Szociális piacgazdaság – a kapitalizmus ideális formája?
Németország olyan gazdasági berendezkedést alakított ki, amely úgy tűnik, hogy talán az egyik legrugalmasabb és legellenállóbb európai szinten.[1] Már a második világháború után is bebizonyosodott, hogy ez az ökonómiai berendezkedés várhatóan ki fogja állni az idők próbáját. A teljesen romokban álló országból pár évtized alatt ismét tekintélyes gazdasági hatalmat hoztak létre a németek, amely végül nemcsak a NSZK-NDK újraegyesítése okozta gazdasági válságot élte túl, hanem úgy tűnik, hogy a koronavírus okozta kétségbeejtő helyzetet is átvészeli, nem is akárhogyan. A következő tanulmányban gazdasági és politikai adatok elemzésével arra keresem a választ, hogy kiállta-e Németországban a szociális piacgazdaság a COVID-19 miatt fennálló próbát akár gazdasági, akár politikai szempontból.
A szociális piacgazdaságról sokat hallhattunk már, de hogy pontosan mi is az, az nem feltétlenül lehet világos mindenki számára. Elemzésemben tehát elengedhetetlen ezzel az alapfogalommal megismerkedni mert megítélésem szerint ez az a vezérfonal, ami ott áll a német gazdasági szakemberek előtt, ez az, ami mentén az előrelátás és a jóléti társadalom megőrzésének érdekében meg kell határozni a fő gazdasági lépéseket. Konrad Adenauer a szociális piacgazdaságot legfőképpen a magántulajdon támogatására, a teljesítményalapú szabad versenyre, a tervgazdaság elutasítására, a monopóliumok független ellenőrzésére, a monetáris politika állami felügyeletére, valamint a szociálisan rászorulók segítésére alapozta, azért, hogy így létrejöhessen egy olyan széles középosztály amely stabilan képes megmaradni, ezzel betonozva be a prosperitást, és a szélsőségektől való tartózkodást, ugyanis, az elégedetlenség és a keserűség az egyik legjobb táptalaja a szélsőségek burjánzásának (Lazonick,2003). Ez a piaci és társadalmi berendezkedés Európa szerte kifejezetten népszerűnek mutatkozik, amit jelez az is, hogy a lisszaboni szerződés 2009-ben már magába foglalta, mint gazdasági szervező elvet (Lisszaboni szerződés 3. cikk). Ezek alapján egy szociális piacgazdaságban válság idején az államnak a feladata többek között az, hogy megakadályozza a tömeges munkahely megszűnéseket, valamint az, hogy ezzel együtt megtartsa a lakosság vásárlóerejét, amely alapja egy jól működő szabad versenyen alapuló kapitalista berendezkedésnek.
A német állam ezt az elvet a COVID-19 válság idején láthatóan kifejezetten komolyan vette, ugyanis más, ugyancsak egészségügyi és gazdasági krízisben lévő országokkal szemben nem volt rendkívül jelentős a munkanélküliség megnövekedésének az aránya, azaz 10% alatt maradt nagyjából (6% körül mozog most) (Spéder,2020). Ez azt jelenti, hogy a több mint 80 milliós ország lakosságának közel fele, a munkaképes népesség bő 90%-a még a járvány alatt és megtarthatta állását. A német állam monetáris politikájában él egy olyan felfogás miszerint minden költségvetési év végén szufficitesnek kell lenni a költségvetésnek. Egyes közgazdászok szerint ez szűkmarkú és oktalan takarékoskodásnak tűnhet, például van olyan közgazdász, aki szerint ezt a többletet minden évben vissza kellett volna forgatni szociális célokra (Pogátsa, 2011). Ez egyfajta morális kötelezettsége kellett volna, hogy legyen a német államnak, ugyanis a kiemelkedő jólét ellenére még mindig vannak olyan csoportok, amelyek komoly szociális kihívásokkal néznek szembe. Mindezek ellenére a fennálló válság alatt a németek kríziskezelési módszere bizonyságot nyert, a kormány monetáris politikai stratégiája kifejezetten jó irányzatnak tűnik. A szufficites költségvetés olyan biztonsági tartalékot képezhet, amelynek segítségével még vis major problémák esetén sem torpan meg a gazdaság, vagy legalábbis biztosítékot ad középtávon az életszínvonal szinten tartásához. Fontos, hogy egy szociálisan érzékeny államnak legyen hová nyúlnia, legyen elegendő forrása egy esetleges krízis megzabolázására.
Röviden összefoglalva tehát a német válságkezelés alappillére a nagyvonalú állami segítségnyújtás volt, amely nemcsak a vásárlóerőt és annak értékét tartotta meg, hanem biztosította a munkavállalók többségének munkaerőpiaci státuszát. Ezt a célt többek között a munkaidő rövidítésének az ösztönzésével, valamint egy 30 éve nem látott gazdasági mentőcsomag kidolgozásával, továbbá a versenyképesség megőrzésére irányuló fogyasztást szinten tartó támogatásokkal igyekeztek elérni. A szövetségi kormány tekintélyes mértékű gazdasági mentőövet dobott a bajbajutott társadalomnak. Nagyjából 500 milliárd eurós összeget különítettek el a válság kezelésre. Ha ezt arányaiban akarjuk szemléltetni akkor nagyjából a Kelet-Német és Nyugat-Német egyesítésre, és felzárkóztatásra szánt összeggel vetélkedik, ezzel érdemes hasonlítani. A felzárkóztatási kísérlet óta nem volt ilyen nagyszabású gazdasági intervenció az állam részéről Németországban. Az 500 milliárd eurós összegből nagyjából 400 milliárd eurót különítettek el a Gazdaságstabilizációs Alap részére melyben kis- és középvállalkozásokat támogattak, többek között hitel segély formájában. Ez például úgy valósulhat meg, hogy az ötmillió eurót meghaladó hitelnél az állam garanciát vállal a törlesztésre a vállalkozás életképességének megtartása érdekében. Ezenkívül nagyjából 100 milliárd euró értékben azon nehezen üzemelő vállalkozásoknak nyújtottak segítő jobbot, amelyek a csőd szélén álltak a Covid miatt. A német állam egyfajta csendestársként 10 éves időtartamra komoly tőkével beszállt ezekhez a cégekhez. Mindezek mellett az állam ösztönzi a munkaidő rövidítését, amelynek megvalósulását bérkompenzációval segíti. Az úgynevezett „Kurzarbeit” támogatás a 12 hónapról 24 hónapra emelkedett, valamint a kieső bér 60-80 százalékát megtéríti az adott dolgozó számára. A minél rövidebb munkaidő és a kevesebb érintkezés a háztartáson kívül eső emberekkel jelentősen csökkenti a fertőzés veszélyét is. Ezt az intézkedést kiegyensúlyozva, folyósítja a tekintélyes összegű bértámogatást az állam, így biztosítja a polgárok stabil megélhetését a krízis idején, még ha sok esetben ez nem is éri el az eredeti színvonalat. A koronavírus járvány alatt az állam nemcsak mint segélyező szerv, hanem mint munkáltató és megrendelő is fontos szerepet játszott. Komoly állami beruházások zajlottak az utóbbi időszakban, melynek haszonélvezője többek között az építőipar és az ehhez kapcsolódó beszállítók és szolgáltatások voltak. Mindezzel együtt, nem csak az építőipar fejlődését és szinten tartását célozta meg a német állam, hanem a járműipar életben tartását is. Kiemelt támogatásokat különített el a kutatás-fejlesztésre, az elektromos autók gyártására, valamint elektromos töltőhálózat fejlesztésére és kiépítésére, mindezt azzal kiegészítve, hogy megemelték az állami támogatást elektromos autó vásárlása esetén 3000 euróról 6000 euróra, 40 ezer eurós érték küszöbig. Azért is volt erre kiemelten nagy szükség, mivel a járműgyártás 50%-kal csökkent a tavalyi évben (Spéder, 2020). Ezzel nemcsak a több százezer embernek munkát adó járműipart támogatták, hanem a kialakult helyzet által eléjük gördített nehézségek ellenére is tettek egy komoly lépést a környezettudatosabb közlekedés felé. Más egyéb iparágat, szolgáltatást, így például a vendéglátóipart sem hagyták cserben, mára már a negyedik kör bértámogatást osztják szét a vendéglátósok között, ahol 2021. első negyedévére 60%-ról 80%-ra emelték a bérkompenzációt. Érdekességként kiemelhető, hogy viszonylag hamar, már 2020. második negyedévében is több tízmilliárd eurónyi összeget különítettek el olyan fejlesztési célokra, mint például mesterséges intelligencia fejlesztés vagy a kvantum technológia területén indított kutatás-fejlesztés. Ez is alátámasztja, hogy Németország nem rövidtávon igyekszik kiutat keresni, hanem minimum közép, de inkább hosszútávon. Kifejezett unikumként hat az az aprólékos figyelem a gazdasági mentőcsomagokban, amellyel a gyakornoki programokat is támogatják, és nem hagyják, hogy ezeket aztán a kialakult helyzet miatt lemondják akár a vállalatok, akár az állami szervek. Ebből is látszik, hogy Németország készült a járvány utáni világra és igyekszik minél hamarabb visszaállni a krízis előtti gazdasági színvonalra. Peter Altmaier német gazdasági miniszter szerint ez 2022-re meg is történhet, kifejezetten annak fényében, hogy óriási oltási kampány indult Németországban, amely potenciálisan a járvány végét jelentheti rövid időn belül. A német járványügyi intézkedések alapvetően kifejezetten pozitív kicsengésűnek hatnak a nemzetközi összehasonlításban, pár kényelmetlenséget és nehézséget leszámítva (kijárási tilalom, határzár). A sikerességet számokban kifejezve kijelenthetjük, hogy az EU-s átlagnál nagyjából 3-4 százalékponttal volt kedvezőbb Németország GDP csökkenése, amely megközelítőleg összességében 11%-os mérséklődést jelent az ország számára. Kifejezetten figyelemreméltó eredmény ez egy olyan gazdaságtól, amely sokszorosan kitett a külkereskedelemnek és az exportorientált feldolgozóiparnak (Spéder,2020).
Mi lesz a demokráciával?
A gazdaság és politika összefonódásai miatt az is fontos kérdés lehet, hogy a válságkezelés hogyan hatott a német társadalomra, milyen politikai tendenciákat indított meg, hogyan csapódott le az a német közéletben. Vajon megtartotta-e népszerűségét a CDU azzal, hogy ilyen bőkezűen és segítőkészen állt a bajbajutott német társadalomhoz, vagy a német választók sokkal inkább a negatívumokra koncentrálva helytelennek és igazságtalannak érezték az intézkedések némelyikét, például a kijárási tilalmat a komolyabb lezárások esetén, vagy akár a határzárat és a decemberi utazási tilalmat. Logikus megközelítés lehet a szélsőségek felől vizsgálni ezt a kérdést, ugyanis mint az korábban említésre került, az elégedettlenség és keserűség lehet a legjobb táptalaja a szélsőségeknek, és így indulhat el drasztikus politikai változás egy társadalmon belül. A német politikáról tudni kell, hogy rendkívül plurális és a végletektől sem mentes. Ilyen szélsőség a radikális–jobboldali AfD párt, amely, mint a legtöbb szélsőjobboldali párt az előbb említetteken kívül az általános felháborodásból, valamint a puszta nemzeti érdekek előtérbe helyezéséből és protekcionizmusából táplálkozik. Azt gondolhatnánk persze, hogy egy ilyen kiélezett helyzetben a végletek és extrémitások erősödnek, viszont ez jelenleg közel sincs így. A járvány előtt német politikai elemzők 2021-re azt prognosztizálták, hogy az AfD nem csak pusztán az ország harmadik legnagyobb politikai ereje lesz, hanem akár a kormányzás közelébe is kerülhet (Schütz, 2020). Friss felmérések alapján a párt koránt sincs közel a csúcshoz, nagyjából 9% körül van a támogatottsága, amely 15%-ról csökkent le 2019 óta a járvány mostani időszakára, 2021 első negyedévére (Schütz, 2020). A csökkenésnek egyszerű magyarázata lehet az, hogy a választópolgárok a különleges helyzet miatt megtapasztalhatták azt, hogy milyen nehézségekkel kellene szembenézniük amikor egy olyan párt van hatalmon, amely csupán a nemzeti érdekek égisze alatt, a szigorúan ellenőrzött vagy akár lezárt európai külső határok és kizárólag a helyi kis és közepes ipar támogatására helyezi a hangsúlyt. Válságkezelés esetén ez elfogadható a választók számára, ám „békeidőben” már sokkal kevésbé. Mindezen tényezők megvalósultak az utóbbi egy évben ízelítőt adva a polgároknak, hogy mire számíthatnak, ha egy ilyen szélsőség megnyeri a választást. Mindemellett az is közre játszhat népszerűségvesztésükben, hogy a párt elnöke, valamint a párt több politikusa is kijelentette, hogy egyetért az Angela Merkel-féle válságkezelés legtöbb elemével, amely a regnáló kormány táborát gyarapította (Schütz, 2020). Ezt természetesen nem meglepő módon nem sokkal később revideálták, de addigra már ez hatástalan próbálkozásnak bizonyult. Ettől függetlenül Merkel pártja, a CDU sem dőlhet hátra ugyanis az utóbbi napokban a regionális választásokra készülve két kulcsfontosságú szövetségi államban is kifejezetten rossz eredményeket értek el az ott készült közvélemény kutatások alapján. A népszerűség vesztés nem a járvány kezelésében és annak módjában keresendő, hanem – számos tényező mellett – sokkal inkább abban, hogy az egyébként magas elfogadottsági indexel rendelkező Angela Merkel 16 év után az idei szeptemberi választásokon már nem indul és utódlása jelen esetben kétséges, amely bizonytalanság lecsapódik a választók táborán is. Jelenleg a közvéleménykutatási eredmények azt mutatják, hogy Baden-Württembergben a Zöld párt 32%-kal fog nyerni míg a CDU csak 24%-ot kap. A szomszédos Rajna-vidéken a szociáldemokraták 35%-ra állnak és várhatóan nyerni fognak, míg az előre megjósolt eredmény a CDU-nak csak 27%-os részesedés a szavazatokból (Schütz, 2020). Úgy tűnik tehát, hogy a demokrácia nincsen veszélyben, bár komolyan a pandémia előtt sem fenyegette egyetlen politikai aktor sem. Annyi viszont bizonyos, hogy a válságból egy jobb állapotban lévő, valamivel egészségesebb rendszert kapnak vissza a polgárok, amelyben a szélsőségek marginalizálódtak annak köszönhetően, hogy az állam akaratlanul ízelítőt adott a választóknak egy esetleges bezárkózó gazdaság és politika gyakorlatából.
Konklúzió
Ezek alapján összességében kijelenthető az, hogy a járványkezelés kellemetlenségeinek ellenére a német emberek többségének nem ingott meg a bizalma a kormányban és a kormányzó pártban sem, különös tekintettel Angela Merkelre. Sőt mi több, a szélsőjobboldali AfD kifejezetten rossz helyzetben van a járvány alatt bevezetett korlátozásoknak, és az ott szerzett tapasztalatoknak köszönhetően (Schütz, 2020). Alapvetően a német polgárok elégedettek, de legalábbis elfogadják azt a járványkezelési módszert, amelyet az ország vezetése választott, és talán egy kicsit jobban is bíznak az államban, mint a járvány előtt.
Összefoglalva, a német járványkezelés 2020. és 2021. között alapvetően sikeresnek mondható, annak ellenére, hogy még nincs itt teljesen a pandémia vége. A még európai mércével mérve is tekintélyes összegű 500 milliárd eurós gazdasági mentőcsomag úgy tűnik meghozta gyümölcsét mindamellett, hogy meg kellett fékezni a járvány terjedését, amelyet sok esetben drasztikus eszközökkel, korlátozásokkal kíséreltek meg elérni. A német állam láthatóan nem hagyta az út szélén saját polgárait, és tette azon kötelességét, amely kötelességének eleget kell tennie egy szociális piacgazdaságban. Bizonyos trendet is teremtett ezzel a környező országok körében. Még ha összegek szintjén nem is, de Ausztriában vagy akár még hazánkban, Magyarországon is hasonló válságkezelési tendenciákat vélhetünk felfedezni, az már más kérdés, hogy mindkét ország esetében más-más volt az eredményessége ezeknek a módszereknek. A szociális piacgazdaság tehát kiállta harmadik komolyabb próbálját. Ezek után megítélésem szerint, nem túlzás követendő példaként tekinteni rá.
Érdekes kutatandó téma lehet a történtek után, hogy a gondoskodó államra mekkora igény mutatkozott a Nyugat-európai, alapvetően kapitalista államok körében és a járvány előtt, közben és után. Továbbá különösen hasznos kutatás lehetne egy összehasonlítást végezni a három ország[2] válság kezelése között, kommunikációs, gazdasági, és szociálpolitikai szempontból, talán ebből a későbbiekben pontos választ kaphatunk arra, hogy nekünk magyaroknak valóban érdemes-e átvenni a német szociális piacgazdaság elveit, annak reményében, ha ismét hasonlóan komoly krízisbe kerülünk, hamarabb kilábaljunk belőle a jelenleginél kisebb horzsolásokkal.
A Szerző tanulmánya a Külügyi Műhely Alapítvány 2021. márciusban meghirdetett, a nyugat-európai országok válságkezelésének fejlődése válaszul a COVID-19 pandémiára c. pályázaton különdíjas helyezést ért el.
A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem, Regionális és környezeti gazdaságtan Msc hallgatója.
Felhasznált irodalom
- Az Európai Unióról szóló szerzodés egységes szerkezetbe foglalt változata I. CÍM – KÖZÖS RENDELKEZÉSEK 3. cikk (az EUSz. korábbi 2. cikke) In force ELI: (online forrás: http://data.europa.eu/eli/treaty/teu_2016/art_3/oj , utolsó letöltés: 2021.03.31.)
- Germany elections: Merkel’s party suffers setback in regional polls, bbc.com, 2021.03.15. (online forrás: https://www.bbc.com/news/world-europe-56395672 utolsó letöltés: 2021.03.31.)
- Lazonick W. 2003. The Theory of the Market Economy and the Social Foundations of Innovative Enterprise. Economic and Industrial Democracy. 2003;24(1):9-44. doi:10.1177/0143831X03024001598
- Pogátsa Z. 2011. Heterodox international political economy. University of West Hungary Press, Sopron, 2011. pp.47-50.
- Schütz, S. 2020. How The Pandemic Dented The Popularity Of Germany’s Far-Right AfD Party. npr.org, 2020. 12.29. (online forrás: https://www.npr.org/2020/12/29/950860206/how-thepandemic-dented-the-popularity-of-germanys-far-right-afd-party?t=1617215576586 utolsó letöltés: 2021.03.31.)
- Siewert, Markus & Wurster, Stefan & Messerschmidt, Luca & Cheng, Cindy & Büthe, Tim. (2020). A German Miracle? Crisis Management during the COVID-19 Pandemic in a Multi-Level System. SSRN Electronic Journal. 10.2139/ssrn.3637013. (online forrás: https://www.researchgate.net/publication/342521649_A_German_Miracle_Crisis_Management_d uring_the_COVID-19_Pandemic_in_a_Multi-Level_System utolsó letöltés: 2021.03.31.)
- Spéder B. 2020. Németország és a járvány első hulláma. Világgazdaság, 2020.11.19. (online forrás: https://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/nemetorszag-es-a-jarvany-elso-hullama-23381967/ utolsó letöltés: 2021.03.31.)
- Válságkezelés és szolidaritás. Europa.eu. (online forrás: https://ec.europa.eu/info/live-worktravel-eu/coronavirus-response/crisis-management-and-solidarity_hu utolsó letöltés: 2021.03.31.)
[1] A szociális piacgazdaság megítélésem szerint három komolyabb vizsgán kellett, hogy megfeleljen. Az első az II. világháború utáni időszak volt, ahol meg kellett szilárdítani a rendszert a III. birodalom romjain, a második a két Németország újraegyesítése volt, a harmadik pedig a COVID-19 okozta nagyjából másfél éves krízis.
[2] Németország, Ausztria, Magyarország
