Háromrészes cikksorozatunk I. részében megismerkedhettünk a kínai vezetési stílus alapjaival, a kapcsolódó konfuciánus tanításokkal, és azt is megtudtuk, hogyan illeszkedik ebbe a rendszerbe a kiber-hadviselés. Most pedig következzék a nyugati stílus és felfogás bemutatása.
Történelmi körülmények
A nyugati vezetési stílust a keresztény hagyományok mentén érdemes megismernünk, e kultúrkör lencséjén keresztül könnyebben megérthetjük a vezetés alapjait.
A Nyugat és Kína szembeállítása azért is érdekes, mert míg Kína alapvetően egységesnek, homogén identitásnak mondható, addig a Nyugat rendkívül sokszínű, sokkal nagyobb a keveredés az egyébként is sokszámú nemzetidentitás között. Emiatt a térség vezetőinek rendkívül rugalmasnak kellett lenniük, hogy alkalmazkodni tudjanak a folyamatos változásokhoz, legyenek azok rendszerszintűek, vagy operatívabbak, kisebb hatásúak.
A nemzetek közötti, Kínához képest sokkal szabadabb áramlás – erőforrásokban, eszmékben, ideológiákban, emberekben – arra késztette a vezetőket, hogy képesek legyenek gyorsan reagálni a sokféleségre. Ugyanakkor ez azt is jelentette, hogy a Nyugat relatíve kis országai teljesen máshogy értelmezték az erőteljesen diverz történelmi múltjukat, s ebből kifolyólag a hosszú táv fogalma is másként csengett, mint Kínában.
Ám az is igaz, hogy egy-egy nyugati vezetőnek messze nem kellett olyan sok embert irányítania, mint egy kínainak. S talán pontosan ebből fakad az, hogy Kínában a 19. századig sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a történelemnek, mint a tudományoknak.
A kereszténység hatása
Természetesen nem hunyhatunk szemet a régi kor nyugati demokráciái felett, ám a kereszténység térnyerésének idején mégis az erőteljesebben hierarchizált állami berendezkedések voltak többségben.
A nyugati kultúrát alapjaiban szövi át a kereszténység, ám rendkívül érdekes, hogy ebből fakadóan egyaránt megjelentek abszolutista és alkotmányos elméletek is. A protestánsok például azt gondolták, hogy a hatalom tisztán isteni eredetű, így a feltételek nélküli tekintélyelvűség jellemző volt gondolkodásmódjukra. Ezáltal a vezetők gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlenek voltak, hiszen döntéseik isteni beavatkozáson nyugodtak. Ez abban tér el a hagyományos kínai felfogástól, hogy ott az uralkodók gyakran számot adtak hatalomgyakorlásaik helyességéről, a protestánsoknál azonban ez ritkán volt így.
A katolikusok ezzel szemben más politikai, vezetési eszméket vallottak. Szerintük Isten nem vállal semmilyen szerepet az emberi intézményekben, az embert társadalmi lénynek teremtette. A szabad akarattal olyan intézményeket hozhat létre az ember, amilyeneket szeretne. Ugyanakkor bűnösségéből, esendőségéből eredően az egyháznak, mint isteni szószólónak kell kijavítania a hibáit. Így egyfajta kettősség állt fenn a katolikus kultúrkörökben egyház és állam között, amely végsősoron számos helyen nagyon erős identitásproblémákat szült – például Olaszországban.
Ez a vezetés szempontjából azért is fontos, mert az állami intézmények így nem lehettek olyan erősek, mint akár Kínában, s a kettősség miatt a (gyakran párhuzamos) túlszabályozásból fakadó jogbizonytalanság csorbította a mindenkori vezetők hatalmát, tekintélyét. Ez pedig különösen nagy probléma a hosszú távra tervezni egyébként is gyengén képes nyugati társadalmak körében. Egy-egy nyugati vezető így nem számíthatott olyan hosszú idejű felhatalmazásra, mint Kínában egy hasonló helyzetben lévő döntéshozó.
Források:
MEK, 2019. Lao ce: Tao Te King – Az út és az erény könyve. [online] Elérhető: http://mek.oszk.hu/00100/00191/00191.htm
Peter, Furtado, 2014. Nemzettörténetek – Hogyan alakult ki a nemzetek identitása? Budapest, Móra Könyvkiadó Zrt.
