Tegnap délután elmentem megnézni a Grand Canyont. Miután ott sétáltam, este egy űrhajón harcoltam űrlényekkel. Ma pedig a Mount Everestet fogom megmászni. És mindehhez ki sem kellett mozdulnom a nappalimból. A 21. század egyik legizgalmasabb technikai újítása a virtuális valóság (VR). Mint szinte az összes IT fejlesztés, ez is katonai alapokra vezethető vissza, ám később átvette a szórakoztató ipar, és némi késéssel az egészségügy is. De mire használhatja egy pszichológus a virtuális valóságot? Többre, mint gondolnánk…
A VR segítségével gyakorlatilag végtelen alternatív valóságokba kalandozhatunk el. Az egyre fejlettebb eszközök egyre magasabb felbontást biztosítanak, ami garantálja a bevonódást. Egy példa erre: egyik kollégám egész éjjel dolgozott egy erőmű modellezésén virtuális valóságban. Mikor haza indult, meglepve tapasztalta egy kereszteződésben, hogy nekisétált egy tűzcsapnak. Annyira beleélte magát a virtuális környezetbe, hogy nem tudott átváltani arra, hogy a valóságban nem tud átmenni a tárgyakon.
A leggyakoribb ingerek, amiket feldolgozunk általában két modalitásból érkeznek: vizuális és akusztikus. A VR mind a szem, mind a fül érzékelését „becsapja”, így éri el a rendszer, hogy valóságosnak éljük meg, és elfeledjük, hogy igazából a szobánkban vagyunk.
De hogyan tudjuk mindezt a pszichológiában hasznosítani?
Számos kísérleti és már bejáratott terápiás eljárásban használják a virtuális valóságot. Három nagy előnye van az expozíciós és ingerelárasztásos módszerekhez képest: kontrollálható (mind az inger, mind a beavatkozások), a valóságban nem kivitelezhető szituációk is létrehozhatók és bármikor megismételhető. Ezen felül lényegesen gyorsabb, és az eszköz egyszeri megvásárlásán felül olcsóbb is „analóg” elődjeinél.
Gábor, Juli és a fóbiák
Vegyük például Gábort. Gábor talán egy viszonylag hétköznapi, de őt annál jobban bosszantó problémával fordul hozzánk: nem tud közönség előtt beszélni. Mivel ez megnehezíti a munkáját, így felkeres egy VR terápiás központot. Itt szimulálnak neki egy kisebb konferenciatermet, ahol elmondhatja az előadását 40-50 avatar előtt. Mivel valóságosnak éli meg a helyzetet, néhány alkalom után már valódi személyek elé is ki mer állni, és a sok gyakorlásnak köszönhetően sokkal ismerősebb lesz számára a szituáció, nem fog annyira szorongani.
Egy fokkal nehezebb helyzetben van Juli, aki nagyon fél a metrózástól. Többször is megpróbálkozott vele, de rendszeresen hányinger, verejtékezés, hasmenési inger és légszomj fogta el, egyszóval: pánikrohama volt. Kivitelezhetetlennek tűnik, hogy a terapeutája lejárjon vele a metróba, és ott segítsen neki megküzdeni a problémájával, illetve a „képzelje el, hogy most a metróban van” kezdetű terápiás gyakorlatok se tűnnek túl immerzívnek. A szemüveg felhelyezésével azonban könnyedén a Deák téri földalattiba repíthetjük a megszeppent leányzót, és némi bátorsággyűjtéssel, majd folyamatos gyakorlással közelebb kerülhet a félelmeinek leküzdéséhez.
Ha robban a bomba
A katonaság berkein belül is gyakori a virtuális valóság használata. Számos területen zajlanak jelenleg is NATO missziók, melyek nagyrészében békefenntartó szerepet töltenek be az európai katonák, mégis elő-elő fordul olyan éles helyzet, amit a túlélőknek nem egyszerű feldolgozni. Ilyenek lehetnek a tűzharcok, a robbantások vagy egy-egy komolyabb baleset. Mind túlélőként, mind a sérült ápolójaként érheti őket trauma. Ezek a traumák gyakran nem múlnak el egyik napról a másikra, hanem évekkel később is megkeseríthetik a katona életét. Alvászavar, villanásszerűen betörő emlékek a tudatban, bizonyos helyzetek kerülése. Ezt poszttraumás stresszzavarnak, vagy röviden PTSD-nek nevezzük. Ilyenkor a katona részletes beszámolója alapján megpróbálják lemodellezni a szituációt virtuális valóságban, és az ingerelárasztás elvén keresztül igyekeznek segíteni rajta.
Lehet soványabb az avatarom?
A virtuális valóságban alkotott
karaktereket avatarnak nevezzük. Többféle kórképnél is alkalmaznak a beteg
által alkotott virtuális személyeket. Ilyen például az anorexia és bulimia. A
táplálkozási zavaros személyeknek torz testképük van, kövérebbnek látják
magukat, mint amilyenek valójában, és minden eszközzel azon vannak, hogy
csökkentsék súlyukat.
Érdekes eredményre jutottak ennél a kórképnél a VR-al foglakozó kutatók.
Megkérték a betegeket, hogy tervezzék meg a saját avatarjukat. A kutatók ügyeltek
rá, hogy a karakter megfelelő BMI-vel rendelkező legyen, szóval egy egészséges
arányokkal rendelkező virtuális személy jöjjön létre. A szemüveg felvétele után
egy tükörbem látta magát a beteg, ahol a tükörből az egészséges alkatú önmaga
nézett vissza. Ekkor a virtuális térben megbökték az avatárt egy szúrós
tárggyal, és ugyan ezt tették a szemüveget viselő pácienssel is. A biofeedback
segítségével a személy sajátjának érezte a megfelelő testképet, így a
vizsgálatok szerint legalább 2 órára megszűnt a betegek testképzavara a kezelés
után. Kezdetnek nem is rossz, ugye?
Van itthon is?
Bár számos területen le vagyunk maradva a vezető amerikai és nyugat-európai kutatócsoportoktól, itthon is megtalálhatóak VR terápiával foglalkozó szakemberek. A Semmelweis Egyetemen zajlik egy izgalmas kutatás skizofrén betegek virtuális valósággal való kezelésével kapcsolatban. Az ilyen páciensek gyakran küzdenek mentalizációs és verbalizációs problémákkal. Vagyis: nehezen tudják megállapítani, hogy akikkel beszélgetnek, miért mondja amit mond, mit érez közben, és maguk is nehezen fejezik ki saját érzéseiket, gondolataikat, igényeiket. Ez a mindennapjaikat nagyon megnehezíti, legyen szó családtagokkal való kommunikációról, bolti vásárlásról, vagy új emberekkel való ismerkedésről.
A kísérleti terápia részeként virtuális térbe helyezzük a pácienseket, akik különböző szituációkban találják magukat: új lakótársat kapnak az albérletükben, állásinterjúra kell menniük és ehhez hasonló nem mindennapos eseményekben van részük. Nem tehetnek fel kérdéseket az avatarnak, csak az ő kérdéseire válaszolhatnak. Kezdetben általános dolgokról beszélgetnek, mint például hogy milyen korábbi munkatapasztalatai vannak vagy milyen lakótársai voltak ezt megelőzően. Majd előkerülnek olyan témák, amelyek jobban összezavarhatják a vizsgálati személyt. Például, a munkatárs szeretné vele kipletykálni a többi kollégát, vagy a lakótárs hangot ad annak, hogy szeretné, ha minden olyan lenne, ahogy ő akarja, és szeretne dominálni az együttélés során. A szituációk lejátszása után kérdőívet töltünk ki a beteggel, hogy szerinte mit gondolhatott a társa a beszélgetés során, miért mondta, amit mondott, milyen érzéseket vélt felfedezni nála. Ezzel az eszközzel, valamint a sokszori gyakorlással arra számítunk, hogy a páciensek hatékonyabban tudnak megküzdeni a mindennapi szituációkkal, és könnyebben tudnak lavírozni a nehézségek között.
Nos, most, hogy ezt mind megbeszéltük.. Jössz velem holnap Mount Everestet mászni?
Fotó: Dope Magazine
