A Homo sapiens sapiens lepipálta a földkerekség minden egyes állatfaját: különleges képességeinek köszönhetően az Ember képes saját és fajtársai túlélését szavatolni, megrendszabályozni az anyatermészet látszólag zabolátlan erőit, valamint eltörölni múlt és jelen illetve jelen és jövő határvonalát. Mindezt azért teheti meg, mert rendelkezik a generációk végtelen szövevényét összekötő, az emberi élet folyását meghatározó, láthatatlan, de mégis mindent átjáró szellemiségi erőtér áldásával, melyet hívhatunk az istenek legnagyobb ajándékának, prométheuszi lángnak, vagy egyszerűen csak KULTÚRÁNAK.
Cikksorozatunk, a KultÓra azt kísérli meg, hogy az óra körül egy átfogó, az órafeliratok mintájára 12 részletből álló kulturális körciklust tegyen meg, melynek során egy bizonyos kulturális jelenséget (jelen esetben a fürdést) elemez 12 szimbólumon, az úgynevezett kultikonokon keresztül.
4. Kút (11:20)
Következő kultikonunk, a kút, az élet szimbóluma. A száraz Hortobágy egyik legfontosabb karakterisztikuma és kincse ugyanis nem véletlenül a gémes kút, ahogy az sem véletlen, hogy Jézus egy kút mellett beszél a szamariai asszonynak az “örök élet vizéről”. Az ókortól kezdve az egyik legfontosabb vízforrás a kút volt az átlagembernek és az is maradt egészen a modern kor beköszöntéig, amikor is a csatorna átvette tőle a vízszolgáltatás vezető szerepét. Addig azonban, a történelem kezdete óta töretlenül a kút volt az, ami emberek milliárdjainak vízigényét látta el – egyszerű technológiája ugyanis még a legszárazabb területeken is hatásos volt.
Bolygónk szárazföldjei ugyanis még az ember számára legellenségesebb klímájú területeken is általában bírnak talaj- vagy rétegvíztartalékokkal (nagy meglepetésre a Föld egyik legbőségesebb talajvízkészlete például a Szahara alatt található), melyek készletét kútásás segítségével a felszínre lehet hozni, hogy aztán szomjunkat kedvünkre olthassuk vele, vagy esetleg fürödjünk is benne, ha vizéből elegendő áll rendelkezésre.
A kút főleg a száraz és zsúfolt területeken élők számára volt életszükséglet – számukra ugyanis a történelem nagy része alatt ez jelentette az egyetlen vízforrást. A csapadékmentes övezetekben élők értelemszerűen folyóvíz és esővíz hiányában csak a föld mélye felé fordulhattak vízért; a nagy népsűrűségű városokban pedig a XIX. századig nem tudták megoldani, hogy a közeli vizek tisztán, megszűrten juthassanak el a nép apraja-nagyjához. A kút létfontosságú szerepe az emberi civilizáció fejlődésében tehát vitathatatlan.
A kútásás technikáját a neolitikumban fedezte fel az ember. Az első kutak igazi “minimalista” munkák voltak, a vízre áhítozó népek sekély, koporsó formájú lukat ástak a földbe, így jutottak hozzá a felszín alatt kis medencékbe gyűlő talajvízhez. Később az ember már a mélyebben fekvő, a csapadék-ingadozástól függetlenül rendelkezésre álló rétegvizet is el tudta érni kutak ásásával, ez a technológia a rézkor idején (Kr.e. III. évezred) már az egész Közel-Keleten elterjedt. Ezt támasztja alá a bibliai József története is, akit testvérei a kútba dobva próbáltak megölni. Az első ismert kút jó 8000 éves és az izraeli Atlit Yam tenger alá süllyedt, mesébe illő neolit városában találták meg.
A kései ókor és a középkor során a kútásás fontosságban még mindig köröket vert a nem sokkal korábban feltalált csatornázásra: mivel a kutak létesítése relatíve egyszerű volt, s bárhol el lehetett végezni, évezredeken át ez volt a fő vízszerzési lehetőség a folyókon kívül. Ne feledjük, hogy ez a korszak a fürdés “szakrális” korszaka, ez a kúthoz való viszonyulásban is megmutatkozik: a kelták és a germánok varázserőt tulajdonítottak a kutaknak: az a hiedelem, miszerint a kútba dobott pénz kívánságokat teljesít, a mai napig él. A kút vizének sok helyen gyógyító erőt tulajdonítottak, így gyakran igyekeztek fürdeni is benne. A kút vize érték volt mindenki számára, ezt a népi folklórokban megjelenő történetek is megerősítik. A kút mágikus ereje a mai napig vonzza az ember fantáziáját, azonban mivel rendkívüli értékességét elvesztette, ódonsága és titokzatos mélységei miatt a kút már dominánsan a félelemkeltő történetek alanya lett: gondoljunk csak a Kör című filmre.
A kút nagy szerepet játszik a fürdés XVI-XVII. századi háttérbe szorulásában is. Mivel a középkori városokban az egyetlen lehetőség a fürdésre a kútvíz volt, a pestisjárvány után a megbetegedéseket a kút vizében való fürdésnek tulajdonították, s ennek köszönhetően a mosakodás egy pillanat alatt kiment a divatból. A közkeletűvé vált félelem nem volt alaptalan: később az 1854-es londoni kolerajárvány idején John Snow epidemiológus felfedezte, hogy a kolera a kút vizével terjed: azonban nem a víznek pusztán az ember bőrével való érintkezése, azaz a fürdés miatt alakul ki a betegség – a valódi ok a víz szennyezettségében keresendő. Snow felfedezése azt eredményezte, hogy a szennyvíz és az ivóvíz hálózatai végre teljesen elkülönültek egymástól – s ez a tradícionális kutak végét is jelentette, aminek vízkészletét könnyen beszennyezi a talajba beszivárgó szennyvíz.
Egészen 1808-ig a “tradícionális kutak” voltak használatban – ezeket évezredek óta változatlan technikával, ásással létesítették. Az ipari forradalom azonban – mint a szappan, a zuhany és a kád esetében is – igencsak meglendítette a fejlődést, annak ellenére, hogy a kút egyre jobban háttérbe szorult és lassan elveszítette jelentőségét. Először még csak fafúróállványokkal dolgoztak a kutak ásásánál a XIX. században. Ezzel a technológiával hozták viszont létre a Föld mai napig legmélyebb kútját, a 392 m-es mélységbe lenyúló Woodingdean Well-t, ami a dél-angliai Brightonba található meg. A fából készült állványokat a század ’80-as éveibe aztán a gőzgépek váltották fel. A csapágyas fúrógépek felfedezése aztán a XX. század elején a rétegvizek nagyon egyszerű elérését tették lehetővé, így a 8000 éves kút elvesztette azt a formát, amiben az emberiség eddig oly jól ismerte.
Ma már nem a kút szolgáltatja modern társadalmaink számára a fürdővizet – a kút ezen “vízközvetítő” szerepét egy másik mesterséges találmány vette át – egy szerkezet, melyet az emberiség a rómaiak kora óta ismer, s melynek fontosságát már a harmadik kultikonunknál is kiemeltük, emellett jelen cikkünkben is többször szóltunk róla. A KultÓra ötödik kultikonja, következő cikkünk központi témája pedig, Hölgyeim és Uraim, a fürdés kultúrájának egyik legjelentősebb mérföldköve…
Forrás: Wirth István (2011): Fürdőkultúra. Szent István Egyetem, Budapest.
Totalsoftwater (2017): A short history of water dwells.
