A kellemesen változatos vizeket kínáló medencék és a laza társasági események ígérete mindig is vonzotta az embert azokba a közfürdőzést biztosító épületekbe, melyeket ma Aquaparkoknak, vagy Spa-knak nevezünk. A történelmi közfürdők viszont – bár a fent leírt jellemzők mindig is igazak voltak rá – egyes kultúrkörökben sokkal szélesebb funkcióval bírtak, mint egy egyszerű, vizes szabadidőközpont. A rég elveszett idők közfürdői most megelevenednek a KultÓra keretében.
A Homo sapiens sapiens lepipálta a földkerekség minden egyes állatfaját: különleges képességeinek köszönhetően az Ember képes saját és fajtársai túlélését szavatolni, megrendszabályozni az anyatermészet látszólag zabolátlan erőit, valamint eltörölni múlt és jelen illetve jelen és jövő határvonalát. Mindezt azért teheti meg, mert rendelkezik a generációk végtelen szövevényét összekötő, az emberi élet folyását meghatározó, láthatatlan, de mégis mindent átjáró szellemiségi erőtér áldásával, melyet hívhatunk az istenek legnagyobb ajándékának, prométheuszi lángnak, vagy egyszerűen csak KULTÚRÁNAK.
Cikksorozatunk, a KultÓra azt kísérli meg, hogy az óra körül egy átfogó, az órafeliratok mintájára 12 részletből álló kulturális körciklust tegyen meg, melynek során egy bizonyos kulturális jelenséget (jelen esetben a fürdést) elemez 12 szimbólumon, az úgynevezett kultikonokon keresztül.
A fürdés kultúráját elemző cikksorozatunk földben szerényen megbúvó “királynője” egyértelműen a korábban már említett csatorna – hiszen ezen találmány segítségével ma már a legszegényebb emberek is – a fejlett világban legalábbis – bármikor fürdővízhez juthatnak. A fürdés KultÓrájának “királya” viszont már nem bújik el a földbe: alábbi cikkünk alanya egy olyan csillogó entitás, melynek egész történetét nemhogy egy cikk, de még egy vastag könyv se tudná kielégítően leírni. A fürdőkultúra aranykoronás uralkodóját a rómaiak balneaként, a görögök thermaként, a bizánciak és a középkori Európa communisként, míg a muszlimok hammámként, az oszmán-törökök dzsámiként, a japánok pedig yuyaként ismerték – mindezek az elnevezések viszont mind a közösségi fürdőzés legimpozánsabb és leggyakoribb helyszínére, a közfürdőre utalnak.
A közfürdő az életmód és a kultúra egyik legfontosabb közvetítő terepe volt a történelem során. Első képviselője, a Mohenjo-Daroban létesült, 5000 éves Nagyfürdőház építése óta az egész történelem során a közfürdő mindenféle közösségi esemény terepéül szolgált már: tartottak itt bálokat és egyéb ünnepségeket, gyógyító szertartásokat; szolgált testedzések és végeérhetetlen italozások, szerelmi légyottok és politikai összeesküvések, filozófia értekezések és tudományos viták platformjaként is; emellett általánosan a fürdés, a testápolás, a gyógymasszázsok és a kisebb műtétek helye is volt egyszerre. Olyan szerteágazó örökséget hagyományozott az emberiségre a közfürdők világa, hogy annak kulturális értékét még felbecsülni is lehetetlen.
A KultÓra nem is az ömlengések terepe, így a közfürdők néhány kiemelt tulajdonságának bemutatásával igyekszünk átadni a közfürdő jelentőségét és halhatatlan érdemeit a kultúra megteremtésében.
Először is, merüljünk el egy kicsit a számok világában, és vegyük szemügyre a történelem közfürdőinek legérdekesebb adatait. Ha az egy városra jutó, fürdőzésre használt épületek számát nézzünk, a muszlim kultúrkörben találjuk a csúcstartót. A 7. századi hódítások után fénykorát élő kalifátus politikai központja, Bagdad 60 és 200 ezer (!!!) közötti közfürdővel rendelkezett – az arab történetírók adatai minden esetben e két szám közé esnek, ami egészen hihetetlen! Kicsit árnyalja ezt a nagy számot az a tény, hogy a hammám (közfürdő) elnevezés minden olyan hidegvizes medencére/medencékre is használt volt, melyeket a magánemberek saját házaikban állítottak fel. Az azonban vitán felüli, hogy az arabok számára a higiénia elképesztő fontossággal bírt – a történetíróknak meg nyugodt szívvel meghagyhatjuk a nagy számokkal való dobálózást, hiszen a 8-10. század között virágzó arab világban egy város hírnevének nagysága megegyezett fürdőinek számával.
A Chihiro szellemországban című film jól megjeleníti a japán közfürdőket, melyek számszerűségükben mintha versenyezni akarnának a muszlimokéival: a távol-keleti országban a XX. század elejére annyira megerősödött a fürdőkultúra, hogy szinte minden kis falu fel tudott vonultatni egy yuyát, azaz “meleg vizes bolt”-ot, ami a közfürdők helyi megfelelője volt. A század ’30-as éveinek Tokiójában pedig 1180 közfürdő állt nyitva a napi 100 ezer fürdőző számára! Ez megmutatja azt is, hogy a hévízforrásokban gazdag szigeteken élő japánok milyen különleges higiéniai igénnyel rendelkeztek már kezdettől fogva.
Az ókori rómaiak is a csoportos fürdésben hittek, épületeik ihlették többek között modern élményfürdőinket is. A rómaiaknál a közfürdő a hódítást és a római kultúra felsőbbrendűségét volt hivatott szimbolizálni: az elfoglalt provinciákban az első dolguk a római hódítóknak a közfürdő megépítése volt, ami köré aztán felépülhetett a város és nem pedig fordítva! A közfürdő a rómaiak védjegyévé vált, a fürdők finom kultúrája “ránevelte” a vad barbárokat a római kultúrára. Maga Róma is túlcsordult a közfürdőktől: a Nyugat-Római-Birodalom bukásakor 170 úgynevezett balnae volt megtalálható a város területén: köztük a legpompázatosabbak a Mars mező területén, valamint a Via Appia mentén épült 1-3. századi épületek. Nem sokan tudják, de a híres Pantheón valójában a Mars mezőn Augustus által 19-ben építtetett közfürdő “melléképülete” volt, annak építése után 8 évvel készült el, mint a fürdőhöz tartozó templom.
A római kor örökségét vitte tovább több híres modern fürdőváros is, mint például az angol Bath vagy az osztrák Baden. S bár az Egyház és a pestisjárvány együttes hatásaként a kora újkorban bezártak az erkölcsileg szabadosnak, járványügyileg pedig fertőzőnek titulált fürdőházak, az ipari forradalom után az ősi római és néhány új generációs fürdőváros újra tudta építeni a közfürdők kultúráját. A közösségi fürdőzés pedig azóta soha nem látott virágkorát éli.
A közfürdők érdekes tényeinek felsorolása után a római fürdőépületek rövid bemutatására szorítkoznánk csak, mivel ezekből alakultak ki az európai és a muszlim közfürdők is, a rómaiak előtt pedig sehol sem találkozhatunk túl fejlett közösségi fürdőzéssel, még a görögöknél sem.
A római közfürdők a népesség növekedése és a hódítások után, a Krisztus előtti 1. században jelentek meg. A belépő ezekbe a fürdőkbe nagyon olcsó volt, emellett a fenntartók ingyenes fürdési és borotválkozási lehetőségeket is sokszor biztosítottak – ezt a koncepciót egyértelműen politikai motivációk éltették, a népet így akarták lekötelezni a politikusok és a birodalom elöljárói. A római fürdő igen nagy volt, részei pedig egyértelműen elváltak egymástól. Meleg-, hideg-, langyos- és gőzfürdők jelentették a szolgáltatások alapját, de megtalálhatóak voltak itt öltözők, italkimérők, testedzési terek és masszázsszalonok is. Az előkelők kockázással mulatták az időt, illetve római sakk mellett beszélgettek, miközben a falakon impozáns domborműveket, márvány- és mozaikalkotásokat a háttérben pedig gyönyörű vázákat és más művészeti remekeket csodálhattak.
Szerkezetileg is igen komplex volt a római fürdő: a föld alatt rejtett agyagcsövekben cirkuláltatták a vizet, annak fűtését pedig rejtett kiszolgáló helyiségekben folytatták, ahol állami rabszolgák dolgoztak igen kis fizetésért. A mellékhelyiségekből szag-elvezető termek küszöbölték ki a kellemetlen párolgások terjedését, miközben a mellékterméket a ciszternákba vezették el. A fürdő monumentálisan esztétikus megjelenését a strapabíró falak biztosították: ezek anyaga malter volt, melybe állatszőröket kevertek, így a fal nem töredezett a nedvességtől. A császárkori fürdők széles körű szolgáltatásaikkal és olcsó belépőikkel a birodalmi propaganda legjobb eszközei voltak: a “rómaiság” a köznép szemében szinte egyet jelentett azzal, hogy voltak közfürdőik: erről pedig senki sem akart lemondani. A közfürdők erejét mutatja, hogy a birodalom bukása után még nagyon sokáig fennmaradtak a fürdőépületek: a rómaiak ezen örökségét egyetlen európai nép sem vetette meg. A Monty Python társulat kortalan kérdésére tehát így válaszolhatnánk: ezt adták nekünk a rómaiak.
A közfürdők atmoszférája fiziológiailag is kiváló hatással van az emberre: a hideg, de főleg a meleg víz relaxálja az izmokat, oldja a stresszt, ez az üdvös hatás pedig egy kis beszélgetéssel és társasági élettel egybekötve kiváló szórakozást és feltöltődést jelent a szegény és a gazdag ember számára egyaránt. Senki sem kérdőjelezheti meg, hogy a rómaiak hatalmasat alkottak a kultúraközvetítés közösségi fürdésbe oltott formájával – a közfürdő életművét viszont most csak ilyen hosszan boncolgathattuk. A soron következő cikkekben feldolgozásra kerülő fürdőzési fogalma azonban lényegüket illetően nagyon erősen kapcsolódnak a közösségi fürdés világához, így nem hagyjuk el teljesen a közfürdők falait – a konkrét, megfogható tárgyak világát viszont elhagyjuk és absztraktabb, általános fogalmakhoz fordulunk, melyek igen erősen megjelennek a fürdés kultúrtörténetében…
Forrás: Wirth István (2011): Fürdőkultúra. Szent István Egyetem, Budapest.
Lecia Bushak (2015): A Brief History Of Bathing: The Importance Of Hygiene, From Ancient Rome’s Sophisticated Showers To The Modern Day. Medical Daily.
