A fürdéskultúra minden egyes aspektusát megvizsgáltuk már, csak a legérdekesebbet nem: a szerelem és az erotika fürdéssel kapcsolatos történelmét. A négy fal közötti, párás vízi világban tobzódó erotika és a rejtett plátói szerelem izgalmas epizódja következik, amivel lezárul a KultÓra tizenkét részes ciklusa.
A Homo sapiens sapiens lepipálta a földkerekség minden egyes állatfaját: különleges képességeinek köszönhetően az Ember képes saját és fajtársai túlélését szavatolni, megrendszabályozni az anyatermészet látszólag zabolátlan erőit, valamint eltörölni múlt és jelen illetve jelen és jövő határvonalát. Mindezt azért teheti meg, mert rendelkezik a generációk végtelen szövevényét összekötő, az emberi élet folyását meghatározó, láthatatlan, de mégis mindent átjáró szellemiségi erőtér áldásával, melyet hívhatunk az istenek legnagyobb ajándékának, prométheuszi lángnak, vagy egyszerűen csak KULTÚRÁNAK.
Cikksorozatunk, a KultÓra azt kísérli meg, hogy az óra körül egy átfogó, az órafeliratok mintájára 12 részletből álló kulturális körciklust tegyen meg, melynek során egy bizonyos kulturális jelenséget (jelen esetben a fürdést) elemez 12 szimbólumon, az úgynevezett kultikonokon keresztül.
A KultÓra sorozat eddigi tizenegy epizódja tizenegy különböző perspektívából mutatta be, hogy a fürdés hagyománya hogyan formálódott az emberiség története alatt. Ezek a perspektívák és a hozzájuk kapcsolódó szimbólumok jelentik a legfontosabb kapcsolatot az ember és a mosakodás kultúrája között. A kultúra azonban eleve ember alkotta építmény: az építmény alapköveinél pedig a legmélyebb emberi érzelmeket és vágyakat találhatjuk meg.
A fürdéshez kapcsolódó ruhátlanság pedig egy másik tartalommal telítődik: az ember egy olyan igényét hívja elő, mely mélyebben bújik meg és ősibb eredetű, mint a tisztálkodás élvezete. Az ember különleges tulajdonságai között nem csak a spiritualitást és a hatalomvágyat találhatjuk meg, nem csak ezek az ösztönözték a fürdéskultúrát. A fürdés történetében igen markáns befolyással rendelkezik az erotika, a testiség igénye és a szerelem mindent átható eszménye.
Korábban már utaltunk rá, hogy a középkori Egyház és a reformáció a közfürdők “erkölcstelen” volta miatt igyekezett bezáratni ezeket az építményeket és hogy bár a muszlimoknál a közfürdő hordozott egyfajta szentséget, a másik oldalon az iszlám vallás világias helyeknek tartotta a közfürdőket, melyekben imádkozni sem volt szabad. Mi történt hát a közfürdők falai között, ami ennyire kiverte a biztosítékot a tiszta vallásosságot védelmezőknél? Jól sejthetjük: a “világiasság” és az “erkölcstelenség” mind arra utal, hogy a fürdők világa a különféle szerelmi légyottok helyszínéül szolgál már évezredek óta.
A római erkölcs Kr.e. I. században megindult hanyatlásához például a közfürdők létrejötte és elterjedése igencsak hozzájárulhatott. A két nem közös meztelen fürdőzése nyilvánvalóan nem a legtisztességesebb viselkedést hozta ki az emberekből: a helyzet kezelhetetlenné válását igyekezett megakadályozni Hadrianus császár, aki rendeletben tiltotta a nyilvános fürdőkben a férfiak és a nők közös fürdőzését. A közfürdőkben ez a nemi szétválasztás korábban és később is jellemző volt, bár ennek ellenére is “örömtanyaként” voltak sokszor emlegetve a nyilvános fürdők.
A rómaiaknál jóval erkölcsösebb szemléletű keresztény Egyház a középkor során nem egy kísérletet tett a közfürdők bezárására. Az erkölcsök romlásának területét látta a papság a közfürdőkben, a tulajdonosoknak ugyanis hatalmas bevételt jelentett, hogy a fürdőzésen kívül egyéb “szolgáltatások” is várták itt a látogatókat. A prostituáltak jelenléte a magyarországi közfürdőkben is magától értetődő volt, egészen 1820-ig, amikor a vándorszínészekkel együtt rendelettel tiltották ki őket a fürdőépületekből.
Mivel a fürdőzés az ipari forradalom előtt közösségi szinten zajlott nagyrészt, a fürdőépületek mellett a nyilvánosság egyéb intézményei is helyet kaptak – így nem csoda, hogy a báltermek és az étkezők mellett a szexuális szolgáltatások bástyája is befészkelte magát ide. A középkor során az Egyház rosszallása még kívánatosabbá tette ezeknek a szolgáltatásoknak az igénybe vételét: még a prűdségükről ismert svájciaknál is élt egy szokás, miszerint a ruhában fürdőző hölgyeknek a galérián álló lovagok pénzt dobáltak be a medencébe – az érméket a nők pedig pajkosan az ingükkel kapták el. A pestis és később a szifilisz terjedésével azonban egyre kevésbé lettek kívánatosabbak a közfürdők: s erre még ráerősített a reformáció, mely mélyen elítélte a közfürdőkben jelen lévő erkölcstelenséget.
Az újkorban a fürdőkultúra újraindulásával a jelenség ismét felütötte a fejét: példának okáért még a legelőkelőbb fürdőhelyek közt számontartott, franciaországi Vichy hírnevén is foltot ejtett az a tény, hogy falai közt köztudottan szervezett légyottokra került sor. S bár később rendeletek és szabályzatok sorával az erotika és a közfürdő világát különválasztották, az emberek “késztetéseit” még a mai napig felkorbácsolja a nyilvános fürdők lengébb ruházatú világa. Beszédes a Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont mai házirendje, mely egészen konkrétan felhívja a figyelmet az erkölcstelen cselekedetek kerülésére a fürdő épületén belül. De jöhetünk még közelebb térben és időben is: a közelmúltban a Rudas fürdő falait rengette meg a botrány, miszerint a vendégek a péntek délutáni kötényes férfinapon nem bírtak uralkodni magukon, s a fürdő vezetősége Hadrianus császár egykori rendeletéhez hasonlóan – a fürdővendégek között nagy felháborodást kiváltva – megpróbált úrrá lenni a helyzeten.
A piszkos dolgok mellett persze meg kell említeni a házassághoz kapcsolódó fürdőzési szokásokat. A muszlimoknál a nők és a férfiak külön fürdödtek, így csak az azonos neműek láthatták egymást teljesen mezítelenül. Mivel az iszlám világban a férfiak kíváncsi szemeit még több női ruha hárítja el, mint általában, kialakult az a szokás, hogy a férfi anyja választott feleséget saját fiának – méghozzá úgy, hogy a közfürdőben alaposan megnézte, hogy a leendő ara testén nincs-e valami hiba, amiről a férj csak házasság után szerezne tudomást. Ha az anyósjelölt mindent rendben talált és a fiatal lányt az “ajánlás” után a férfi is jónak találta, már nem volt akadálya az egybekelésnek. A török szultán szerelmes asszonyaival is sokszor a fürdőkben érintkezett, mivel az uralkodó háremének közepén általában egy nagy medence állt.
A tiszta szerelem is ihletett állapotba került a fürdők világában. A fürdőben jelen lévő plátói szerelem a festőkön és a művészeken is eluralkodott: a Pompeii-ben felfedezett erotikus festményekkel kezdve, Jean Auguste Dominique Ingres “Török fürdő” című, meztelen testekben dúskáló képén át Lotz Károly “Fürdő után” című erotikus aktjáig száz és száz festőt ihletett meg a közfürdő örökérvényű pikantériája. Persze az is kapóra jött, hogy a fürdőzők meztelen ábrázolásával nem volt sosem különösebb probléma, így a festők az erkölcsiség keretei közt maradva, hipotetikus körülmények között ábrázolhatták a vonzó női bájakat.
A fürdés KultÓrájának cikksorozata jelen, 12. fejezettel lezáródott: a szappantól a csatornákon át a szerelemig igyekeztünk megjeleníteni a tisztálkodás kultúrájának fő szimbólumait, s ezeken keresztül magának a fürdésnek a fejlődéstörténetét érdekes tények segítségével bemutatni. Profánabbtól jutottunk el az átszellemültebbig, és minden epizódon belül az ősitől jutottunk el az aktuálisig, majd ezt megismételtük újra és újra. A KultÓra borítóképeit megnézve az olvasó is felfedezheti a ciklikusságot: a sorozat végén ugyanis elérkeztünk a számlapon ugyanoda, ahonnan indultunk. A tizenkét állomás során a fürdéskultúra ciklusát bezáró kört tettünk meg – viszont az óra sem céltalanul jár körbe-körbe: az idő folyamatosan múlik, a tudás pedig beépül az ember ismeretanyagába… Reméljük, ezen sorozatunkkal sikerült ezt az élményt megadni olvasóinknak.
Forrás: Wirth István (2011): Fürdőkultúra. Szent István Egyetem, Budapest.
Lecia Bushak (2015): A Brief History Of Bathing: The Importance Of Hygiene, From Ancient Rome’s Sophisticated Showers To The Modern Day. Medical Daily.
