Előbb elszökik, majd öngyilkossággal fenyeget, ezt követően pedig védőin kívül úgy tűnik, saját magát is becsapja. O.J. egyetlen erőssége a múltja, ám hiányzik belőle a karakter. Talán a színészi választás sem volt tökéletes, így nem is meglepő, hogy a kritikusok többsége Travolta mellett – aki amúgy szerintem nagyon is jó volt – Gooding alakítását kritizálta. A sorozatbeli O.J. nem karizmatikus, ahogy nem is izgalmas figura: keveset szólal meg, amikor viszont megteszi, gyakorlatilag csak panaszkodik és magát sajnáltatja. Alig ismerünk meg belőle valamit, így nem is tudjuk megszeretni.

A leginkább abszurd épp az, hogy nem a potenciális gyilkosságok, hanem a pozitív jellemvonások hiánya miatt marad semleges – egyesek számára egyenesen idegesítő – szereplő.

Ellentétes viszont Marcia pályafutása: az ügyészt gyakorlatilag az első epizódokban minden jelenetben cigarettával a szájában látjuk, szigorú megszólalásai vannak, továbbá kissé sztereotipikusan azt is kijelenti, hogy szeretkezés helyett jobb érzés számára a tárgyalóteremben lenni. Kinéteze és attitűdje miatt folyamatos kritika éri a médiában, még a felettese is arra kéri, hogy próbáljon nőiesebb és közvetlenebb lenni. Ennek ellenére az évad második felében a karrierista nő mellett megismerjük a törékeny anyát és barátot is a személyében, így az utolsó pillanatokban vele együtt élhetjük meg szakmai kudarcát.

A történeten és a színészi alakításokon túl kiemelném a párbeszédeket, melyek időnként nagyon erősre sikeredtek, és pontosan megvilágítják, hogy egy ilyen feszült időszakban mennyire mélységes érzelmekkel is rendelkeznek az adott szereplők, illetve mennyire másként látják a világot (akár a különböző bőrszín következtében is).. Ezen felül fontos szót ejteni néhány technikai megoldásról is: a számtalan interjú közepette gyakran mi is a kamerákon keresztül figyelhetjük a megszólalásokat, ezzel is visszatérve 1994-be egy rövid időre, ahogy a vizuális megoldások által különösen is átérezhetjük a szereplők érzelmeit, ezáltal bevonódva a történésekbe.

Az American Crime Story az első évadot követően is robog tovább, ám teljesen más történeteket bemutatva. A 2018-ban megjelent második évad a Gianni Versace ellen elkövetett gyilkosságot tárja a nézők elé, míg a 2020-ra tervezett harmadik évad a Bill Clinton és Monica Lewinsky közötti affért vizsgálja. Nem kizárt, hogy azokról is írunk majd!

Színészi alakítás – 90%

Történet: 90%

Zene: 80%

Hangulat: 85%

Látványvilág: 90%

Összesen: 87%

IMDB: 84%

Rotten Tomatoes: 97%

Fotók: IMDB